Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...

0

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Dél-Dunántúlon

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) területén - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Mint azt a DDVIZIG közleményében írták, az intézmény működési területén, Baranya, Somogy és Tolna megyében tizenöt szennyezett helyszínen számolják fel az illegális hulladéklerakókat, s várhatóan 300-350 köbméter szemetet gyűjtenek össze a Duna, a Dráva és a kisvízfolyások meghatározott szakaszán.

A hulladékot négy gyűjtőhelyre szállítják, majd a baranyai sellyei, a cserkúti, orfűi és a Somogy megyei depókból hivatalos hulladéklerakó helyekre szállítják a már szelektíven kiválogatott szemetet.

A Dráva mentén mintegy 5 kilométernyi, míg a Kapos mentén nagyjából 8 kilométernyi szakaszt érint a program, ezen kívül az Orci-patak, a Deseda-patak, a Rinya, a Nyugati-övcsatorna, a Keleti-Bozót-csatorna, a Kiskoppány-patak, a Pécsi-víz, a Baranya-csatorna, a Völgységi-patak, illetve a Duna mentén Mohács területe is megtisztul.

A közleményben felidézték, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése és koordinációja alapján idén nyáron indult el a "Tisztítsuk meg az országot!" címet viselő országos program, melynek célja, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását elősegítsék, valamint keletkezését megelőzzék.

A projekt négy ütemből áll és 2022-ig tart. Az első szakaszban az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása a cél. A projektben közreműködő szervezetként a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti parki igazgatóságok is részt vesznek.

Az első szakaszban az állami feladatkiosztást teljesítik az állami fenntartású intézmények és szervezetek, közöttük a DDVIZIG is.

A kommünikében felhívták a figyelmet arra is, hogy a projekt kapcsán mindenki segítségére számítanak. Így például a HulladékRadar applikáción keresztül bárki könnyedén bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot lát. A bejelentések helyszíneit azonosítják, ezután a közreműködő szervezetek gondoskodnak majd a hulladék felszámolásáról - közölték.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem elég jó az Air Force One, szerelőműhelybe kell küldeni az elnöki gépet

A Katar által az Egyesült Államoknak ajándékozott új elnöki különgépet (Air Force One) visszaküldik a szerelőhangárba, hogy „a...

Elhárult az utolsó akadály: elkezdődhet a Városháza Park megvalósítása

A főváros megkapta az örökségvédelmi engedélyt a beruházáshoz.

Vodkát is követelt a pénz mellé a férfi, aki kirabolta a benzinkutat

Mindössze pár óra alatt elfogták az elkövetőt.

Itt az MNB közleménye: a közel-keleti eszkaláció ellenére is van tér további kamatcsökkentésre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előzetes várakozásoknak és Varga Mihály jegybankelnök júniusi előretekintő iránymutatásával összhangban...

Bujdosó Andrea szerint még nem döntött a Tisza-frakció, amikor Magyar Péter már felkérte Polgár Juditot – elismerte, voltak viták a képviselők között

Bujdosó Andrea elárulta, hogy bár a Tisza Párt frakciójában már korábban is felröppentek a lehetséges államfőjelöltek nevei, döntés...

Figyelem, autósok! Fokozott rendőrségi ellenőrzés jön több hazai településen

Aki a következő napokban autóba ül, annak érdemes a szokásosnál is figyelmesebben közlekednie.

Olcsó török gyümölcs áraszthatja el Közép-Európát – ezt a magyar gazdák is megérezhetik

Az orosz importtilalom miatt új értékesítési útvonalakat kereshetnek a török exportőrök. A megnövekedett kínálat elsősorban a...

Ruszin-Szendiék feljelentést tesznek az eltűnt, félmilliárdos honvédségi eszközök ügyében

A honvédelmi miniszter közölte, az eljárás során ki fogják vizsgálni, hogy ki és hova rendelte a szünetmentes tápokat, és azt is, hol...

Itt a perdöntő bizonyíték: tényleg jön az iPhone Ultra

Egy, az iOS 27-ben megbújó szöveg az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy hamarosan debütál az Apple első hajlítható kijelzős...

Joschka Fischer: Amerika kezdhet aggódni, hogy Kína lesz a világ ura

Vége az amerikai hegemóniának a világban, olyan rend alakul ki, amely több nagyhatalom közti vetélkedésre épül, és ahol nincsenek...

Meghalt a koreai youtuber, aki élő adásban ivott mérget

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0