Ezt olvasta már?

0

Már tölteni is lehet az elektromos autókat Kaposváron

Átadták az első elektromos autótöltőket a somogyi megyeszékhelyen. Összesen 11-et helyeznek ki a városba, egyelőre azonban csak két helyen, az Ady Endre utca melletti parkolóban és a Honvéd utcában, a volt Domus parkolóban használhatják az autósok.

Több parkolóhelyet is zöldre festettek az elmúlt hetekben Kaposváron. A megkülönböztetett jelzésekre elektromosautó-tulajdonosok állhatnak azért, hogy feltöltsék járműveiket. Minden töltőhöz két parkoló tartozik, melyeket kizárólag az elektromos autók számára tartanak fent. A város forgalmasabb helyein összesen 11 állomást alakítanak ki, egyelőre azonban csak kettő helyen, az Ady Endre utca melletti parkolóban és a Honvéd utcában, a volt Domus parkolóban használhatják az autósok. Az év végére azonban még három elektromos töltőhelyet adnak át Kaposváron.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a töltőállomás-átadón elmondta: a kaposváriak úgy döntöttek, hogy zöldebb városban szeretnének élni, ezért is fontos az ilyen töltők kialakítsa. A város vezetője hangsúlyozta: több beruházás is történt az elmúlt években Kaposváron azért, hogy tisztább levegőjű környezetben lakjanak az itt élők.

– Távhővezetéket építettünk – fogalmazott Szita Károly. – Több mint egymilliárd forintért sok közintézményt kötünk be a hálózatba. Új hulladékfeldolgozót építettünk, amelynél már nem lerakjuk a hulladékot, hanem feldolgozzuk és értékesítjük. Lecseréltük a környezetszennyező, légszennyező gázolajjal működő buszainkat biogázos buszokra, amelyeknek a káros anyag kibocsátása majdnem nulla – tette hozzá Kaposvár polgármestere.

Az elektromos töltőhelyeket 2019. június 30-ig ingyen használhatják az autósok, utána azonban fizetni kell érte. Az előzetes számítások szerint kilowattonként 140 forintba kerül a töltés. A rendszert úgy építették meg, hogy az üzemeltető is látja azt, mennyire kihasznált a töltőállomás, mikor kezdődött a töltés és mikor ért véget.

Hamarosan új elektromos buszok is járnak majd Kaposvár utcáin, jelentette be Szita Károly, majd hozzátette: kettő buszt vásárolnak, amelyek az év végén, de legkésőbb a jövő év elején már menetrend szerint közlekednek a belvárosban és azokban az utcákban, ahol keskeny az út.

 

Egyelőre kevés elektromos autó van a megyében

Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó járta az utakat 2017-ben. A Belügyminisztérium adatai szerint Somogy megyében az idén márciusig negyvenkettő zöld rendszámos autót regisztráltak. Magyarországon a különféle kedvezményekkel már 5-6 millió forinttól lehet vásárolni elektromos járművet. Ezeknek a kocsiknak a hatótávolsága egy-két száz kilométer, így aki sokat használja az autóját, annak gyakran kell pótolnia az energiát. A kaposvári töltőállomásokon egyébként autóként eltérő a feltöltési idő, de a becslések szerint több óráig is eltarthat, mire teljesen feltöltődik az elektromos autó akkumulátora.

 

 

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezerötszáz üzletet fosztottak ki a francia zavargók

Több százmillió eurós anyagi kárról tud a francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége.

Mozgósíthatja a hadseregét Egyiptom: készek harcba szállni a húszi lázadókkal

Az egyiptomi elnök vasárnap minden "szükséges és lehetséges" támogatást megígért Szaúd-Arábiának a jemeni húszi lázadókkal szembeni...

Ezek lehetnek a gyerekkori rák tünetei: szülőként érdemes tudni róluk

Egy brit család története arra figyelmeztet, szülőként fontos tudni, milyen tünetei lehetnek a gyermekkori daganatok kezdeti stádiumának.

Orbán Viktor: „Rám vadásznak”

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat. A...

Megdicsérte a Ferrarit, mégis tűzoltásba kellett kezdenie a Red Bull sikerkovácsának

Az egykori csapatfőnök vezetésével az istálló nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-címet szerzett az F1-ben.

Sírva nevetős emojival reagált a „miniszterelnö kúr” poénra Magyar Péter a Facebookon

A miniszterelnök saját bejegyzése alatt bontakozott ki a szokatlan szóváltás egy szándékosan félregépelt megszólítás nyomán. A...

Veszélyben a mohácsi komp működése, de van jó hír is

A személyszállítást abban az esetben is meg fogja oldani Mohács és Újmohács között a révhajózási társaság, ha a Duna rekordalacsony...

Gelencsér Timi Barack kutya sikersztorijáról: „Érzem a követőbázisom erejét”

Gelencsér Timi már Licsi kutyájának társaságában is szerepelt a Glamour címlapján, jelenleg Füge kutyusával osztja meg mindennapjait. Az...

Megváltozom, tehát vagyok

Kortárs művészek figyelmeztetnek, hogy mindennapi rutinjaink árnyékában a radikális változás nem puszta opció, hanem túlélésünk...

Kisebb tűzeset történt a Trafóban előadás közben

A vasárnap esti előadást így is megtartják.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

0