Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...


Ne gyújts rá! - világnap lesz csütörtökön

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a "Ne gyújts rá!"-világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat - legyenek hagyományos cigaretta-, e-cigaretta- vagy hevített dohánytermék-használók -, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá.

Közleményükben a csütörtöki világnap alkalmából emlékeztettek: a nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott.

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

A közleményben idézték Cselkó Zsuzsát, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetőjét, aki ismertette: míg 2003-ban 34 százalék volt a dohányzók aránya, napjainkban a lakosság 27,3 százaléka napi rendszerességgel, 2,3 százaléka pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt. Felhívta a figyelmet arra: sok, alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe.

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29 százalékuk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15 százalékát szívja be, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak - olvasható a közleményben.

A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével.

Kitértek arra is, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában.

A "Ne gyújts rá!"-világnap jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, "milyen az élet cigaretta nélkül", és végiggondolják, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz - írták, megemlítve, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központja napi 24 órában hívható a 06 80 44 20 44-as számon, ahol a dohányzók nemcsak tanácsot, hanem lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a teljes leszokáshoz.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem elég jó az Air Force One, szerelőműhelybe kell küldeni az elnöki gépet

A Katar által az Egyesült Államoknak ajándékozott új elnöki különgépet (Air Force One) visszaküldik a szerelőhangárba, hogy „a...

Elhárult az utolsó akadály: elkezdődhet a Városháza Park megvalósítása

A főváros megkapta az örökségvédelmi engedélyt a beruházáshoz.

Vodkát is követelt a pénz mellé a férfi, aki kirabolta a benzinkutat

Mindössze pár óra alatt elfogták az elkövetőt.

Itt az MNB közleménye: a közel-keleti eszkaláció ellenére is van tér további kamatcsökkentésre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előzetes várakozásoknak és Varga Mihály jegybankelnök júniusi előretekintő iránymutatásával összhangban...

Bujdosó Andrea szerint még nem döntött a Tisza-frakció, amikor Magyar Péter már felkérte Polgár Juditot – elismerte, voltak viták a képviselők között

Bujdosó Andrea elárulta, hogy bár a Tisza Párt frakciójában már korábban is felröppentek a lehetséges államfőjelöltek nevei, döntés...

Figyelem, autósok! Fokozott rendőrségi ellenőrzés jön több hazai településen

Aki a következő napokban autóba ül, annak érdemes a szokásosnál is figyelmesebben közlekednie.

Olcsó török gyümölcs áraszthatja el Közép-Európát – ezt a magyar gazdák is megérezhetik

Az orosz importtilalom miatt új értékesítési útvonalakat kereshetnek a török exportőrök. A megnövekedett kínálat elsősorban a...

Ruszin-Szendiék feljelentést tesznek az eltűnt, félmilliárdos honvédségi eszközök ügyében

A honvédelmi miniszter közölte, az eljárás során ki fogják vizsgálni, hogy ki és hova rendelte a szünetmentes tápokat, és azt is, hol...

Itt a perdöntő bizonyíték: tényleg jön az iPhone Ultra

Egy, az iOS 27-ben megbújó szöveg az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy hamarosan debütál az Apple első hajlítható kijelzős...

Joschka Fischer: Amerika kezdhet aggódni, hogy Kína lesz a világ ura

Vége az amerikai hegemóniának a világban, olyan rend alakul ki, amely több nagyhatalom közti vetélkedésre épül, és ahol nincsenek...

Meghalt a koreai youtuber, aki élő adásban ivott mérget

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0