Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
Nem vonhatna el a költségvetés a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételeiből és év végi maradványaiból, s a jövőben műemléki védettségű társasházak is pályázhatnak a Nemzeti Kulturális Alaphoz, annak a törvényjavaslatnak megfelelően...
...amelyet 248 igen, 2 nem és 76 tartózkodó szavazattal fogadott el az Országgyűlés.
A parlament döntött arról is, hogy az államfőtől kéri a törvény sürgős kihirdetését.
Az 1993-óta hatályban lévő, ám többször módosított törvény módosításának legfőbb indokaként az előterjesztő L. Simon László (Fidesz) azt jelölte meg, hogy az állami pénzekből nyújtott támogatások átláthatóságára vonatkozóan 2008-ban hatályba lépett egy törvény amely teljes körűen szabályozza a pályázatok benyújtásával és a döntéshozatallal kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokat. Ennek fényében azok az NKA törvényében meglévő ugyanezen tárgykörre vonatkozó korábbi rendelkezések elavulttá váltak, számos esetben pedig a két jogszabály eltérő rendelkezései miatt zavart okoznak.
Alapvető elvi kérdés, hogy a kultúra támogatásában szerepet játszó Nemzeti Kulturális Alap forrásaihoz bárki megfelelő pályázat esetén hozzájuthasson - emelte ki. Mint írta: ennek azonban jelenleg ellentmond az, hogy a társasház, miután jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet, és e szervezeti forma nem szerepel a törvényben, nem igényelhet az alapból támogatást, pedig jogos igény, hogy például a műemléki védettségű társasházak örökségvédelmi forrásokra pályázhassanak.
Az alap bevételei felhasználásának ellentmondásosságát igyekszik megszüntetni az a javaslat, hogy az alap előző évi maradványa a tárgyévi bevételi terv teljesülése előtt igénybe vehető legyen az előző évi kötelezettségvállalások fedezetére . A módosítás lehetővé tenné az alap biztonságosabb működését, amit az Állami Számvevőszék a 2010. évi tervezés ellenőrzése során úgy fogalmazott meg: az alap működését gátolja, hogy nem használhatja fel az előirányzat- maradványát.
Mindezeken túl további pontosítást, illetve a működés gördülékenységét biztosító rendelkezés kapott helyet a javaslatban.
MTI

- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Átalakítás előtt áll a panelprogram
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

