Ezt olvasta már?

0

Napelempark épül Kaposváron

Közép-Európa legnagyobb napelemparkja épülhet a jövő év elején Kaposváron, jelentette be Szita Károly polgármester napirend előtti felszólalásában a városi közgyűlés előtt.

Fél éve dolgoznak az ügyön, és együttműködési megállapodást kötöttek a kínai céggel, amely hazája tíz legnagyobb állami vállalata között van.

A kínaiak kétszáz hektárt vennének bérbe 25 évre Kaposváron, ahol 2×50 megawattos napelemeket helyeznének el. Kínai pénzből épül a beruházás, amelytől jelentős iparűzési adóbevételt vár a megyeszékhely, és a kitermelt energiából is részesedést remél.

Kaposvár pályázik az Európa Zöld Fővárosa címre. Ehhez kötelezettségeket kell vállalni és eredményeket felmutatni. Kaposvár összefogott öt dunántúli várossal, hogy környezetvédelmi beruházásokat, közintézményi energetikai felújításokat hajtsanak végre. Ha erre EU-s forrást nyernek, 60 milliárd forint érkezhet az érintett városokba. Az üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátást 2040-re a felére tervezik csökkenteni a 2009-es szinthez képest.

A képviselők döntöttek arról, hogy megalapítják a Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amelynek a feladata befektetési források feltárása és Kaposvárra hozatala lesz. Szita Károly megemlítette: a céget akkor fogják megtartani, ha a költségei dupláját kitermeli abból az iparűzési adóból, amelyet az idehozott cégek fizetnek be. A gazdaságfejlesztési cég vezetője Uhlig Rita lesz, aki Kecskeméten végzett hasonló tevékenységet.

Hogy megőrizzék a város arculatát, a közgyűlés rendet tesz a közterületi reklámpiacon. Jelenleg 381 reklámhordozó 646 felülete működik a városban: egyebek mellett 160 óriásplakát, 127 hirdetőtábla és 42 hirdetőoszlop. A közgyűlés döntése értelmében a jövőben csak 62 reklámhordozó lesz a városban. Ebből 18 hirdetőhenger az önkormányzat tulajdonába kerül, amelyeken csak kulturális tartalmakat jelenítenek meg. Az óriásplakátokra és a buszmegállókban lévő hirdetésekre egy éves bérleti szerződést kötnek az erre jelentkező vállalkozásokkal. A rendeletet az öt ellenzéki képviselő tartózkodása mellett szavazta meg a közgyűlés.

 

Forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon

Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...

Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett

A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.

Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság

A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...

Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó

Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...

Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod

Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...

Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”

Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...

Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott

Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...

Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét

Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.

A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája

Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.

„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert

A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...

Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik

A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0