Ezt olvasta már?

Pécsett vezényelnek a döntős karmesterek

Azis Sadikovic (Ausztria), Cser Ádám (Magyarország), Nimrod David Pfeffer (Izrael), Haraguchi Shoji (Japán) és Leonardo Sini (Olaszország) mellett a közönségszavazatok ...


Már csak pár hétig fizethetünk a régi húszezresekkel

A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból.


hirdetés

Kiemelték: 2018. január 1-től már csak a két évvel ezelőtt forgalomba hozott, korszerűbb 20 ezer forintos bankjegyeket lehet majd csak a kereskedelmi forgalomban használni.

A megadott határidőig be nem cserélt régi bankjegyek minden bank- és postafiókban még három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, azaz 2037. december 31-ig, válthatók át díjmentesen, azonos címletű új bankjegyekre.

A közlemény szerint 2017. november végéig a 20 000 forintos bankjegyeknek már több mint 95 százaléka újakra cserélődött.

Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról az MNB még nem döntött, így azok a bankjegyek továbbra is korlátozások nélkül használhatók.

 

Forrás: kkvhaz.hu/piacesprofit.hu







0
0

hírek innen, onnan

Az utcán próbálta meg letépni a nyakláncot az idős asszonyról

A rablás kísérlet után elmenekült, de hamar bilincs került a férfi kezére.

A kreativitás és innováció stratégiai szerepe

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 7. évadjának novemberi workshopján David J. Hall, az Ideas Centre Group alapítója és vezetője megmutatta...

Kiszervezett orvosok dolgoznak a ceglédi kórházban

A ceglédi kórház szerződött egy céggel 20 orvos, valamint gépész, informatikus és villanyszerelő munkatárs ügyeleti rendben való...

Az Iszlám Állam inspirálta a New York-i robbantót

Közvetlen kapcsolatban azonban nem állt a terrorszervezettel Akayed Ullah.

Szinte hóvihart kavar maga mögött a felszálló Boeing 747-es - videó

Mindig lenyűgöző egy Boeing 747-est menet közben látni, de amikor ehhez olyan különlegesség társul, mint a hó, akkor még szebb a...

Gyerekeknek gyűjtenek a debreceni gladiátorok

Szebbé teszik a karácsonyt.

Elkaszálta az MNB a Divinus Alapkezelőt

Részlegesen felfüggesztették az alapkezelő tevékenységét és bírságot is kiszabtak.

Újabb részletek a cserbenhagyásos gázolásról

Bódult állapotban volt az elsődleges adatok szerint az a sofőr az utasával együtt, aki autójával halálra gázolt egy férfit hétfő este...

Ez a karácsony igazi szelleme. Idegenek lepik meg egymást adventkor - képek

Az ajándékok utáni nagy rohanásban sokan szakítanak idôt egy-egy kedves gesztusra, és számukra ismeretlen embereket ajándékoznak meg...

Ilyen az, ha karosszéria lakatos helyett egy szobrász áll neki a javításnak

Láttunk már pár kontár javítást, de ilyen mennyiségű kitt felhasználása még minket is ámulatba ejtett.

Kulcsembere nélkü maradhat az Eb-n férfi kéziválogatottunk

Térdsérülése miatt kérdéses Császár Gábor szereplése.

Karácsony: irgalmatlanul lecs**ték, aki felvette a beszélgetést

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje tudja, ki vette fel az Együtt elnökségi tagjaival folytatott beszélgetését, de csak a választások...

Sport

Biztonsági őr óvta Michelisz Norbertet, az egész falu ellene küzdött

Himesházán az autósport népszerűbb a focinál. Elmentünk a vb-ezüstérmes szülőhelyére, hogy megnézzük, miért van ez.

A Real Madridra és a Barcelonára is sztárcsapat vár a Bajnokok Ligájában

Kisorsolták a BL egyenes kieséses szakaszának nyolcaddöntős párosításait.

Meglepő: Neymar otthagyta a PSG-t

A brazil klasszis érdekes ok miatt utazott el Párizsból.

Örömtánc a svéd női kézilabda-válogatott öltözőjében

A pályán kívül ritkán látni ilyen összehangolt koreográfiát.

A magyarok csoportellenfele kiütötte a románokat a vb-ről

Oroszország hosszabbítás után jutott a nyolc közé.

Újabb kudarc: egyre mélyebbre süllyed Kocsis Máté vezetésével a magyar kézilabda

BietigheimBissingen Ismét csalódást okozott szurkolóinak a magyar kézilabda-válogatott: a női nemzeti csapat már a nyolcaddöntőben elbúcsúzott a németországi világbajnokságtól, a franciák állították meg a mieinket (26-29).

Hatalmas veszteség érte a Telekom Veszprémet

William Accambray több hónapig nem kézilabdázhat.

Óriási botrány volt a magyar focimeccsen - videó

Egymásnak estek a játékosok Zalaegerszegen.

Fantasztikus örömhírt kapott Michelisz Norbert

A népszerű sportolónak remekül zárul a 2017-es esztendő.

Elhunyt a vébék legbrutálisabb szerelését bemutató focistája

55 éves korában elhunyt Benjamin Massing, korábbi kameruni válogatott védő, aki komoly hírnévre tett szert az 1990-es világbajnokságon bemutatott, eszméletlenül kemény belépőit követően.

Kézilabda: letaglózó hír érkezett Veszprémből

Súlyosan megsérült a magyar bajnok egyik játékosa.

Beismerte: kokainozott a magyar futballsztár

Meglepő őszinteséggel vall életéről egy most megjelent életrajzi könyvben az egykori válogatott labdarúgó, Urbán Flórián.

Bulvár

Most érkezett: kiürítik a metrókat, robbanás történt

Az első hírek szerint sebesültek is vannak.

Itt van Havas válasza a felfüggesztésére - cáfol az ATV

Az ATV megerősítette a Blikknek: a zaklatási vádak miatt vizsgálat indul, amelynek ideje alatt Havas nem lesz képernyőn a csatornánál.

Azonosították az óceán kéttonnás halszörnyét

A rekorder nem az, aminek eddig gondolták.

Rákkeltő műanyag a krumpliban

Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő akrilamid mennyiségét a dec. 11- én hatályba lépett EU-rendelet elsősorban a sültkrumplit, bizonyos pékárukat és a kávét érinti.

Kitálalt a kolléganője Eszenyi Enikőről

A Vígszínház igazgatónőjének vezetői viselkedéséről már több színész is megfogalmazta nem éppen hízelgő véleményét.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tart a NASA, miután egy távcső felfedezett valamit az űrben

Áttörést értek el a Google mesterséges intelligenciájának segítségével.

Megszólalt a Quimby: visszaadják az elismerést

Az azzal együtt járó 200 ezer forintos honoráriumot nem tudják visszaadni, mert azt otthagyták anno a városnak- közölte az ATV-vel Kiss Tibor.

Szexuális zaklatással vádolnak egy sztárszakácsot is

Négy nő támadja a tévéből is ismert Mario Batalit.

Kabát Péteré úgy áll, ahogy egy fának kell, itt a fotó

A tegnapi Celeb vagyok, ments ki innen! adásból több emlékezetes pillanat is akadt. Az egyik ilyen Kabát Petinek köszönhető, akit valami olyan dolog foglalkoztatott, amire nem számítottunk.

Brutálisan összeverték főnökei a győri nőt

Bezárták a pincébe, majd összeverték a női alkalmazottat.

Botrány a magyar benzinkutakon, minden autós érintett lehet

Az OMV benzinkutakon nemcsak videofelvétel készült, hanem mikrofonok rögzítették a hangot. Több százezer embert érhetett jogsérelem, ezért 18 millió forintos bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság.

blogmorzsák

Az 5 legdrágább és legritkább Patek Philippe óra a világon

Öt, összesen 12 milliárd forintnyi Patek Philippe óra és hihetetlen, egyedi történeteik.

Szívszorító felvétel egy éhező jegesmedvéről

Az egész világot megrázó videón egy, az éhhalál küszöbén álló jegesmedve próbálja meg összeszedni utolsó erejét.

Azt suttogják: Simicska nem is veszett össze Orbánnal és bedarálja a Jobbikot

Egy másik elmélet szerint csak felhasználják a baloldalt a Fidesz megveréséhez, aztán mégis a Fidesszel fognának össze. Logikus.

„Aki szegény, az ne szaporodjon”

"Akit intenzíven, napi szinten áthat a szegénység, az meglátszik rajta."

„Azért léptem félre, mert szeretem a feleségem!“

Nem akarta szétverni a házasságát, nem akart szakítani, csak egy dolgot akart, hogy valaki elismerje, várja, értékelje őt.

A CNN az érintettek tudta nélkül is leskelődhet a levegőből

Első hírcsatornaként bárhol, bárkiről csinálhatnak drónfelvételt.

Így teszi tönkre az Instagram az éttermeket

Lassan már mindenki azzal kezdi a étkezést, hogy lefotózza az ételt, ami nagyon rossz irányba viszi az éttermeket.

Három az egyben: év végi kultlista

Roma az űrben, Luke, és a csemegepultos is érdemes lesz egy ünnepek közti programra.

Állatkerti gondozó - régen és most

A szelídebb állatokkal van, aki együtt mozog, eszik, sőt van, aki víz alá merül hozzájuk, és van, aki ölelkezik is velük.

Szörnyű ingatlanos fotók

Amikor a kint bent és amikor hazaérés után egyből nagydolgod lenne.

3000 dolláros grafikus kártya?!

Konkurencia hiányában sosem látott szintre lépett a vállalat.

Miért jó Írországban élni?

Tíz érv Írország mellett a craictól a humoron át az esőig.

0