Ezt olvasta már?

0

Neymar adta át a kaposvárival felálló világbajnok grundfocisták serlegét

Egy magyar csapat, a Zsír­kréták együttese nyerte a Brazíliában rendezett Red Bull Neymar Jr’s Five grundfoci világdöntőjét, a győztes alakulat tagja volt a kaposvári Weimann Richárd is.

Harmadik alkalommal indulhatott harcba magyar együttes a Red Bull Neymar Jr’s Five világdöntőjén. A Zsírkréták együttesét Fábián Gábor, Fábián Máté, Kalocsay Károly, Dudás Dániel, Andorka Kristóf, Rónaszéki Botond és a kaposvári Weimann Richárd alkotta.

 

– Először még lemaradtunk, majd rá egy esztendőre már szerencsét próbáltunk a barátaimmal, akikkel együtt futsalozunk – mondta Weimann Richárd. – Az egyik budapesti selejtezőt megnyertük, majd az országos döntőt is, így Sao Paulo vehettük az irányt, de a legjobb tizenhat között a későbbi döntős Argentína ellen kiestünk. Úgy döntöttünk, az idén is nekivágunk a nagy kalandnak és újra kijutottunk Brazíliába.

 

Utazás a 25–30 fokos brazíliai télbe

Kilencedikén este indultak a Liszt Ferenc Repülőtérről, majd egy zürichi átszállás után tizenegy óra múlva érkeztek meg Brazíliába, onnan még két és fél órát buszoztak a szállásig. Mely egy ötcsillagos szálloda volt, ahol senki sem zavarta őket, mivel az egész hotelt a világdöntő résztvevőinek bérelték ki.

 

– Az időeltolódás miatt reggel érkeztünk meg, s miután beregisztráltunk és elfoglaltuk az Atlanti-óceánra néző szobáinkat, fürödtünk egyet – tette hozzá. – Brazíliában jelenleg tél van, de így is 25–30 fokot mutatott a hőmérő és a víz is nagyon kellemes volt, a parton kicsit lábteniszeztünk és vártuk a másnapi sorsolást. Összesen negyvenhárom ország együttesei jutottak ki a Red Bull Neymar Jr’s Five-ra a szervezők pedig úgy oldották meg, hogy három ötös és hét négyes csoportot állítottak össze. A csoportelsők automatikusan továbbjutottak a legjobb tizenhat közé, a tíz másodikat és a három ötösből a két legjobb harmadikat összepárosították és a találkozók győztesei csatlakoztak a többiekhez.

 

Mindenképpen ötös csoportba akartak kerülni, mert akkor még harmadikként is jó esélyük lett volna a továbbjutásra, s Fortuna kegyes volt hozzájuk, de mint utóbb kiderült egy pillanatig sem forgott veszélyben az elsőségük.

 

Sokat számított a meccsek alatt az időeltolódás

– Az első öt csoport délelőtt játszott, így mi is, s ez nagy segítség volt, mert itteni idő szerint délután kellett pályára lépnünk – elevenítette fel. – Angola ellen kezdtünk, ők egyénileg és fizikálisan is jók voltak, jól tartották a labdát, de amikor átkerült hozzánk a játékszer, akkor észrevettük, hogy védekezni nem annyira szeretnek, így hamar gólt tudtunk szerezni. Az 5–4 elleni játéknál már mi domináltunk, s végül 5–0-ra nyertünk. A következő meccsünket Luxemburg ellen vívtuk, ők látták az első meccsünket, így némileg fel tudtak készülni belőlünk. Beálltak védekezni, de egy palánkról visszapattanó labda az egyik játékosukról a kapujukba pattant, s ezzel ki is alakult a végeredmény. A spanyolok elleni derbin rögtön az elején kaptunk egy büntetőt, ugyanis az egyik labdarúgójuk ott ért bele a labdába, ahol már nem szabad, azaz a kapu előtti félkörben. A félpályáról üres kapura rúghattunk, ezután pedig sorra jöttek a gólok, így ismét 5–0-ra diadalmaskodtunk. India ellen, mivel már biztos volt az elsőségünk, változtattunk a felálláson, pechünkre egy szerencsétlen találattal megszerezték a vezetést, ezért ezúttal nekünk kellett futni az eredmény után. Sok lehetőséget elpuskázunk, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, kaptunk még egyet, de a három az öt ellen sem adtuk fel és szépítettünk, de sajnos többre már nem futotta.

 

A következő sorsolásnál a házigazda ellen léptek pályára, a brazilok nagyon ügyesek, szerettek kötényeket osztogatni és e mellé még kemények is. – Egy gyönyörű összjáték után szereztük meg a vezetést, s innen már nem tudtak visszakapaszkodni. – A nyolc között egy nagyon fegyelmezett, de fáradt Japán együttessel mérkőztünk meg. Ellenfelünk előző meccse – a franciák ellen – döntetlennel zárult, így a szabályok értelmében mindkét gárdából egy-egy focistát jelöltek ki, akik addig játszottak, amíg az egyik gólt nem szerez vagy valamelyiküket kiállítják. Tudtuk, melyik tagjuk vett részt a „hirtelen halálban”, s ezt kihasználva gyorsan meglőttük az első gólunkat, melyet négy újabb találat követett.

 

 

Az elődöntőben aztán egy pikáns találkozó várt ránk, hiszen a 2017-es bajnok román egylettel kellett megküzdenünk a fináléért. Látszott rajtuk, hogy egy kiváló kispályás csapat a román, mely szereti tartani a labdát, de előre csak egy-két variációt tud használni. Leginkább a hórihorgas csatárukra ívelgették fel a bogyót, a magas és erős játékos pedig megpróbálta belökni az éppen rajta védekező társunkat a büntetőterületen belülre, hogy félpályáról üres kapura lőhessenek. Ez szerencsére nem jött össze és hátul egy kicsit elkényelmesedtek, s ezt kihasználva egy gyors letámadás után megszereztük a vezetést és végül lenulláztuk a szomszédainkat is.

 

Sportkomplexum a nyomornegyed közepén

A döntőben ismét a spanyolokkal csaptak össze, de… – Már sokkal összeszokottabbak voltak – emlékezett vissza Weimann Richárd. – Nagyon felszívták magukat a fináléra, de a hetedik percben egy lepattanó labdát sikerült a kapuba kotorni, sőt még egy büntetőt is kaptunk, azaz 2–0-ra nyertünk.

Neymar da Silva Santos Júnior, azaz Neymar még az elődöntő alatt helikopterrel érkezett meg a saját sportközpontjába, melyet egy nyomornegyed közepére húztak fel. A kerítésen kívülről gyerekek figyelték a sportolókat, de a szervezők mindenkit figyelmeztettek, ne érjenek hozzájuk és semmit se adjanak nekik. Ahogy Weimann Richárd fogalmazott: ezen a környéken csak a foci jelent kitörési pontot, vagy bűnöző, vagy labdarúgó lesz a fiatalokból.

 

Neymar minden mozdulatában benne van a foci

A győztes jutalma a trófeán kívül egy gálamérkőzés volt, melyet Neymar és barátai ellen vívtak, illetve meghívást kaptak az egyik őszi mérkőzésére. – Sokkal jobb brigádot hozott az idén a brazil zseni, mint tavaly, itt volt például a Sao Paulo FC ben játszó Nené – elevenítette fel. – Látszott rajta, hogy jó barátságban van a labdával, de még ő is eltörpült Neymar tudása mellett, aki úgy körülbelül félgőzzel játszott, hiszen most épült fel a sérüléséből. Mi is vigyáztunk rá, hiszen az eredmény nem számított, így csak figyeltük és jól éreztük magunkat.

 

A PSG sztárja pedig hozta is a show-t, olyan dolgokat művelt a pályán, hogy szinte – szó szerint – tátva maradt a szánk. Minden mozdulatában benne van a foci, meg lehet kérdőjelezni a pályán és azon kívül mutatott viselkedését, de a zsenialitását nem. Szenzációs érzés volt egy ekkora világsztár ellen játszani, akit szinte bálványoznak a brazilok, szinte istenként tekintenek rá. De amúgy minden a futballról szól Brazíliában, bár az idén nem nagyon ajánlották, hogy elhagyjuk a szálloda és a sportkomplexum területét. De az óceánparton is mindenki focizik, letámasztanak két-két biciklit, melyek kapuként szolgálnak és már rúgják is a bőrt.

 

 

 

Hogy a következő évben elindulnak-e, egyelőre nem tudják, hiszen a csapatban csak kettő huszonhat évnél idősebb játékos lehet, s jövőre már négyen is kiöregednek. – Lehet, hogy különválunk és két csapattal nevezünk majd a következő Red Bull Neymar Jr’s Five-ra – mondta végezetül Weimann Richárd.

 

 

 

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Hiába szeded a vitaminokat, ezt nem úszod meg: ez az igazán hosszú élet titka, és teljesen ingyen van

A multivitamin önmagában nem váltja ki a mozgást, a rendszeres alvást és a társas kapcsolatokat.

Szintet lépett a háború: biológiai fegyver gyilkolhatott Oroszországban?

Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban, szakemberek pedig már arról beszélnek, hogy biológiai fegyver is lehet a háttérben....

Elfogy a takarmány, bezárhatnak a gazdaságok: nagy a baj az állattenyésztésben

Súlyos következményekkel jár az aszály Szlovákiában: a kiszáradt legelők és a gyenge takarmánytermés miatt több ezer állat sorsa...

A francia mintát követik Albániában, ötödik napja ostromolják a minisztériumokat

Szombat este is súlyos összecsapások zajlottak a diáktüntetők és a rohamrendőrök közt Tiranában.

Hűtlen kezelés, kartell gyanú: megbillent az orbáni kör turizmusa, rendszerváltás zajlik

A kkv-k mentésére meghirdetett százmilliárdokból főként kormányközeli üzleti körök építhettek luxusbirodalmat, miközben a magyar...

Megasztár: éneklés nélkül küldte haza a versenyzőt Herceg Erika

Herceg Erika egyetlen hangot sem engedett énekelni a Megasztár versenyzőjének.

85 évig senkinek nem sikerült, a mesterséges intelligencia 2 nap alatt feltörte a nácik titkos világháborús kódját

Több, mint nyolcvan évvel a második világháború vége után még mindig maradtak olyan titkosított üzenetek, melyekkel a történészek és...

Tóth Vera őszintén vallott az anyaságról: évek óta szeretne gyermeket, de komoly félelmek is vannak benne

Tóth Vera számára a gyermekvállalás régóta fontos kérdés, ám az énekesnő korábban arról is beszélt, hogy az anyaság nem mindenáron...

Tragédia Sopronban: két ember ember meghalt a lakástűzben

Felfoghatatlan tragédia rázta meg Sopront vasárnap.

Visszamondták Ferencz Orsolya előadását a fideszes DPK-tábor szervezői

A volt kormánypárttal kritikus korábbi űrbiztosra csak vendégként számítottak, így azonban ő nem akart részt venni a rendezvényen.

Orbán Viktor: Nem látni, mikor kezd el a kormány építkezni

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a...

100 százalék pamut? Leleplezte a fogyasztóvédelem az átverős ruhacímkéket

A gyártók idén leginkább a fehérneműkkel verték át a vásárlókat. A fogyasztóvédelem ellenőrzése szerint akadt olyan 100 százalék...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

0