Ezt olvasta már?


Népzenei farsang a Kodály Központban

A hazai népművészet három kiemelkedő képviselője révén rendhagyó farsangi mulatság várja a hagyományok és népzene kedvelőit február 22-én Pécsett, a Kodály Központban.

Berecz András, a Vujicsics és a Zengő együttes közös estjén a közönség lesz az igazi nyertese a három előadó több évtizedes barátságának és együttműködésének.

Az est alaphangulatát Berecz András meséinek varázslatos világa, a Vujicsics vérpezsdítő muzsikája és a házigazda Zengő feldolgozásai adják. Különlegességet jelentenek a kifejezetten erre az alkalomra készült közös összeállítások.

„Hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem” – vallja a Kossuth-díjas Berecz András. Előadása nemcsak, hogy leköti a hallgatóság figyelmét, de meséivel olyan varázslatos világba vezet, amelyben kacagtat, elgondolkodtat, legbelsőbb kérdéseinkkel szembesít. Ahogy maga fogalmaz: „Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai.”

A hazánkban élő délszláv nemzetiségek, elsősorban a szerbek és horvátok gazdag népzenei hagyományának ápolását tűzte ki céljául az országosan és határainkon túl is népszerű Vujicsics Együttes. A Kossuth-díjas zenekar repertoárjában megtalálható a tamburazene, de a Balkán mélyének fúvós hangszerei is, ezáltal a könnyedség, az emelkedettség és a drámaiság együtt éri el hatását. A Vujicsics úgy őrzi magas színvonalon az autentikus délszláv zenei kultúrát, hogy közben folyamatosan megújuló, modern megszólalást produkál, immár több mint negyven éve.

A Zengő együttes a népzene hiteles megszólaltatására és a mai hangzásokhoz való illesztésére törekszik. Az 1983-ban alakult zenekar a hazai színpadokon kívül a világ 18 országában lépett fel. A házigazda szerepét játszó együttes a február 22-ei koncerten két szólóénekessel lép a színpadra, mely lehetővé teszi a Vujicsics együttessel közösen néhány csodálatos, horvát kétszólamú dallamokra épülő összeállítás bemutatását. Természetesen Berecz Andrással is van néhány közösen előadott műsorszámuk, sőt a három előadó erre az alkalomra hármas közös produkciókkal is készül.

 

Jegy és információ: http://www.kodalykozpont.hu/kodalykozpont_program/Nepzenei_farsang/2017-02-22/19:00







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

21 éves nő halt meg két plasztikai műtét után – szívrohamot kapott, majd beállt nála az agyhalál

Egy 21 éves nő, Maria Jose Torres Osorio életét vesztette, miután súlyos komplikációk léptek fel két plasztikai beavatkozást követően.

Mindenki a kukába dobja, pedig 22 karátos arany van benne: akár több százezer forintot is érhet

Egy svájci kutatócsoport jelentős előrelépést tett az elektronikai hulladék újrahasznosításában: vegyszerek nélkül sikerült 22...

Jó hírt kaptak a magyar villanyautósok

Jelentősen átalakul a hazai nyilvános villanyautó-töltés árazása: egyszerűbb rendszer, új tarifák és kedvezőbb éjszakai lehetőségek...

Machado azt állítja, átadta a Nobel-békedíját Trumpnak

Azt viszont nem árulta el, hogy az amerikai elnök elfogadta-e a díjat.

Súlyos veszély: Károsíthatja a tüdődet, ha te is így fűtesz

Az olcsó és kényelmes megoldások hosszú távon komoly légúti problémákat okozhatnak.

A Real után a Barcelona is szenvedett a Király-kupában

A címvédő azért nem járt olyan rosszul, mint a madridi csapat.

Félresikerült a céges buli. Reggel jöttem rá, hogy kivel is van viszonyom

Egy vidéki hotelben tartott céges karácsonyi buli indult ártatlan programnak, de egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy mindent felforgasson.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Irodaházak Breeam és LEED pontszámának maximalizálása Falcon vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern...

A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában

A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...

Idősek otthonába került a nagybeteg csodálatos magyar legenda

Idősek otthonában lábadozik Rácz Lajos birkózó-legenda.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0