Ezt olvasta már?

0

Nagyon mély gödörben a Kaposvár

A negyedik forduló óta zsinórban hetedik vereségüket szenvedték el a somogyiak. Ezúttal a Kecskemét nyert náluk, hosszabbítás után.

Fekete Ádám már a találkozó előtt megkezdte a taktikai csatát, megszokott kezdőötösébe ugyanis Evans helyett Tóth Pétert nevezte. Ezzel ugyan kicsit magasabb lett a hazaiak szerkezete, de kezdetben nem tudtak ebből előnyt kovácsolni. Az első percekben végig a Kecskemét vezetett, igaz a somogyiak végig ott lihegtek a nyakukban. Az áttörést a hatodik perc hozta meg, amikor Djeraszimovics duplája és Thompson ziccere után már átlépte a különbség a tízet. (8-20) Tetemesnek mondható előnyét aztán egészen a játékrész végéig meg tudta őrizni a KTE. A vendégek szekerét három légiós húzta, Karahodzsics hét, Djeraszimovics öt, Thompson pedig négy pontot szerzett - a három játékos egyébként összesen három dobást hibázott a negyedben.

A második etapot 13-22-es állásról kezdték meg a felek, a KKK pedig gyorsan faragott hátrányából. Egy sokpasszos támadás végén Hendlein szerezhetett közvetlen közelről két pontot, amivel 19-24-re jött fel a Kaposvár, Forray Gábor pedig időkéréssel próbáltam meg elvenni a hazaiak lendületét. A somogyiaknak ezt követően többször is lehetősége nyílt arra, hogy tovább zárkózzanak, de támadásaik kihagyott dobással, vagy eladott labdával zárultak. Ami azonban késett, nem múlott; a negyed végéig folyamatosan lopta a távolságot a KKK, hat másodperccel a félidő előtt pedig Evans hármasával egy pontra felzárkóztak a hazaiak. A legvégén még Pongónak volt lehetősége beleállni egy triplába, ám a dobása kimaradt, de a nagyszünetben így is 31-30-ra a Kecskemét vezetett.

A harmadik játékrész legelején Thompson gyors öt pontjáva ismét ellépett a KTE, így a Kaposvár folytathatta az üldözést. A negyedik percben aztán előbb Dunn, majd Evans is berámolt egy hármast, s ezzel a meccs folyamán először a hazaiak vezettek (40-38). Nem sokra rá Baki is hintett egy triplát - ez már a harmadik kaposvári hármas volt a negyedben azok után, hogy az első félidőben 1/10-zel álltak kintről -, de erre Pongó azonnal felelt egy faultos ziccerrel, igaz a büntető kimaradt. A macska-egér harc aztán a negyed végéig eltartott, Djeraszimovics hajrában dobott közelijének köszönhetően pedig a Kecskemét várhatta egy pontos előnyből a folytatást. (52-53)

A záró(nak hitt) felvonás elején óriási volt a harc. Hosszan vezetett támadások jellemezték a meccset ekkor, de jelentősebb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. A hatodik percben Thompson pofozott vissza egy támadólepattanót, amivel hárommal vezetett akkor a KTE (55-58). A harmadik negyedben bedobott három kaposvári hármas úgy festett, csak kisebb fellángolás volt, ugyanis a végjátékban hiába próbálkozott többször is kintről a KKK, képtelen volt betalálni. Nagy szerencséje volt, hogy a Kecskemét is igen rosszul célzott a triplavonalon túlról, máskülönben hamar eldőlt volna ez a meccs. Az utolsó egy percnek 59-60-as állással futottak neki a csapatok, fél perccel a vége előtt pedig egy szerzett labda után Dunn iramodhatott meg, de az amerikai kihagyta az üres ziccert. Ezt követően Djeraszimovicsot faultolták a hazaiak - Ivosev ütött neki oda, aki így ki is pontozódott -, a szerb pedig kettőből egyet dobott be, így a KKK tíz másodperccel a vége előtt két pontos hátrányból vezethetett egy támadást (59-61). Az időkérést követően Spica dobott egy palánkos középtávolit, kiegyenlítve a meccset, s mivel a KTE nem tudott válaszolni erre a maradék hét másodpercben, jöhetett a túlóra. (61-61)

A hosszabbításban is öldöklő volt a csata, sokszor csúsztak-másztak a játékosok a pályán. Az első kosarat Dunn szerezte, de Dramicsanin szinte rögtön válaszolt erre. Az utolsó percen belülre érve Pongó dobott be egy ziccert, s ekkor a Kecskemét vezetett 65-64-re. Jött is Fekete Ádám időkérése, de Dunn hármasa kimaradt azt követően. Wittmann mehetett aztán büntetőzni, s a kecskeméti irányító kettőből egyet be is dobott. 66-64-es hátrányból jöhetett a kaposvári támadás, melynek legvégén, a meccs végét jelző dudaszó pillanatában Baki dobott rá középtávolról. A labda a gyűrűn pattogott, amit aztán Hendlein még bepofozott, de már időn túl tette ezt, így ezzel a KKK elvesztette zsinórban hetedik meccsét is.

 

Forrás: bb1.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon

Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...

Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett

A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.

Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság

A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...

Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó

Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...

Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod

Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...

Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”

Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...

Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott

Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...

Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét

Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.

A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája

Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.

„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert

A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...

Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik

A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0