Ezt olvasta már?

0

Nem engedtek belépni Ukrajnába egy Moszkvához hű ukrán ortodox püspököt

Nem engedtek belépni Ukrajnába szerda este a kijevi Boriszpil nemzetközi reptéren egy oroszbarát ukrán ortodox püspököt, aki arról ismert, hogy ellenezte az új, egyesített és Moszkvától független, autokefál ukrán ortodox egyház létrehozását.

Hedeon püspök, világi nevén Jurij Haron az Egyedült Államokból érkezett vissza, ahol - titkárának közlése szerint - Michael Pompeo amerikai külügyminisztert, valamint a republikánus kongresszusi képviselőket tájékoztatta a vallásszabadság állítólagos ukrajnai megsértéséről.

A püspök feltartóztatásának tényét megerősítette az Interfax Ukrajina hírügynökségnek Oleh Szlobogyan, az ukrán határőrszolgálat szóvivője. Magyarázatul kifejtette, hogy Hedeon érvénytelen úti okmánnyal próbált belépni az országba. Ukrán útlevele "elveszett, ellopott" jelzéssel szerepelt a nyilvántartásban, ezért a szabályoknak megfelelően elkobozták. Közölte továbbá, hogy a püspök több országnak is állampolgára. A jegyzőkönyv szerint Hedeon Frankfurtból érkezett Kijevbe. A szóvivő még annyit árult el, hogy a továbbiakban más rendvédelmi szervek foglalkoznak a férfi ügyével.

A püspök titkárának szavai szerint Hedeon ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) került.

Hedeon püspök az lb.ua hírportál szerint még a szovjet időkben született Odesszában. Papként szolgált Kurszkban és Szibériában, 1991-ben emigrált Oroszországból az Egyesült Államokba, majd a kilencvenes évek végén érkezett Kijevbe, ahol rögtön egy nagy presztízsűnek számító belvárosi templomban kapott helyet, amelynek gyülekezetéhez számos politikus és üzletember tartozott. A Moszkvához hű maradt ortodox egyházi szervezet kijevi püspökségében jelenleg is vezető szerepet tölt be.

Több nyilatkozatában említette amerikai állampolgárságát. Arról, hogy van-e orosz állampolgársága, nincs biztos információ, ukrán állampolgársága is bizonytalan. Az interneten korábban megjelent egy fotó egy számára 2011-ben kiállított ukrán útlevélről. Az ukrán bevándorlási hivatal nyilvántartása szerint Hedeon valóban kapott ukrán állampolgárságot, de később megfosztották tőle, mert a kérelem benyújtásakor a valóságnak nem megfelelő adatokat adott meg.

Hedeon püspök tavaly keresetet nyújtott be az ukrán legfelsőbb bírósághoz, amelyben kérte a testületet: érvénytelenítse az ukrán parlamentnek azt a határozatát, amelyben támogatását adta Petro Porosenko elnöknek ahhoz, hogy a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkától önállóságot kérjen az egyesített ukrán ortodox egyháznak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz

Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.

Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint

Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...

Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert

A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.

Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község

Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...

A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka

Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...

Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja

Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...

Robbanószerkezetet kapott az orosz BMW

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette – közölte az...

Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak: 22 év után távozik Győrfi Pál - ő lesz az utódja

Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.

Soha nem látott módon eszkalálódhat az iráni háború: kegyetlen lépésre készülhet Trump, lángba borul a Közel-Kelet?

Néhány perccel Trump bejegyzése előtt Mohammad Gálibáf, az iráni parlament elnöke fenyegető hangvételű üzenetet tett közzé az X...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0