Nagycsütörtökkel elkezdődött a szent három nap
Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb időszaka. Délelőtt a püspöki székhelyeken országszerte megtartották a krizmaszentelési misét, amelyen a főpásztorok megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához használt olajokat. - Pécsi Napilap -
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, a főegyházmegye segédpüspökei, valamint teljes papsága.
Arra emlékezve, hogy Jézus a nagycsütörtöki utolsó vacsorán alapította a papságot, a szertartáson részt vevő mintegy kétszáz pap megújította papi fogadalmait.
Erdő Péter homíliájában a papi hivatásról szólva hangsúlyozta: akárcsak az első tanítványok, a papság küldetése is Jézus művének folytatása. A papoknak tehát nem a maguk bölcsességét, hanem Krisztus tanítását kell hirdetniük, és nem pusztán a saját emberi képességeikkel kell elismerést szereznünk, hanem annak az erőnek kell kísérnie szolgálatukat, amely Krisztus tanítását igazolta.
"Miközben ilyen nagyszabású a küldetésünk, sokszor úgy érezzük, hogy gyenge korban élünk, gyenge világ részei vagyunk. (.) Olyan időben élünk, amikor sok a váratlan nehézség. Sokszor keresnünk kell a hangot, hogy felkeltsük az emberek figyelmét és utat találjunk a szívükhöz." De aki Krisztus ügyéért fáradozik, annak nem marad el a jutalma - tette hozzá a bíboros.
Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorát idézik fel a katolikus templomokban. A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ez után elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok "Rómába mennek". A nagycsütörtöki szertartás része a lábmosás, amellyel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát.
Krisztus ruháitól való megfosztását jelképezi a szentmise végén az úgynevezett oltárfosztás, amikor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ettől kezdve húsvétig, a feltámadás ünnepéig az egyház nem mutat be szentmisét.
hírek innen, onnan
Gépjárműadó: utolsó esély 170 ezer autósnak
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi...
Akkora a felháborodás, hogy Seattle keresztbe tett az adatközpontok építésének
Az elmúlt időszakban öt nagy adatközpont terveit jelentették be a befektetők Seattle-ben, a város vezetése pedig meghallotta a helyiek...
77 éves nőt gázolt halálra egy kamionsofőr Szentendrén
A 23 éves sofőr akkor ütötte el az idős nőt, amikor az átkelt a Dunakanyar körút közelében lévő úton.
Vízibicikli vagy vízi bicikli? 7 nyári szó, aminek a helyesírását sokan elrontják
Nyáron sok olyan szó jön velünk szembe, ami az év más szakában ritkábban. Mennyire megy a helyesírásuk?
Súlyos baleset! Kamion gázolt Szentendrén
Most jött a rossz hír.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír! Földbe csapódott egy repülőgép: többen is meghaltak
Felfoghatatlan.
Képtelenek kimondani: ezt a 7 mondatot soha nem fogod hallani az Ikrektől
Ha van csillagjegy, akikről mindenkinek azonnal a véget nem érő kommunikáció és szellemesség jut az eszébe, az egyértelműen az Ikrek....
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben,...
Utolsó figyelmeztetést kapott 170 ezer magyar autós: a forgalomból is kivonhatják a járműveiket
Rengeteg autós még mindig nem fizette be a gépjárműadót, akinek gondot okoz egy összegben rendezni, pótlékmentes részletfizetést kérhet.
Az európai sziget, ahol olyan a tenger, mint a Karib-térségben
Létezik egy mediterrán sziget, ahol a víz színe a Karib-térséget idézi. Formentera Európa egyik legszebb, mégis kevésbé ismert úti célja.
Török Gábor rájött a Fidesz-kampány egyik legnagyobb hibája
A politikai elemző a parlamenti közvetítés közben szúrta ki, miben bukhatott el a Fidesz választási kampánya.
Szabályosan menekülnek a pestiek ezekből a kerületekből: mégis, mi elől futhatnak ennyien?
Lakosságnövekedés a megyeszékhelyeken sehol, a megyei jogú városok közül pedig csak Érden látható.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
blogmorzsák
Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával
„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


