Mindig van mit tanulnunk magunkról
Az élet folyamatos tanulás - hangzik el sokszor -, ami való igaz: mindig van mit tanulni arról, hogy kik vagyunk, hogyan működünk, mi az, ami igazán fontos nekünk. Minél többet tudunk meg magunkról, annál inkább rájövünk, bőven van még mit felfedezni.
Ez egy nagyon izgalmas, szinte sírig tartó folyamat, amihez persze kell egy adag kíváncsiság és jó sok bátorság is. Ha ugyanis mélyre megyünk, akkor olyan dolgok is kiderülhetnek, amikkel nem biztos, hogy jó érzés szembesülni.
Mindenképpen megéri azonban, hiszen minél inkább ismerjük magunkat, annál önazonosabb és kielégítőbb életet élhetünk. Nemcsak a lelkünket, hanem a testünket is érdemes azonban “vizsgálni”, ebben pedig lehet, hogy furán hangzik, de egy jól megválasztott vibrator is nagy segítségünkre lehet.
Mai írásunkban ezt a témát fogjuk górcső alá venni és elmondjuk, hogy miként tudja segíteni egy ilyen tárgy az önismereti utunkat.
Egy tárgy, ami rengeteget segíthet a testünk megismerésében
Ha van egy eszköz, amivel kapcsolatban még mindig rengeteg a félreértés és az ellentmondás, az a vibrátor. Sokan egyfajta játékos kiegészítőként tekintenek rá, mások számára pedig inkább szégyellnivaló, sőt, jobb inkább nem is beszélni.
Valójában azonban jóval több ennél: egy olyan eszköz, ami segít abban, hogy felfedezzük, jobban is megismerjük a testünket. A használatával közvetlenül egyértelmű visszajelzéseket kapunk, segít felfedezni, hogy mit élvezünk a leginkább: mely területek a legérzékenyebbek, mely érintések, intenzitások esnek a legjobban.
A saját tempónkban történhet a felfedezés
A vibrátor használatának egyik legnagyobb előnye, hogy a saját tempónkban ismerhetjük meg a testünk működését. Nem kell közben megfelelnünk a másik elvárásainak, kizárólag magunkra összpontosíthatjuk a figyelmünket.
Ez hatalmas biztonságos adhat, hiszen bőven van időnk arra, hogy kellemesen ellazuljunk, hogy kísérletezzünk a különböző ingerekkel, intenzitásokkal miközben megfigyeljük, hogyan változik a testünk állapota.
Segít a gátlások oldásában
Emellett pedig rengeteget segít a gátlásaink oldásában is, amik sokszor visszatartanak attól, hogy mélyen átengedjük magunkat az élvezeteknek és a vágyainknak. Sokan vagyunk, akikben ott lapul a szégyen, a bizonytalanság és az önkritika, a vibrátor azonban segít abban, hogy ezeket fokozatosan el tudjuk engedni.
Az élmény, a megélés során csak magunk vagyunk, így sokkal könnyebben meg tudjuk engedni magunknak az ellazulást. Ha pedig ezt sokat gyakoroljuk, akkor ez lesz a természetes számunkra a párunkkal való aktus közben is.
Látható tehát, hogy a testünk felfedezése legalább annyira izgalmas és nem utolsósorban hasznos lehet, mint a lelkünké, hiszen minél inkább tudjuk, mi esik jól nekünk vagy mi okoz igazán élvezetet számunkra, annál jobb lehet a szexuális életünk.
Ebben pedig rengeteget tudnak segíteni azok a segédeszközök, melyeket akár teljesen önállóan is tudunk használni. Ha fel szeretnénk fedezni a kínálatot, akkor ne habozzunk felkeresni a Desirel webshopját!
hírek innen, onnan
Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...
Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne
Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...
A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér
Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...
Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról
Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...
Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene
Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...
Figyelmeztetnek a meteorológusok: 35 fokos hőséggel és hirtelen jégesővel lephet meg minket az időjárás vasárnap
Napsütésre, melegre és helyenként hirtelen kialakuló zivatarokra kell készülni a hétvégén: a hőség mellett a szél is feltámad,...
„Elhagyott a férjem, de ő csak a szájfeltöltéséről áradozott” – Jelek, hogy a barátod nem igazi barát
Az életünk során sokféle barátsággal találkozunk, de nem mindegyik van pozitív hatással ránk. Íme néhány jel, ami arra utalhat, hogy a...
Itt a bejelentés: Ryan Goslingból is szuperhős lesz a Marvel filmes univerzumában
Nem újabb bennfentes pletykáról vagy egy lelkes rajongó mesterséges intelligenciával összerakott kamuelőzeteséről van szó: a Marvel...
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója a Facebookon bírálta az ideiglenes köztársasági elnököt, amiért nem vállalta a 201. Anna-bál...
Mindenkit sokkolt a hír: 6 év után váratlanul szakított gyermeke apjával a népszerű magyar énekesnő
Véget ért a szerelem.
Magyar Pétert kiszúrták a Hungaroringen
Magyar Péter is kilátogatott a Formula–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésére. Nem is egyedül jelent meg, hanem a barátnője és...
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


