Ezt olvasta már?


Napi horoszkóp - 2017. január 4., szerda

Halak (február 20. – március 20.) Túlzásba vitte a költekezést és emiatt jogosan fáj a feje. Nem tartotta be az ősi szabályt, hogy csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. - Pécsi Napilap -

 

 

Kos (március 21.-április 20.)

Már közel sem olyan lelkes a kapcsolatában, mint az elején. Úgy érzi, hogy már nem olyan rózsaszínű minden, mint az elején. Tisztában van vele, hogy sajnos, az elején még nagyon lelkes és 100 fokon ég, majd a tűz hamar kialszik a szívében és már új kalandok felé indulna. Most is ebben a cipőben jár, de még nem tudja, hogy adja tudtára, hogy szívesen befejezné.

 

Bika (április 21.-május 20.)

Minden mérgét a partnerére zúdítja, pedig szegény nem tehet semmiről. Nehezen emészti meg, hogy a dolgai nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, így emiatt elég egy kis szikra és máris robban. A dühe meglehetősen látványos, ha felmérgesítik, ezért jobb, ha a környezetében mindenki menekülő fogja a dolgot. Nehezen csillapodik, a partnere is inkább elkerüli.

 

Ikrek (május 21. – június 21.)

Itt az ideje, hogy kicsit lassítson, és értékelje az elmúlt évet. Szerencsére általában képes reálisan szemlélni a dolgokat, most se tegyen másképpen. Tanuljon a hibáiból és a kudarcaiból, mert hosszútávon csak a hasznára lehetnek. Viszont az önmaga elé kitűzött célért küzdenie kell, ne adja fel könnyen, hanem nagy lelkesedéssel induljon el az úton.

 

Rák (június 22. – július 22.)

Újrakezdést jeleznek a bolygók, ami mindenképpen átalakulással jár az életében. Változások várhatók, a magánéletében vagy a munkaterületén, amit nem fogad majd kitörő lelkesedéssel. Rák jegyűként nem szereti, ha bármi megzavarja a nyugalmát, ezért is ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, amit már egyszer megszerzett. A párja birtoklásától is óvakodjon.

 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

A párnapos pihenő jót tett a kapcsolatának, és a kedvesével újra minden a régi. Már nagy szüksége volt a lazításra, mert igencsak kimerültnek érezte magát a rengeteg feladata miatt. Még akkor is jól érzi magát a bőrében, ha vendégekben azért nem szenvedtek hiányt. Csak az aggasztja némileg, hogy a kelleténél jóval többet evett, pedig megfogadta, nem teszi.

 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Még mindig fogy ki a baráti meghívásokból, de a rengeteg teendője mellett már nem jut ideje szórakozni. Viszont egy pótszilveszteri programnak nem tud ellenállni, már csak azért sem, mert remek társaság gyűlik össze. Fáradtság ide, feladatok oda, most nem törődik velük, mert tisztában van vele, hogy akkor kell menni, amikor szívesen invitálják.

 

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Munkahelyén igyekszik a sarkára állni, mert nem szeretne mások helyett is dolgozni. Szorgalmas és megbízható, jó munkaerő, de januártól elhatározta, hogy ha igazságtalanság éri, akkor azt nem hagyja annyiba. Még akkor is szóvá teszi, ha ebből kellemetlensége származhat. Ugyanilyen fogadalmat tett a magánéletével kapcsolatban is. Nem lesz konfliktuskerülő.

 

Skorpió (október 23. – november 21.)

Még a legkisebb ügyet is felnagyítja, mert rendkívül érzékeny a lelke. Kerüli a durvaságot, a hangos veszekedést, mert békességre és nyugalomra vágyik. Fogadalmát, hogy kerüli a konfliktust igen nehéz betartania, mert sorozatosan inzultusnak van kitéve. Nem lenne Skorpió, ha nem tudná uralni magát, hisz ha elhatároz valamit, akkor azt véghez is akarja vinni.

 

Nyilas (november 22. – december 21.)

Hajlamos újra túlhajszolni magát, mert meg van győződve róla, hogy mindent megterhelést elbír. Legyőzhetetlennek hiszi magát, pedig ez közel sincs így. Ugyanakkor, ha ott folytatja önmaga kizsákmányolását, ahol tavaly abbahagyta, akkor túl sok jóra nem számítson. A szervezete előbb vagy utóbb kimerül és akkor már dolgozni sem fog tudni.

 

Bak (december 22. – január 20.)

Váratlan esemény zavarja meg a magánéletét. Újra felbukkanhat a régi szerelme, és emiatt nehéz döntés elé kerülhet. Bármennyire is szeretné, nem tud közömbös maradni és képtelen a környezetében is úgy viselkedni, mintha nem történt volna semmi. Amennyiben nem szeretné kockára tenni a kapcsolatát és a családi életét, akkor ne találkozzon vele.

 

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Meglepve tapasztalja magán, hogy egyre jobban szüksége van a családi élet nyújtotta biztonságra. Már nem nyomasztja annyira egy kapcsolattal járó kötöttség és szívesen van a kedvesével. Az erős függetlenségvágya már a múlté, de azért a birtoklástól vagy a korlátozástól még mindig tart. Jelszava, hogy élni, és élni hagyni és ezt igyekszik betartani is.

 

Halak (február 20. – március 20.)

Túlzásba vitte a költekezést és emiatt jogosan fáj a feje. Nem tartotta be az ősi szabályt, hogy csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Sajnos elkölteni a pénzt sokkal könnyebb, mint spórolni és lemondani a vágyairól, hirtelen jött ötleteiről. Azt se veszítse szem elől, hogy az élet kiszámíthatatlan és bármikor váratlan esemény jöhet, amihez pénz kell.







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos incidens miatt riasztották a NATO vadászgépeit – Ukrajna magyarázkodni kényszerült

A Kyiv Independent beszámolója szerint riasztották a NATO vadászgépeit Litvániában.

Ősszel minden reggel fáj a bal csuklód? Ez is állhat a háttérben

Reggelente sajog a bal csuklód, pedig nem terhelted meg? A hideg idő és az alvási pozíció is szerepet játszhat, de más okokat sem szabad...

Újra kap amerikai hírszerzési adatokat Ukrajna, közben folytatódnak az energialétesítmények elleni támadások

Zelenszkij szerint helyreállt az orosz rakétatámadások kivédéséhez fontos amerikai információmegosztás, vasárnap pedig Trump...

Gyorsan vagy megfontoltan: teher a lassú ügyfél?

Bár a vállalatok a gyors tranzakciók bűvöletében élnek, a fogyasztók jelentős része a komplex pénzügyi döntéseknél továbbra is...

Törőcsik Franciska nem titkolja tovább: Korábban a saját egészségemet is a háttérbe szorítottam a szerepeimért

Törőcsik Franciska az elmúlt években a magyar film- és színházi élet egyik meghatározó színésznőjévé vált. A Hogyan tudnék élni...

Egymás után két Ryanair-gépbe csapódott madár Budapesten, lezárták a kifutópályát

Az érkező járatok több mint 15 percig köröztek a levegőben.

Milyen bevétel számít be a nyugdíj megállapításánál?

Nem az elnevezés számít, hanem az, hogy az adott összeg a kifizetés időpontjában hatályos szabályok szerint nyugdíjjárulék-alapot...

Kimentették a sérült túrázót a Mátyás-hegyi barlangól

Egy 30 éves nő szenvedett vállsérülést.

Csákányi Eszter megszólalt: Így hatott rá a filmes lehetőségek elvesztése

Csákányi Eszter a választások előtt több kormánykritikus megmozduláson és tüntetésen is részt vett, sőt, nem egyszer maga is...

Megtalálták a Golgotára vezető út egy részét

A római kori kivégzések nyilvános események voltak, megfelelő megközelítési útvonalakra volt szükség a nézőközönség számára.

Hetvenéves nő halt meg sztrádabalesetben vasárnap késő délután

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap délután elhagyta az úttestet és fának rohant egy személykocsi az M3-as autópálya...

0

Sport

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Erling Haaland duplázott és ismét megdöntött egy rekordot a Premier League-ben

A Man. City norvég csatára újabb gólcsúcsot döntött meg.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el

Öt nap alatt bukott meg a kormányszóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét

Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett fel a Fehér Ház személyzeti döntéseivel kapcsolatban. A The Guardian elemzése s

0