Mixeljünk szerencsét a hétvégére! – 6. hét
Folytatódik a hideg időjárás kontinensünkön, de a focipályák környékén továbbra is izzik a levegő. A hőmérséklet növelése könnyedén elérhető, ha fogadunk is néhány meccsre. Íme heti tippjeink!
126. Bremen – Hoffenheim, H – 1,83
A Werder Bremen otthon az egészen imponáló 21-10-es gólkülönbséget produkálta, hétszer győzött, egy döntetlent játszott és egyszer kapott ki. A döntetlent a Leverkusen ellen hozta össze és a Dortmundt távozott Brémából győzelemmel. A Hoffenheim idegenben nem kifejezetten acélos, 11-16 a gólkülönbsége, háromszor nyert és hétszer kapott ki. Talán most következik a nyolcadik vereség.
138. Bolton – Wigan, H – 1,95
Most, vagy soha! Ezt érezhetik a Bolton játékosai és szurkolói a Wigan elleni hazai mérkőzés előtt. A Bolton kieső helyen áll, de csak egy pont választja el a már bent maradást jelentő 18. helytől. A Wigan az utolsó és egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. A Boltonnak, ha bent akar maradni az első osztályban, mindenképp vernie kell az utolsó helyezettet. A hazaiak kapujában ráadásul magyar kapus véd. (Nem tudom, ez mire érv, talán a győzelemre.)
187. Roda – Nijmegen, H – 1,88
A holland bajnokság 9. helyezettje fogadja a tizenkettediket. A Roda otthon hétszer győzött és háromszor kapott ki, 25-15 a gólkülönbsége. A Nijmegen idegenben 7-15-ös gólkülönbséget produkált. Mindkét csapat kikapott a legutóbbi fordulóban, a Roda idegenben, a Nijmegen otthon. Utóbbi remélhetően idegenben is kikap ezúttal.
Az összesített szorzónk 6,7 vagyis kétszáz forintra 1340 forintot kaphatunk, ha szerencsénk van. Természetesen nagyobb tét esetén több lehet a bevétel is. Garancia most sincs semmire, ráadásul, aki csak azért játszik, hogy nyerjen, máris vesztett.
N. J.

- Szerdától hatnapos ultramaratoni futóverseny Balatonfüreden
- Egygólos előnyt szerzett az FTC
- Hanga Ádám 11 pontot dobott az éllovas Barcelonának
- Női röplabda NB I - Kaposvári győzelem
- Labdarúgó NB I - Büntetőket rontott a Honvéd, pontot szerzett a Kaposvár
- Már harmadik az Izomláz-Adria Presszó
- Egyelőre hét futballcsapat kapott NB I-es licencet
- Puskás Öcsi ballábas cipője
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

