Ezt olvasta már?

"Igényes és izgalmas" évad előtt áll a Csiky Gergely Színház

Magas művészi igénnyel összeállított programtervvel készül a következő évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház, amelynek bemutatóiról, céljairól Fülöp Péte...


Nemzetek Ligája - Tamperében, Athénban és Tallinnban játszik a magyar válogatott

Tamperében, Athénban és Tallinnban játssza idegenbeli mérkőzéseit a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája C osztályában.


hirdetés

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Georges Leekens szövetségi kapitány együttese a finn csapat vendégeként Tamperében, a Ratina Stadionban kezdi meg szereplését szeptember 8-án. A görögök elleni hazai - zárt kapus - találkozót követően októberben kétszer vendégeskedik a magyar válogatott, amely 12-én az athéni Olimpiai Stadionban, három nappal később pedig a tallinni Le Coq Stadionban mérkőzik meg a görög, illetve az észt vendéglátókkal.

A magyarok hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában rendezik.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulási jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:

szeptember 8.: Finnország-Magyarország, Tampere 18.00

szeptember 11.: Magyarország-Görögország, Groupama Aréna 20.45

október 12.: Görögország-Magyarország, Athén 20.45

október 15.: Észtország-Magyarország, Tallinn 20.45

november 15.: Magyarország-Észtország, Groupama Aréna 20.45

november 18.: Magyarország-Finnország, Groupama Aréna 20.45







0

hírek innen, onnan

Heather Locklear azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát

A Melrose Place egykori sztárja nem tudja rendbe tenni az életét.

Megosztaná a gólok örömét? Ezek a legjobb kiülős helyek a közösségi szurkolásra

Legjobb lenne a helyszínen, a stadionokban nézni a vb-meccseket, de ez ugyebár keveseknek adatik meg. Maradna az otthoni karosszék, de...

Lesz-e Hurrikán? - Tunézia-Anglia 1-1

A gyengébbnek tartott ellenfelekkel szemben, a győzelem reményében kezdi meg szereplését a G csoport két esélyese az oroszországi...

Ez történik egy szélvédővel, ha 1100 fokos olvasztott rezet öntenek rá - Videó

A Timon Show azért csinál ilyeneket, hogy nekünk ne kelljen. Nézze meg, mi történik a szélvédővel!

Festői öböl miatt pereskedenk

27 éve nem tud pontot tenni az ügy végére Szlovénia és Horvátország.

Ilyen egy escort élete: volt olyan férfi, akitől luxusautót kapott

14 évig végezte ezt a munkát, naponta 4-5 kuncsaftja volt.

Sokba kerül otthon ápolni valakit

Otthon ápolni valakit azonban nem olcsó "feladat".

Örömteli hírt jelentett be Vajna Tímea: ezért takargatta a hasát

A csinos üzletasszony az Instagram-oldalán számolt be követőinek a részletekről.

Így néz ki a tejes zacskó, amit fél évszázada dobtak ki az erdőbe - fotó

Ijesztő, hogy szinte semmi sem történt a zacskóval ennyi idő alatt.

0

Sport

Káosz a vébén: összeomlás szélén a német fociválogatott?

Moszkva Összeomlás fenyegeti a német labdarúgó-válogatottat?

Döntött az MLSZ: menesztik Leekenst

A labdarúgó szövetségnek elege lett a sorozatos vereségekből.

Botrány a világbajnokságon: hazaküldi a horvát kapitány a csatárát

Horvát sajtóértesülések szerint máris véget ért az oroszországi foci-vb a Milan csatárjának, Nikola Kalinicnek.

Megoldhatja a BL-feladatot a Videoton

A selejtezők sorsolását kedden készítik el.

A Videoton ráalkudott a Fradira, övék a válogatott középpályás

A Vasas egyszeres válogatott középpályásáért ment a könyöklés, a bajnok volt az erősebb.

A FIFA reszket a videóbírótól

Számos olyan eset volt, amikor segíthetett volna, de nem segített.

Angolokra vadásznak az orosz huligánok: folytatódhat a 2 évvel ezelőtti véres háború

Volgográd Embervadászat a világbajnokságon! Nemcsak az angol és a tunéziai szurkolók készülnek az oroszországi futballtorna hétfői játéknapjára.

Ezért tudtak nyerni? Hatalmas botrányt kavart a svédek titkos akciója

Nizsnyij Novgorod Videóbíró és kémkedés segítségével győzte le a dél-koreaiakat a svéd labdarúgó-válogatott 1-0-ra a világbajnokság F csoportjában.

Szétszedi a német sajtó Joachim Löwöt a Mexikó elleni kudarc után

Hatalmas csalódásként és címvédőhöz méltatlan teljesítményként értékelte a német sajtó a válogatott vereséggel végződött vasárnapi bemutatkozó mérkőzését az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

A nap, amikor Mexikó valósággal lefocizta a címvédő Németországot

A németek csúnyán leégtek, a brazilok belealudtak, a szerbek meg hozták a kötelezőt.

A brazilok előnyből vesztettek pontokat Svájc ellen

Coutinho góljára Zuber egy fejessel válaszolt.

Megkapta a szabadkártyát, indulhat a BL-ben a veszprémi kézicsapat

A Bajnokok Ligája-csoportkör sorsolását június 29-én tartják.

Bulvár

Bisztrót nyitott a balatoni hentes, akinél órákat hajlandóak várni a vásárlók

A sült pörc eddig is bárkit függővé tett, de most már mennyei burgert, grillhúsokat és saját fűszerezésű kolbászokat is kóstolhatunk.

Ezért ne használjunk fokhagymanyomót

Pénzkidobás ilyet megvenni. Maradjunk a hagyományos fokhagyma-aprítási módszernél.

Kilószámra eheted őket, akkor sem fogsz hízni: 12 étel, ami majdnem kalóriamentes

Ezek az ételek elképesztően egészségesek, és szinte kalóriamentesek.

Képeken 9 módszer a pókok ellen: villámgyorsan elhagyják a lakást

Érdemes ezeket próbálnod a kellemetlen albérlők ellen.

Béremelés: ennek a hírnek minden magyar örülni fog

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.

Vajna Timi hamarosan anyuka lesz: Elkezdődött

Személyesen fog beszámolni a fejleményekről.

Friss fotó Stahl Judit csodaszép nagylányáról, Hannáról

Kerületi főzőversenyen zsűrizett Stahl Judit, aki nem egyedül érkezett a rendezvényre, hanem a nagylányával. Elsőre talán rá sem ismersz Hannára.

Megpecsételődött a forint sorsa

Igazából nincs meglepő abban, hogy ismét rekordközeli gyengeséget mutat a forint árfolyama az euróval szemben, hiszen a magyar deviza már jó egy évtizede gyengülő trendben van. Ahhoz, hogy a kép megváltozzon, sokat kellene erősödnie. A hüvelykujjszabály szerint azonban logikus lehet az újabb eurócsúcs.

Ezek az élelmiszerek okozhatnak pajzsmirigyzavarokat

A legtöbb ember számára mára már egyértelművé vált, miszerint a táplálkozás jelentősen befolyásolja egészségünket, és vannak olyan élelmiszerek, melyek túlzott fogyasztása hozzájárul bizonyos betegségek kialakulásához. Ilyenek például az ún. goitrogén ételek, melyek akár pajzsmirigyzavarokat is okozhatnak.

Fehérneműben folyik a nagytakarítás Tóth Gabinál?

Az énekesnő egy olyan képet készített magáról, amin lenge öltözékben szerepel. A kommentelők szerint az arca egy az egyben olyan, mint az anyukájáé. És szerinted?

Jön a lehűlés - itt van, mikor ér ide

Az Időkép előrejelzése szerint a hét elején melegedés várható, egészen csütörtökig, amikor 32 fok is lehet az országban.

Súlyos állítások az Aldiról és a Lidlről

Egy szakszervezet állítja, a két áruházlánc a munkavállalók kárára trükközik.

blogmorzsák

7 jel, hogy nem működik jól a pajzsmirigyed!

A pajzsmirigy-betegségek rendkívül változatos tüneteket okozhatnak. Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek.

Komolyabban veszik júliustól a hazugságvizsgálatot a büntetőeljárásban

Az eredményét a bíróságnak ugyanúgy kell értékelnie, mint például a helyszíni szemle vagy a szembesítés során tett megállapításokat.

Fricz Tamás ezt nagyon benézte

Vajon direkt ferdít, vagy egyszerűen csak nem nézett utána annak, amire a cikkét építette?

Kibeszélés vagy bebeszélés?

Értelmiségi önreflexió, hogy a szocialista politikusok nyilvánosan is bírálták a pártjukat?

Kipakolt a volt szektatag

Az Isten Gyermekei szekta tele van híressé­gekkel, működését hatalmas botrányok kísérik. Most egy korábbi tag írta meg tapasztalatait.

Amiről nem beszél az ellenzék az Orbán-kormánnyal kapcsolatban

Az ellenzékiek alkalmatlanok arra, hogy rákényszerítsék a kormányt, hogy a fontos kérdésekre valódi válaszokkal szolgáljon.

A szakácsok már nem csak isznak

Régen háromféle szakács volt, az absztinens, az alkalmi ivó, és az alkoholbeteg. Ma ennél komolyabb a helyzet.

A sorozat darálás rombolhatja az immunrendszerünket

Az egész folyamat nagyon kézenfekvő, de mégis sokan esünk ennek hibájába.

Mi kell a női izmok fejlődéséhez?

A fittség, a jó erőnlét mellett a tónusos, izmos test ugyanolyan fontos célja a sportnak.

A világ legextrémebb repülőterei

A legdélibbtől a legmagasabban fekvőn át a leghidegebbig.

Tuti módszer a megfőtt tojás hámozására

Villámgyors és egyszerű - miért nem így csinálja mindenki?

0