Ezt olvasta már?

0

Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban "zenei szempontból kifejezetten a szórakoztató, táncolható klasszikus dzsessz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át". Kiemelte, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó fellépők a világ számos pontjáról érkeznek Kecskemétre, hiszen lesz uruguayi, kanadai, ausztrál fellépő, de Európa számos országa mellett Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is jönnek zenészek a fesztiválra. Mint mondta: a szenzációs német trombitás, Norbert Susemihl Joyful Gumbo zenekarának svéd, dán, ausztrál tagjai "a legdögösebb New Orleans-i életérzést" közvetítik hihetetlen energiával, a holland Louis Armstrong Celebration Band a dzsessz leghíresebb trombitásának hagyományait viszi tovább, a Prohibition Stompers tagjai között osztrák, svéd, horvát, japán zenészek is vannak, és a zenekar "a régi fekete dzsessznek ugyanúgy nagymestere, mint a lüktető swingnek". Az uruguay-i-kanadai Delta Bastards duó energikus bluest játszik, az amerikai gitáros-énekes Ryan Donohue pedig "saját képére formálja a blues műfaját". A magyar zenészek között megtalálható a házigazda zenekar, az eMeRTon-díjas, 39 éves Bohém Ragtime Jazz Band, a dél-amerikai zenét játszó Cafuné, a Candy Men Duo, vagy éppen az Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás által vezetett Jumping Matt & his Combo és számos más formáció. Hangsúlyozta, hogy az egyes csapatok tagjai közösen is fellépnek a jam sessionökön, illetve az "all stars" koncerteken.

Fontos része a hosszú hétvégének a swingtánc is, így idén amerikai, cseh, bolgár, szlovén és osztrák táncosok is ellátogatnak a rendezvényre, akik tanítanak, fellépnek, és a szombat éjjeli swingtáncversenyen a zsűri szerepét is ellátják. Ittzés Tamás elmondta: a programkínálat ebben az évben is nagyon gazdag, így egyebek mellett lesz Oh Yeah Day Ordibáló Verseny augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapjára emlékezve. A Sportolj és fesztiválozz! mottó jegyében szombat délelőtt rendezik meg Jazzfőváros futást. A résztvevők egy fesztiválpólót és egy aznapra szóló belépőt kapnak ajándékba. A 2,3 kilométeres alaptávot ezúttal akár meg is lehet ötszörözni egyéniben és váltóban is. Idén is lesz strandröplabdapálya, de készülnek labirintuspályával is, ahol a tájfutással ismerkedhetnek meg a gyermekek. Mivel a fesztivállal egyidőben zajlanak az ötkarikás játékok, felállítanak egy olimpiai sátrat is, ahol a résztvevők közösen szurkolhatnak a magyar versenyzőknek. Emellett idén is ki lehet próbálni a sárkányhajózást, lesz társasjátéksátor, nem maradhat el a veteránjárművek bemutatója sem. A fesztiválbelépővel mindenki ingyen fürödhet a szabadidőközpont területén lévő tóban. Az érdeklődők elsajátíthatják a swingtánc alapjait is kilenc, kezdőknek szóló bemutató óra keretében - tette hozzá. A fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a negyedik Jazzfőváros jazztábort. A hangszeres, énekes és swingtánc kurzusok a kecskeméti egyetem campusán zajlanak. A résztvevők produkcióit a fesztivál zárókoncertjén hallgathatja majd meg a közönség. További részletek a https://jazzfovaros.hu/programok oldalon olvashatók.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Most már tényleg megújulhat Budapest történelmi fürdője

Az uniós közbeszerzési közlöny tanúsága szerint feltételes közbeszerzési eljárást indított a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt....

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík lett 2026-ban az év hüllője a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi...

Matthew McConaughey levédette saját magát, így harcol a mesterséges intelligencia ellen

Matthew McConaughey jogi úton vette fel a harcot az AI, azaz a mesterséges intelligencia ellen: védjegykérelmet adott be a saját képmására...

Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai

9 és 30 közötti számokra kellett tippelni a nyereményekhez.

Hiába a kétszeres Michelin-csillag, egycsillagos higiéniai értékelést kapott az étterem

Wales egyetlen két Michelin-csillagos étterme kapta a minősítést.

„A szexi fiatal nőkért vagyok oda, de ő mindenkivel lefekszik – nem ismerem a szabályokat”

A férfi most teljesen tanácstalan, és a szakértőhöz fordult.

Bombával fenyegették a gépet, le kellett hozni a földre

Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre Barcelonában a Turkish Airlines Isztambulból érkező járata. Bombafenyegetés miatt...

Még az orvosok sem hitték el, mit élt túl ez a 15 éves lány

Egy családi vakáció rémálommá változott a floridai Seacrest Beachen, amikor a mindössze 15 éves Lulu Gribbin sekély vízben úszva egy...

0

Sport

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.

Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása

A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0