Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...


Milák Kristóf olimpiai bajnok, a pécsi Kenderesi Tamás negyedik lett 200 pillangón

A világbajnoki címvédő Milák Kristóf nyerte a tokiói olimpia csütörtök hajnali (magyar idő szerint), 200 méteres pillangóban rendezett döntőjét, ezzel történelmi aranyérmet szerzett.

A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A 21 éves klasszis a magyar úszósport első olimpiai aranyérmét szerezte pillangóban. További érdekesség, hogy ő a szám Európa-bajnoka, világbajnoka, világcsúcstartója és most már olimpiai bajnoka is.

A Bp. Honvéd úszója az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát, eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.

 

nlcs







0
0
0

hírek innen, onnan

Tűz keletkezett a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén

Vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.

Rémálommá vált a hegyi túra: villámcsapás ért két magyar fiatalt, egyiküket mentőhelikopter vitte kórházba

Súlyos baleset történt vasárnap a Bécsi-Alpokban, ahol két 25 éves magyar túrázót ért villámcsapás a Rax-hegységben.

Félbehagyott hotel és wellnesközpont 5 milliárd forintért - fékezni látszik Balázs Attila erdélyi birodalma

A gyergyóremetei domboldalban luxushotelt és egy ahhoz tartozó wellnessközpontot építtet Balázs Attila, Tiborcz István egyik kedvenc...

Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát

Both Emőke korábban tizenöt éven át a BAGázs Közhasznú Egyesületet vezette.

Rettegett fertőzés jelent meg Magyarországon: így terjed a savós agyhártyagyulladás

Rotavírus és savós agyhártyagyulladás jelenlétét is kimutatták a járványügyi vizsgálatok Nógrád vármegyében.

Tilos így kiolvasztani a húst nyáron: az íze is más lesz, ráadásul teljesen tönkreteszed vele

A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.

A lakossági áramszámla csökkentésével kezdi az új kormányfő a munkáját

Andy Burnham frissen kinevezett brit kormányfő kedden bejelentette, hogy adócsökkentéssel mérsékli a villanyszámlák összegét, ami az...

Lázár János: Az ügyészség fideszes szavazók adataihoz akar hozzáférni

A volt közlekedési miniszter azután állította ezt, hogy az NKA-ügy miatt kivonultak nyomozók a párt szervereit üzemeltető központhoz....

Törésvonalat okozhat a köztársasági elnök személye a Tisza-táborban

Polgár Judit kudarcba fulladt jelölése megmutatta, hogy a Tisza-tábor egy része más típusú köztársasági elnököt várna, mint amilyet...

Már forog A renitens 4. évada – a fordulatra benne senki sincs felkészülve

Örömhír a rajongóknak: már készül A renitens 4. évada. A forgatás kezdetét vette, s a friss etapban a főhős, Reni nem várt fordulattal...

Orbán: Habemus Bókam

A volt miniszterelnök közös képpel tette egyértelmű, hogy Bóka János lesz a frakcióvezető.

Szabályozni kell a mesterséges intelligenciát, de van ebben egy komoly veszély

Amerikai kutatók úgy vélik, ha nem megfelelően erős a mesterséges intelligencia szabályozása, az veszélyesebb, mintha nem is lenne...

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben

Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.

0