Ezt olvasta már?


Megmenthetők lehetnének a vállalkozások és a magánszemélyek a teljes csődtől

Adócsökkentés, adófizetési könnyítés, járulékcsökkentés, hitelek törlesztési moratóriuma –ez mind segíthet a vállalkozásoknak túlélni a koronavírus-járványt. A lakosságnak is kellene a támogatás, a bankok már nyitottak a törlesztési moratóriumra.

Az Adótanácsadók Egyesülete a már a múlt héten azt kérte a kormánytól, hogy ne büntessék a vállalkozásokat, ha csúsznak az adatszolgáltatással és a bevallással. A koronavírus miatt hozott óvintézkedések ugyanis súlyosan nehezítik a könyvelők munkáját, sőt egyre inkább úgy néz ki, hogy el is lehetetlenítik. Az adótanácsadók most újabb javaslatcsomagot küldtek a pénzügyminiszternek, ami a vállalkozások túlélését segíthetik.

 

Kérésük szerint lehetővé kellene tenni a kisvállalkozásoknak, hogy a jelenlegi árbevételi korláttól függetlenül év közben is bejelentkezhessenek a pénzforgalmi áfa alá. Így csak akkor kell áfát fizetniük, ha a vevőjük is fizet. Lehetővé kell tenni azt is, hogy aki ezt nem választja, vagy nem választhatja, az 2019. év egy havi, negyedévi bevallott áfája átlaga alapján fizethessen áfaelőleget.

 

Ha valaki nem tud áfabevallást, nyilatkozatot beadni, és az áfaelőleget megfizette, mentesüljön a pótlékok alól! Kérik minden áfával kapcsolatos (belföldi, EU-s) összesítő nyilatkozat beadási kötelezettségének felfüggesztését is.

 

Kérik, hogy bérek utáni adókat, járulékokat egy egyszerű számítással a kifizetett nettó bérből lehessen megállapítani, és a NAV-nak adó- és járulékelőlegként megfizetni, ha nem tudta a vállalkozás könyvelője/bérszámfejtője időben kiszámítani.

 

Segítség a KIVA-soknak, KATA-soknak

A KIVA szerint adózónak ne kelljen negyedéves bevallást beadnia, és az adót (bérelszámolás hiányában) ne az elszámolt, hanem a ténylegesen kifizetett bér, bérelőleg után fizethesse meg! A KATA-adózók esetében szükségesnek tartják, hogy amennyiben a vállalkozó nem tudja havonta fizetni az adót, akkor azt minden szankció nélkül részletekben fizethesse meg a veszélyhelyzet megszűnésétől számított 6 hónapot követő időpontig.

 

Járulékfizetés nélkül is legyen biztosított a dolgozó!

A veszélyhelyzet időszaka alatt a foglalkoztatottak kérésére adott fizetés nélküli szabadság esetén járulék fizetése nélkül is minősüljön biztosítottnak a foglalkoztatott, és ez az idő is számítson szolgálati időnek! Szükségesnek tartják, hogy a kialakult helyzet miatt egy évvel halasszák el az online számlabeküldés 2020. július 1-jétől tervezett bevezetését, mert a vállalkozásokat a felmerült/felmerülő piaci és foglalkoztatási problémák miatt nem szabad ezzel terhelni. A május 31-i határidejű adóbevallások (TAO, KIVA, HIPA) beadási és adófizetési határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszüntetését követő naptól számított 30. napig!

 

Az SZJA-bevallások beadási és adófizetési határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszüntetését követő naptól számított 30. napig! Azt is kérik, hogy a számviteli beszámolók, könyvvizsgálati kötelezettségek határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszüntetését követő naptól számított 30. napig, valamint, hogy minden állami adatszolgáltatás, statisztika (MNB, KSH stb) beadásának határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszüntetését követő naptól számítottan 45. napig!

 

Azonnali lépések kellenek

A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat a nemzetközi példák alapján ugyancsak azonnali adócsökkentést és adófizetési könnyítést javasol. Mint közleményükben írják, Kína a járvány által sújtott területeken teljes vagy 50 százalékos járulékmentességet ad a vállalkozásoknak. Ausztrália egy viszonylag jelentős összeghatárig szintén adómentességet kínál a vállalkozásoknak. Ausztria felfüggesztette az adóelőlegek beszedését, és a késedelmes adófizetésekre nem számít kamatokat.

 

A BDO Magyarország egy olyan átmeneti jellegű (maximum 3-6 hónapig tartó időszakra bevezetett), de azonnali adó- és járulékcsomag bevezetését javasolja, amelynek elemei:

 

jelentős járulékcsökkentés,

az SZJA felfüggesztése azoknál a vállalkozásoknál, amelyek vállalják a munkahelyek változatlan fenntartását a visszaesés ideje alatt, valamint

átmenetileg pénzforgalmi szemléletű áfaelszámolás bevezetése (csak az az áfa kerüljön befizetésre a NAV felé, amelyet a vállalkozás ténylegesen meg is kapott).

A fenti kormányzati lépéseket fontos kiegészíteni a késedelmes adófizetéshez kapcsolódó szankciók más országokban is látott felfüggesztésével, ami további biztonságot jelenthet a vállalkozások számára.

 

Törlesztési moratórium

Mint megírtuk, a Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány miatt már hétfőn törlesztési moratóriumot hirdetett a vállalkozók NHP-s hiteleire, és felszólította a bankokat, hogy a vállalatok esetében alkalmazzanak törlesztési moratóriumot, ha nem teszik, a kormánytól kéri annak elrendelését.

 

A Magyar Bankszövetség tegnap erre úgy reagált, hogy vannak olyan területek, ahol elkerülhetetlen bizonyos hiteltörlesztési moratórium kihirdetése, más területeken egyéb ismert adósvédelmi eszközök használatát veszik számba. A bankszövetség eljuttatta gazdaságvédő javaslatcsomagját az illetékes kormányzati egységhez, és minden releváns egyeztetésen magas szinten, döntésképes vezetőkkel képviseli a szektort.

 

A bankok arra hívják fel a figyelmet, hogy higgadt és hatásaiban végig gondolt megoldásokra, a bevált nemzetközi gyakorlatok adaptációjára van szükség. A veszélyhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére a Magyar Bankszövetség aktívan dolgozik az önhibájukon kívül bajba került, hitellel rendelkező családok és vállalatok pénzügyi helyzetének stabilizálásán. Folyamatos a leginkább sújtott ágazatok és vállalkozások helyzetének a vizsgálata, a munkahelymentő pénzügyi megoldási lehetőségek számbavétele.

 

A gazdaság vérkeringésének fenntartásához a bankszektor minden körülmények között biztosítja a folyamatos rendelkezésre állást, az üzletmenet folytonosságát, a digitális szolgáltatások elérhetőségét, a készpénzforgalmat. Ugyanakkor számításba kell venni, hogy a bankszektor úgy készül a gazdaságmentő lépésekre, hogy közben maga is óriási kihívás előtt áll. Az ügyfélkör gazdasági nehézségei a bankok mérlegében is hatványozottan és veszteséget eredményezően fognak megjelenni.

forrás:apenzem.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0