Ezt olvasta már?

0

Megérkezett a Gemencbe az első fekete gólya

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj GPS-jeladóval ellátott példányát webkamerán át is figyelemmel lehet követni - közölte a gemenci erdőgazdaság vasárnap az MTI-vel. - Pécsi Napilap -

Tóbiás, a 18 éves hím vasárnap délelőtt 9 óra előtt néhány perccel szállt le a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében. A madár legkorábban 2014-ben, február 24-én érkezett meg a Gemencbe, tavaly március 25-én tűnt fel. A másik, GPS-jeladóval felszerelt fekete gólya, Zoltán is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt, azóta nem küldött adatot a jeladó - írta közleményében a Gemenc Zrt.

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013 óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 kilométerre fészkel.

Tóbiás és párja életét 2013 óta lehet figyelemmel követni webkamerán keresztül a Gemenc Zrt. honlapján, a gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/ címen. 2016-ban a fészekben három fióka kelt ki, ami rekordnak számított, mivel abban az évben a madarak 27 fészket foglaltak el, de a keselyűsin kívül mindegyikből csak egy fióka repült ki.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg, tipikus fészkelő helyük a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű feketególya-állománya.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ázsia és a Közel-Kelet tarolt idén a világ legjobb légitársaságainak versenyében

Hogy mi a titka az ázsiai és közel-keleti légiközlekedési vállalatoknak, nem tudni. Az örök mosoly? A tökéletes szerviz? A higiénia? A...

Borzalmas titkot rejt a budapesti több száz éves freskó, véletenül találták meg egy nyitott ajtó mögött

Egy nyitva hagyott ajtó mögött több száz éves freskóra bukkantak Budapesten – a falfestményen soha nem gondolt titokra derült fény.

A müncheni drónriadó után Markus Söder kiadta az utasítást: elfogni és lelőni.

Tizenhét járatot töröltek, további 15-öt pedig Stuttgartba, Nürnbergbe, Bécsbe és Frankfurtba irányítottak át a müncheni repülőtéri...

Gwyneth Paltrow lánya kiköpött édesanyja - fotók

Az alma nem esik messze Gwyneth Paltrow fájától.

Tényleg túlélnének egy atomháborút a csótányok?

Szakértők mondták el véleményüket a széles körben elterjedt vélekedésről.

Könnyítés jön ezeknél a magyar hiteleknél: rengetegen örülhetnek most

A Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát.

Fájdalmas reggeli merevedés - mi lehet az oka? Az orvos válaszol

Kellemetlen problémával küzd a 33 éves férfi.

Válassz egy tárgyat és tudd meg, milyen rejtett titkot árul a személyiségedről

Mindannyian különlegesek vagyunk a magunk módján, és a személyiségünk rengeteg aspektusa tükröződik a tárgyakban, amelyekhez...

Kipróbáltuk a Tesco első magyar sarki közértjét, a csepeli Premiert - bevásároltunk és utána számoltunk az árainak

Megnyitotta az első magyar sarki közértjét a Tesco. Megnéztük a Premiert, de színházi kukker helyett bevásárlószatyrot vittünk...

Juhász Péter üzent a kihallgatás után: „Kocsis Máté kapja be”

Juhász Péter végzett a rendőrségi kihallgatással és egy gyors Facebook posztban üzent: „Kocsis Máté kapja be”.

MÁV-vezér: Jobbak voltunk, mint tavaly

Hegyi Zsolt a vasút állapotáról, vonatkisiklásról és arról, mire számíthatnak az utasok jövőre. Interjú!

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Brutálisan megdrágultak a ezek az előfizetések: tömegesen mondják le a felhasználók

Az Xbox Game Pass előfizetési díjainak jelentős emelése miatt a játékosok tömegesen mondják le előfizetéseiket,

blogmorzsák

Vásárlás hulladék nélkül: olcsóbb vagy drágább?

A zero waste életmód valóban olcsóbb és jobb, vagy a gyakorlatban nehezen megvalósítható és költségesebb alternatíva?

Tündérmese és gőzűrhajó

"Előzzük meg a Cyberpunk káoszt. Magyar szív kártya!"

Európai tűzoltók

Az aszály miatt egyre gyakoribbak a komoly tűzesetek Európában. Kik védenek meg minket?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0