Ezt olvasta már?


Négyszeresére nő a forgalom a magyarországi szálláshelyeken

Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól.

A szállásfoglaló portál MTI-nek küldött keddi közleményében kiemelik: minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek, ezek átlagértéke 78 ezer forint. A legkedveltebb szállástípusok az apartmanok (25 százalék), a vendégházak (23 százalék) és a panziók (17 százalék), a kikapcsolódásra vágyók kétharmada ezek valamelyikébe foglalt szállást.

Közölték: Eger, Hajdúszoboszló és Gyula a legkeresettebb úti célok, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd a húsvétot. A legnépszerűbb belföldi települések tízes listáján még Nyíregyháza, Pécs, Hévíz és Miskolctapolca szerepelnek. A megyék közül Heves (13 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (11 százalék) és Veszprém (8 százalék) részesül a legnagyobb arányban a forgalomból. A legtöbb turistát sorrendben a Hollókői Húsvéti Fesztivál, az egri vár és a Nyíregyházi Állatpark vonzza a Szallas.hu adatai szerint.

A magyarok körében egyre népszerűbbek az ünnepi hosszú hétvégék is az üdülésre, jól példázza ezt a mostani kiemelt időszak is, az ismert wellness-szállodák már kitették a megtelt táblát - mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere a közleményben. Hozzátette: a hosszú hétvégén nemcsak a párok, hanem a családok és baráti társaságok is útnak indulnak. Foglalásonként az átlagos létszám 3,4 fő. A szállásadók húsvéti fogásokkal, főtt sonkával, tojással, kaláccsal várják vendégeiket - ismertette. Népszerű programok még a népi játékok, a tojásfestés, az állatsimogatás és a tojáskeresés is.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kárász Róbert friss fotón mutatta meg 2 hónapos kislányát

Kárász Róbert legfiatalabb gyermeke már több, mint két hónapos. A tévés friss fotót mutatott róla.

Robottaxik Budapesten: fokozatos átállás várható

Valóban csak pár év választ el minket az önvezető taxiktól?

Rohamosan terjed a fertőzés. Európa után Magyarországot is letarolja a vírus, brutálisan nő a fertőzöttek száma

Több mint húsz ország érintett Európában, miközben a szakemberek ismét hangsúlyozzák: a megelőzés és a szigorú járványvédelem most...

Magyar neveket adnak Kínában az újszülötteknek, az egyiket még sosem hallottad

Különleges nevekről lesz szó, nagyon különleges nevekről.

Helyi iparűzési adó 2026: az adó mértéke, számítása, lekérdezés és minden határidő egy helyen

Helyi iparűzési adó 2026: hogyan működik a tételes iparűzési adó, sávos iparűzési adó 2026-ban és hogyan történik az iparűzési...

A DK azt állítja, hogy találtak 800 ezer ellenzéki szavazót, akikkel bejuthatnak a parlamentbe

Molnár Csaba szerint egyetlen szavazót sem akarnak elvenni a Tisza Párttól, és a kampányukban azokat a kormányváltást akaró baloldaliakat...

Lenyomhatják a magánvasutak a MÁV-ot a bécsi forgalomban

A cseh RegioJet napi négy vonata mellett decembertől az osztrák Westbahn napi öt vonatot indítana Budapest és Bécs között. Ezzel a MÁV...

Jég ide vagy oda a Balatonon, egy évtized után ismét nagy dolog történik

A nádvágást végző szakembereknek nagyon óvatosan kell eljárniuk, ugyanis a nádasok környékén még sérülékenyebb a tó jege, könnyen...

Már 17 influenzás beteg életéért küzdenek, 186 beteg van kórházban

Berobbant az új influenza-vírus, több mint 42 ezer ember ágynak esett az új influenza (H3N2-es) -A vírus miatt. Ami magas lázzal, erős...

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0