Ezt olvasta már?

0

Megújul a kaposvári kórház szülészeti osztálya

Megújul a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti osztályának épülete, a közeljövőben kezdődő beruházásra 2,4 milliárd forintot költenek - közölte Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere Facebook-oldalán csütörtökön.

A kaposvári polgármesteri hivatal a Magyar Közlöny alapján azt tudatta az MTI-vel, hogy a kormány meghozta döntését a rekonstrukcióról, és arra az egészségügyi ellátórendszer működésének javítása érdekében megvalósuló kiemelt vidéki fejlesztésként tekint.

A hivatal jelezte, a szülészet modernizációja már tavaly elkezdődött egy 442 millió forint értékű eszközbeszerzéssel.

A kormányzati támogatásból vásárolt gyógyászati eszközök többségét - amelyek között ultrahangkészülék, inkubátor, szülőágy, műtőfelszerelés és röntgengép is van - már használatba vették az intézményben.

A szülészet rekonstrukciója része a Kaposi Mór Oktató Kórház teljes megújításának. A 21. századi szolgáltató szemléletű, 400 ezres lakossági kört ellátó, folyamatos poliklinikai működésű intézményre 2011-2016 között 15 milliárd forintot fordítottak.

A munkálatok lehetővé tették a betegforgalom szétválasztását, tágas, világos várótermek kialakítását, a betegek kényelmének növelését, modern technikai eszközök alkalmazását, korszerű beteg- és szervezetirányítási rendszerek alkalmazását, a kiváló munkafeltételek biztosítását és a költséghatékony üzemeltetést is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

1700 kilométerre csapott le Ukrajna: történelmi távolságból érte találat Oroszország kulcsfontosságú üzemét

Ukrán drónok csaptak le egy orosz vegyipari üzemre, Perm régióban, 1700 kilométerre az ukrajnai frontvonalaktól - tudósított a Kyiv...

9 otthoni tárgy, ami miatt lassan mérgező lehet a levegőd

Amikor az otthonunk légkörére gondolunk, általában a friss, tiszta levegő és a kellemes illatok jutnak eszünkbe. Azonban sok otthoni tárgy...

Vilmos herceg megtörte a csöndet: a rákkal diagnosztizált Katalin és Károly állapotáról vallott

Vilmos herceg beszámolt Katalin hercegné és Károly király állapotáról.

Ezért baj, ha másodjára is elkapják a gyerekek a koronavírust

Duplájára emelkedik a hosszú Covid kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél és serdülőkorúaknál, akik másodszor is...

Csak dobd be a vécébe, és reggelre eltűnik a kosz: a legegyszerűbb trükk a makacs vízkő ellen

Egyre többen keresik a környezetbarát és pénztárcabarát megoldásokat fürdőszobájuk tisztán tartására. Ebben a cikkben megmutatom,...

Erről sokan nem tudnak: balesetet is okozhatsz, ha benyomod ezt a gombot az autódban

Télen sok sofőr bekapcsolja a belső levegőkeringetés gombot, hogy gyorsabban melegítse fel az autót. Ez azonban komoly problémákat...

Itt az óriási fordulat a magyar olajellátásban, indulhat a leválás az oroszokról?

Plenković jelezte Orbán Viktornak, hogy jó lenne, ha a Mol Nyrt. és a Janaf képviselői mielőbb tárgyalnának.

Puskás Ferenc ennél többet érdemel: tíz éve ígérték, hogy emléktáblát avatnak a legendás labdarúgó utolsó lakhelyén, de azóta sem történt semmi

A legendás labdarúgó nevét kisajátító Fidesz és holdudvarából sem Schmidt Máriának a Puskás-múzeumért felelős alapítványa, sem a...

Greta Thunberg drámai videóban üzent az őrizetbe vétele előtt: „Ha ezt a videót nézik, azt jelenti, hogy az izraeli erők elraboltak”

Drámai üzenet jelent meg az interneten egy nappal azután, hogy Izrael őrizetbe vette Greta Thunberget és a vele utazó többi aktivistát,...

Kapaszkodjunk: Magyarország beelőzte a világátlagot vagyonosodásban

Tavaly a magyar háztartások vagyona gyorsabban nőtt, mint a világátlag – derül ki egy friss nemzetközi felmérésből. Magyarország ezzel...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Bulvár

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Váratlan időpontban szólal meg Orbán Viktor, összehívták a sajtót

Sajtótájékoztatót tart szombaton a miniszterelnök és Nagy Elek. A kormányfő az MKIK elnökével várhatóan bejelentéseket tesz.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0