Ezt olvasta már?

Hogyan érheted el, hogy a műszempilláid tartósak legyenek?

Eszedbe jutott már valaha, hogy miért nem mindig olyan tartósak a műszempillák, mint szeretnéd? Vagy hogy mi okozhat esetleg irritációt az applikációt követően?


Mi lesz veled, Alexandra?

Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó.

A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének előzményeiről azt írta: a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást.

Kiemelték: a felszámolási eljárás előtt a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, köztük 5 milliárd forint értékű könyveket, hanghordozókat, és a több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is.

A vagyontárgyak "végső soron pénzfizetés nélkül kerültek" a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába - áll a kommünikében, amely úgy fogalmaz: "a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent".

A felszámoló álláspontját úgy összegezte: "a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenesen, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik nem fizették ki a vagyon ellenértékét".

A Pécsi Direkt Kft. felszámolója 102 hitelezőt tart nyilván, köztük könyvkiadókat, önkormányzatokat, bankokat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) -; a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint.

A közlemény szerint a felszámoló több pert indított "az eltűnt vagyon" visszakövetelésére az érintett cégek ellen, illetve kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását.

Mint hozzátették, feljelentést tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonásának gyanúja miatt.

Tájékoztatásuk szerint az ügyben a NAV nyomozást folytat. Kuperczkó Adrienn, a NAV dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítását végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. január végén jelentette be, hogy befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető cég és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében.

Matyi Dezső erre reagálva akkor közölte: a PD Consulting célja nem az Alexandra-hálózat, a munkavállalók és a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér megmentése, "hanem annak jogellenes megszerzése, eladása, és a vételár eltüntetése".

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) korábbi tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé. A kiadók túlnyomó többsége már visszahívta könyveit az Alexandra bolthálózatából, és a szerződések szerinti 30-60 nap leteltével peres úton próbálja behajtani a Könyvbazár Kft. tartozásait.

A MKKE szintén január végén azt javasolta, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket, mivel az a behajtásában sokkal hatékonyabban képes eljárni, mint az érintett csaknem 400 beszállító.

A Kvantál Kft. csütörtökön ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pécsi Direkt-hitelezők érdekeinek figyelembe vétele nélkül jogszerűen sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet tárgyalni, illetve megállapodást kötni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ebből mi lesz?. Egymásnak ugrott Vidnyánszky Attila és az Index szerkesztősége

Érthetetlen hangnemű levelet küldött a Nemzeti Színház az Index interjú-megkeresésére.

Arra kelt az ausztrál nő az éjszaka közepén, hogy egy két és fél méteres piton fekszik a mellkasán

A nem mindennapi találkozást sérülés nélkül úszta meg mindenki.

Érkezik a bőség: 3 csillagjegy sikeres új korszakba lép január 16-án

Három csillagjegyre bőség köszönt, amint január 16-ával kezdődően egy új korszakba lépnek. Pénteken a Bakban lévő Hold fogyó fázisa...

Katonai konvojok lepték el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét - Fotók

Több mint 30 teherautó és 160 katona jelent meg az utakon.

Magyar Péter szombaton mutatja be a Tisza gazdaságfejlesztésért felelős szakértőjét

Kormányváltás esetén valószínűleg miniszteri feladatokat szánnak neki.

5 év börtönre ítélték az exelnököt, aki elbarikádozta magát saját rezidenciáján

Öt év börtönre ítélte egy szöuli bíróság Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt, amiért visszaélt hatalmával, és megpróbálta...

Kijózanító pofon jöhet az árrésstopnál: vajon mikor gondolkodnak el ezen az eshetőségen?

A magyar árrésstop jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, miközben a kormány különböző európai modelleket vizsgál, hogy tartósan...

Danny Blue megjósolja az idei választások eredményét: így készül élete legnagyobb jóslatára a mentalista – videó

Danny Blue egy igazán merész dologra vállalkozott. A mentalista elmondása szerint megjósolja majd a 2026-os országgyűlési választások...

Putyin akár az atomcsapásig is elmenne, ha bajba kerül – mondja a volt tanácsadója

Ha Oroszország közel kerülne a vereséghez Ukrajnában, nukleáris csapással semmisítené meg Európát – ezt Szergej Karaganov, Vlagyimir...

Az Eurovízió progresszív arcvesztése

A hetvenedik évfordulóját ünneplő Eurovíziós Dalfesztivál minden eddiginél élesebb politikai és morális viták kereszttüzébe került.

Meg kellett műteni a világbajnok magyar kardvívót: „Nehéz döntés volt”

Megműtötték Katona Renátát. Ezt mondta a beavatkozásról a világbajnok kardvívó.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

Bulvár

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?

Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.

Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek

A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.

Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak

A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.

Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja

Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

0