Ezt olvasta már?

0

Marad a szeles, csapadékos időjárás

A jövő héten is marad a szeles, csapadékos időjárás. Május első napjaiban helyenként 20 fok körül, a hétvégén viszont néhol csak 10 fok körül alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig akár 2 fokig is hűlhet a levegő.

Hétfőn a nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, kora délutántól azonban előbb keleten, majd a középső országrészben csökken a felhőzet, és némi napsütésre is van esély. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A szél a Dunántúlon és a főváros környezetében időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik, másutt legfeljebb élénk széllökések lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-19 fok között valószínű.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés elsősorban az északi határszélen lehet. Többfelé lesz eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Nagyobb területen és mennyiségben a keleti megyékben eshet. Megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. Napközben 12-18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, május elsején főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között, a nappali maximumok 14-21 fok között alakulnak.

Csütörtökön több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 17-22 fok között alakul.

Pénteken többfelé várható eső, zápor. A szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is több helyen lesz eső, zápor. Emellett megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban szombaton 5-10, vasárnap 2-8 fok lesz. Napközben szombaton 10-15, vasárnap 8-15 fok várható - olvasható az előrejelzésben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A nyílt utcán támadták meg Borbély Alexandrát

Közösségi oldalán osztotta meg a történteket Nagy Ervin.

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi...

12 évesen otthagyja az iskolát, hogy profi videojátékos legyen – a szülei támogatják benne

Egy mindössze 12 éves japán Fortnite‑streamer, Tarou kavarta fel az internetet azzal, hogy bejelentette, nem kíván középiskolába járni,...

„Nyugodtan jöhet a második baba, már nem kell kuporgatniuk” – Mandula Ádám élete váratlan fordulatot vett, így él most a botrányhős

A rapper élete úgy tűnik végre pozitív irányba fordult. Mandula Ádám novemberben még kilátástalannak látta helyzetét, mosogatásból...

Mads Mikkelsen sötét fantasy thrillere a semmiből támadt fel

Mads Mikkelsen legújabb filmje, A porszörny csendes mozis szereplés után végre megérkezett a digitális platformokra, és ezzel esélyt...

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig -...

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a...

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt....

Igazi PC lehet a következő Xbox – egy új korszak következhet

A 2026-os CES kiállításon tett séta közben egyre világosabbá vált, hogy a nappali játék jövője radikálisan átalakul.

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen...

Közös filmben szerepel a Trónok harca két nagy sztárja

Majdnem 7 év telt el a Trónok harca fináléja óta, de a sorozat két legmeghatározóbb szereplője most ismét közös projektben tűnik fel.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0