Megszűnhetnek a megyei lapok, egy központilag szerkesztett újság lenne helyettük
Mi lesz az online lapokkal?
Teljesen felszámolhatják a kormányközelbe került megyei lapokat - írja a Népszava több érintett lap munkatársának, vezetőjének elmondására hivatkozva. A folyamat eredményeként akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhetne a jelenlegi formájában.
2016 őszén a megyei lapok többsége Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, majd a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával minden helyi kiadvány a kormányközeli szervezet tulajdonává vált.
Olyan hírek keringenek a szerkesztőségekben, hogy az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és egy központilag szerkesztett újság venné át a helyüket.
Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, a helyi tartalom minimális lenne, és utóbbit megyénként csupán néhány újságíró állítaná elő. Helyi vezetők és főszerkesztők sem lennének. A rendszer lényegesen olcsóbbá tenné a működést, ez pedig a KESMA létrehozásának az egyik célja.
Kérdés márcsak az, hogy a megyei online lapok maradnak-e, de erre a megkérdezett munkatársak sem tudtak választ adni.
szerző: 168 Óra
hírek innen, onnan
Ilyen vadászgépekkel bővül nemsokára a magyar Gripen-flotta – fotók
A svédországi magyar nagykövet személyesen látogatott el a SAAB gyárába, és tekintette meg a készülő új Gripen C vadászrepülőket.
Ritka, de életveszélyes fertőzés terjed Európában – minden 12. beteg meghal
Az ételmérgezések közül ez a fertőzés okozza a legmagasabb arányt a kórházi kezelésekben és a halálozásban.
Ritka állatmúmiákra bukkantak Szaúd-Arábiában
A legősibb leletek közel kétezer évesek is lehetnek.
Farkasmúmia gyomrában talált maradvány segített megoldani egy kihalt faj rejtélyét
A ragadozó több mint 14 ezer éve pusztult el, de máig őrizte utolsó vacsoráját a gyomrában.
Újraírják a játékszabályokat az autógyártók Európában
Az autóipart érő gazdasági, technológiai és szerkezeti nyomás újra reflektorfénybe helyezte az egyik legfontosabb stratégiai kérdést:...
"Én ezt az embert férjül fogom venni" – Takács Zsuzsi a balesete után gyereket akar Zámbó Krisztiántól
Takács Zsuzsanna nemrég egy komoly balesetet szenvedett, ami miatt hat hét fekvőgipszre ítélték az orvosok. A nehéz időszakban a párja,...
Arra ébredt a nő, hogy valami nyomja a mellkasát: majdnem szívrohamot kapott, mikor megpillantotta a két és fél méteres élőlényt
Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát....
Az egyik legdrágábban hitelezett uniós állam lett Magyarország
Ezen a helyzeten úgy lehetne segíteni, ha javulna a hitelminősítői besorolásunk, derül ki a GKI elemzéséből.
Az orosz hírszerzést teszik felelőssé egy litvániai gyújtogatási kísérletért
Több ember ellen is vádat emeltek.
Riasztás. Minden konyhában megtalálható a szósz, amit már le is vettettek a boltok polcairól
Üveges paradicsomszószba került idegen anyag ezért nem javasolják annak elfogyasztását. Az érintett termékeket már levették a boltok...
Beauty szokások, amelyeket mindenképpen be kell iktatnod 2026-ban, ha gyönyörű bőrt és hajat szeretnél
Ha ezeket a tippeket megfogadod, akkor garantáltan ragyoghatsz 2026!
Itt vannak Magyarország legjobb gimnáziumai, amelyek „kézben tartják az országot”
Mutatjuk az abszolút és vármegyei győztesek listáját.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Bulvár
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?
Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.
Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek
A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.
Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak
A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.
48 évesen meghalt Freddie Mercury titkos lánya, akinek létezéséről csak tavaly szerzett tudomást a világ
Egy ritka daganatos betegséggel vívott hosszú küzdelem után hunyt el. Két kisfiút hagyott hátra, hamvait az Alpok felett szórták szét.
Lázár János élő adásban szólta el magát, itt van Magyar Péter lakása, az egész terem ledöbbent
Lázár János élő adásban árulta el, hol van Magyar Péter lakása.
blogmorzsák
Előfizetéses csapdák: vajon neked is vannak felesleges kiadásaid?
Az előfizetéses rendszerek kényelmesek, mégis könnyen válhatnak láthatatlan pénznyelőkké.
Kivételesre sikerült a Cupra Formentor VZ5, a 280 kilométeres végsebesség csak a ráadás
Olyan bámulatos hangvilágot hoz létre a különleges kipufogórendszer, hogy mindenki megfordul utána.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


