Ezt olvasta már?


Mérgező is lehet a dísztök

A tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető, a dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért fogyasztásuk már kis mennyiségben is komoly, kellemetlen tüneteket okoznak: gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést, kiszáradást.

A Halloween Magyarországon is egyre népszerűbb, a Nébih ezért felhívta az élelmiszerüzletek figyelmét, hogy különítsék el az ehető tökféléket a dísztököktől, illetve a nem ehető fajták esetében egyértelműen jelöljék, hogy a termék fogyasztásra alkalmatlan. Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság ugyanakkor a vásárlók figyelmét is felhívja arra, hogy étkezési célra csak garantáltan ehető tökfélét használjanak fel, a dísztököket pedig csak eredeti rendeltetésüknek megfelelően használják.

A Nébih tájékoztatása szerint Franciaország jelezte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak, hogy jelentősen megemelkedett a tökfélék okozta ételmérgezések száma. Az elmúlt öt évben 353 esetet regisztráltak, és a szám évről évre nő. Hasonló esetekről más uniós tagállamok is beszámoltak.

A megbetegedéseket csaknem 40 százalékban boltban vásárolt, míg 60 százalékban otthon termesztett tökfélék fogyasztása okozta. Az esetszám a nyár végi, őszi szezonban tetőzött, ami összefüggésbe hozható a közelgő Halloweenhez kapcsolódó szokásokkal, ebben az időszakban ugyanis megnő a kereslet a dekorációs célra szánt dísztökök iránt.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli személy tűnt fel a köztévén, nem akárki rokona a tévébemondó, akit egykor egy ország csodált

A köztévé műsorában egy különleges vendég jelent meg, akinek rokoni szálai egy legendás történelmi személy nevéhez kötődnek

Öles léptekkel menetel a putyini úton az egykor demokratikus mintaállam – Egyre durvulnak a leszámolások

Kirgizisztán sokáig „mintaállam” volt a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok között, ugyanis a másik négy országgal szemben...

Megölte fiát, majd lefeküdt a holttest mellé és simogatni kezdte

A nő lelőtte, megkéselte alvó gyermekét, majd magával is végezni akart.

Csodát tehetne ez az étrend, évente milliók idő előtti halálát előzhetné meg

A visszafogott mennyiségű vörös húsból álló, gyümölcsben, zöldségben és magvakban gazdag táplálkozás több szempontból is óriási...

Emberi maradványokat találtak katonák a szombathelyi börtön közelében

A fegyveresek gyakorlatozás közben bukkantak a holttestre.

Miközben másutt drágul, nálunk siker: 600 alatt maradt a magyar benzin

A kormány változatlan célkitűzése, hogy a magyar emberek tartósan kedvezőbb áron juthasson üzemanyaghoz, mint a szomszédos országok...

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke, álomszép babafotóval jelentette be

Szeptember elején Hosszú Katinka a közösségi oldalain tudatta a nagyvilággal, hogy második gyermekét várja, most pedig ismét az...

6 dolog, amit soha ne tegyél az étkezőasztalra – tippek a stílusos összképhez

Ahogy beköszönt a mozgalmas téli vendégszezon, a naptár lassan megtelik családi vacsorákkal, ünnepi összejövetelekkel és baráti...

Hogyan csap be minket az agyunk a mindennapokban? – a híres szakértő magyarázza el a választ

Szeretünk úgy tekinteni magunkra, mintha mindig tudatosan, logikusan hoznánk meg döntéseinket. De vajon tényleg így van? Gyakran azt...

Putyin emiatt sem lehet boldog

Csökkent az orosz szolgáltatóipar teljesítménye szeptemberben az S&P Global felmérése szerint.

Tömeges elbocsátások Székelyföldön a könnyűiparból

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat – írja az economedia.ro a Kovászna megyei...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0