Napelemfákkal épült okospark Kaposváron
A Horváth Építőmester Zrt. által kivitelezett parkban versfával és intelligens rendszerekkel is találkozhatnak a látogatók.
Átadták a környezettudatossági és energiahatékonysági szempontok szerint megépült okosparkot Kaposváron. A munkálatokat a Modern városok program keretében a Horváth Építőmester Zrt. és a Lecpes Kft. konzorciumban végezte. Az egykori kórház anyaépület rehabilitációja során informatikai képzőközpont került kialakításra közel 1 milliárd forintból, továbbá egy külön projekt keretében, a déli tömb rekonstrukciója szintén 1 milliárd forintból.
Ez utóbbi felújításához kapcsolódóan a déli tömb kulturális és környezettudatos fejlesztés című projekt keretében: egy civil kulturális teret, pihenőövezetet, sétányokat létesített, ahol teljesen új zöldövezet, okos eszközök, játszótér és egyéb turisztikai és szabadidős attrakciók várják a kaposváriakat.
Európai szintű várossá növekszik Kaposvár
A pihenőövezetet a Kaposi Mór Oktató Kórház üresen álló déli tömbjének rehabilitációja keretében alakították ki, egy 2,8 hektáros területen. A beruházás egyik célja, hogy a város a fejlesztéseknek köszönhetően európai mércével is megállja a helyét.
Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt hónapokban új sportcsarnokot, uszodát és autóbusz-telephelyet adtak át. Emellett elkészült a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út egy szakasza, hamarosan a végéhez ér a Csiky Gergely Színház felújítása, továbbá készül a közlekedési központ és épül az új szennyvízkezelő is.
Napelemfák biztosítják az áramot a területen
A megyeszékhely első okosparkjának különlegessége, hogy olyan napelemfákat helyeztek ki, amelyek a közvilágítást, a vezeték nélküli internetet és a mobiltöltők energiaszükségletét is biztosítják. Emellett a park területén játszótér, kondipark, kereskedelmi és szolgáltatóegységek, illetve tó és szökőkutak is helyet kaptak.
A park alkalmas a helyi élővilág bemutatására is. Berendezései között versfa, valamint több olyan eszköz is megtalálható, amelyet okoskészülékekkel aktiválva számos plusz élményt biztosít a látogatóknak.
A beruházás részeként lebontották a mintegy 170 évvel ezelőtt emelt épületek többségét, a megmaradókban pedig bábszínházat, a vállalkozások működésére és képzésre is szolgáló informatikai képzőközpontot és civilházat alakítanak ki. A projekt lehetőséget ad a Fő utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca összekötésére és 199 parkolóhely építésére.
forrás: magyarepitok.hu
hírek innen, onnan
Allianz Globális Biztosítási Jelentés: „a biztosítás jövője egy változó világban”
2025-ben a globális biztosítási díjbevétel 7,1 százalékkal, mintegy 456 milliárd euróval bővült; Magyarországon 16,6 százalékos...
Magyar Péter: Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtunk be az Országgyűlésnek
Döntés születhet az uniós pénzek elhelyezéséről.
Két új taggal bővül a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója
Az új képviselők Szentkirályi Alexandra és Radics Béla helyét veszik át.
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A...
Kivetette a lapokat a neves asztrológus! Ennek a 3 csillagjegynek sorsfordító lesz a június
A nyár első hónapja több csillagjegy számára is jelentős változásokat tartogathat, de három jegy különösen fontos időszak elé néz....
Alig mozdult kedden a forint árfolyama
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Ilyen lehet Fenyő Miklós szobra, amely a kommentelők 100%-a szerint nem hasonlít Fenyő Miklósra
Kern András, Komár László, Flipper Öcsi, Mickey Rourke is előbb jut eszükbe az embereknek a szobrot látva, mint Fenyő Miklós.
Kapaszkodnak az amerikai tőzsdék a nagy leszúrás után
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-vezetők milliárdos részvényügyletei ügyében
Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon...
Új szóvivője van a mentőknek, be is mutatták Győrfi Pál utódját
Szűcs Brigitta mentőtiszt fog felelni az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáért.
Florentino Pérez 300 millió eurót rakott ki az asztalra, két világsztárt igazolhat a Real Madrid
Enzo Fernández és Julian Álvarez is csatlakozhat a csapathoz.
Marco Rossi váratlant húzott: debütál a 20 éves védő a magyar válogatottban.
Marco Rossi több helyen is átalakította a magyar válogatott kezdőcsapatát a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésre. A legnagyobb...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


