Ezt olvasta már?


Megszorongatták itthon a Kaposvárt

Megizzasztotta a férfiröplabda NB I negyedik körében a Dunaferr SE a bajnoki címre pályázó FINO Kaposvár együttesét.

A bajnokságot két győzelemmel és egy vereséggel kezdő Dunaferr SE NB I-es röplabdázóira vasárnap a szezon eddigi legnehezebb meccse várt, hiszen azt a FINO Kaposvárt fogadták, amely gárda az idei kiírásban is a bajnoki címre pályázik. Tomanóczy Tibor csapatának így már az is bravúrnak számított volna, ha sikerül megszorítani nagynevű, és nagy nevekből álló ellenfelét. A fiúk azonban erre készültek, és mindenképpen bizonyítani szerettek volna Wolochin Ruben együttese ellen – számolt be róla a klub honlapja.

 

Bátran állt bele a meccsbe a Dunaferr (3–3), ekkor azonban egy-egy nyitáshiba elég volt ahhoz, hogy ellépjen a Kaposvár (5–8). Ekkor talán kissé megremegtek a kezek, így nagyon jókor jött a születésnapos Mészáros Dömötör pontja (7–10). A folytatásban becsúszott két bosszantó hiba, ami után időt is kért Tomanóczy Tibor. Ez hatott, hiszen a különbség nem nőtt (12–16), sőt, csökkent (15–17). Majoros Balázs pontja szenzációs volt (17–19), majd egy újabb hazai ponttal már csak egyre csökkent a hátrány (18–19). A végjátékra is maradtak izgalmak, bár ekkor a kaposvári rutin győzedelmeskedni látszott (19–22). Innen felzárkózott a Dunaferr, és csupán minimális különbséggel szenvedett vereséget (23–25), ami hatalmas tett volt!

 

Fordulás után Mészáros nyitásai ellen nem volt ellenszer (4–0), de ugyanez volt elmondható Kalmárról is (6–5). Egy remek vendégsánc után lett egyenlő az állás, ahonnan viszont a Dunaferr tudott ellépni (8–6). A vezetést meg tudták őrizni egy vitatható nyitás-belépés ellenére is (13–11), amely után Tomanóczy Bálint centerezésének örülhettünk (14–12). Ekkor azonban három pontot szerzett zsinórban a ­FINO, és átvette a vezetést. Fiaink nem adták fel, és ismét fordítottak (17–16), ami vendég-időkérést eredményezett. A huszadik pontot Majoros Balázs vitte be (20–19), így érkeztünk a végjátékhoz. Ott felváltva estek a pontok, majd megint kiélezett lett a vége (24–24). Ekkor felcsillant a szett győzelem lehetősége is, de végül a rutinosabb fél győzedelmeskedett (24–26).

 

A harmadik szett eleje ismét a miénk volt (3–1), innen azonban fordított a Kaposvár (4–5). Ennél az állásnál sajnos beragadtunk (4–7), amely időkérést eredményezett. Ez jól sikerült, hiszen megindultunk felfelé, de a különbség nem változott. A következő labdákat felváltva nyerték a felek, majd jött a hazai időkérés, hiszen meglépett a FINO néggyel (15–19). A végére most kinyílt az olló (16–22), és annak ellenére, hogy a Dunaferr mindent beleadott (21–24), végül a Kaposvár örülhetett a győzelemnek (21–25).

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

Dunaferr SE – FINO Kaposvár 0:3 (23–25, 24–26, 21–25)

Dunaferr SE: Tomanóczy B., Laczi, Quintz, Majoros, Iván G., Mészáros, Gebhardt (liberó). Csere: Iván B., Balázs, Ambrus, Sümegi (liberó), Hatvany, Kecskeméti. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

FINO Kaposvár: Nagy, Bozóki, Kalmár, Makarov, Horváth, Cameron, Kiss (liberó) Csere: Fenyvesi, Kulcsár, Martinez, Bögöly, Kruzhkov. Vezetőedző: Wolochin Ruben.

 

 

 

 

 

forrás: duol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Megélhetési magamutogatás: OnlyFansen bukkantak a tanárnőjükre

Napi 140 dollárt kapott tanárként, az OnlyFansen ezt gyakran egy óra alatt keresi meg. A mellékállás miatt elveszítette a munkáját. A...

Magyar Péter: Európa óriási bajban van

Nem lazítanak a bevándorláspolitikán.

Ömlik az ukrán méz Európába: közel 30 ezer tonna került a piacokra

Egyetlen év alatt közel 40 százalékkal emelkedett az ukrán méz átlagos exportára. Az Európai Unió továbbra is meghatározó...

Kigyulladt egy lakás Sopronban, ketten meghaltak, az Országgyűlés alelnöke közölt részleteket

Borzalmas tragédia történt vasárnap kora reggel Sopronban, amelyben két ember veszítette életét. Habár még sikerült kihozni őket a...

Így lesz újra a régi: hogyan tisztítsuk meg a vágódeszkát a fokhagymaszagtól?

Ki ne ismerné azt a bosszantó helyzetet, amikor a frissen felszeletelt eper vagy alma fokhagymás ízű? Ha ez önnel is előfordult, ne...

Tomán Szabina elárulta: ennyi milliót bukott a Cápák között befektetésein

Tomán Szabina négy évadon keresztül volt az RTL Cápák között című üzleti realityjének befektetője. A műsorban különösen fontos...

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára -...

Tarr Zoltán: a Tisza-kormány nem akarja a magyar közösségek leromlását

A magyar-magyar viszonyról és a támogatáspolitikáról is beszélt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős...

Több tízmilliárd forint juthat budapesti bérlakásokra, Karácsony Gergely már egyeztet a kerületekkel

Uniós és kormányzati forrásokból jelentős összeg juthat a budapesti önkormányzatoknak bérlakások építésére és felújítására....

Különös térkép került fel a netre: már böngészhetők a szlovákiai magyar közoktatás változásai

Elérhető a Szlovákiai magyar közoktatási atlasz online felülete, amely adatokkal, térképekkel és elemzésekkel mutatja be a szlovákiai...

A megszűnés szélére sodródhatott Mészáros Lőrinc vasútépítő cége

Miután az állam azonnali hatállyal szerződést bontott a kivitelezővel a Déli Körvasútnál, a céget más állami vasúti munkákból is...

Odaveszett a gyönyörű történelmi épület – Tudatosan szervezhették meg a franciaországi támadást?

Maszkos tömeg gyújtotta fel a limoges-i városházát a Franciaországot megrázó zavargások során. A két világháborút is átvészelt, 19....

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

0