Ezt olvasta már?


Májusra jelentősen enyhülhet a járvány

A koronavírus-pandémia a következő hónapokban sokat engedhet szorításából – legalábbis a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és Értékelési Intézet előrejelzése szerint, amely eddig egészen jól belőtte a járvány alakulását.

 

Pesszimista és optimista verziót is közöl a Covid-19-járvány alakulásáról a napokban közzétett, május elejéig tartó előrejelzésében a világ legelismertebb járványmodellező kutatóhelye, a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és Értékelési Intézet (IHME). Mindkét forgatókönyv számol azzal, hogy világszerte egyre többek számára válik elérhetővé valamelyik koronavírus-ellenes oltóanyag.

 

Ebből kiindulva az IHME szakértői számításai szerint az év ötödik hónapját elérve az összhalálozás globálisan a legrosszabban esetben meghaladja majd a 3,6 milliót, de a legjobb verzióban is legalább 3,4 millió halálesettel kell számolni. (Eddig több mint 2,2 millióan haltak bele a Covid-19-be.)

 

A halálesetek napi számában azonban már nagyjából február 20-tól kezdődően jelentős csökkenéssel számolnak, a jelenlegi 14-17 ezer áldozattal szemben május elejére a legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint is 7 és 10 ezer közé mérséklődhet az áldozatok napi száma. Tekintettel arra, hogy a napi halálozás a pandémia előrehaladásának legjobb mutatója, ez nagyon kedvező tendenciát vetít előre.

 

A halálesetek általában 17–21 napos csúszással követik a fertőzésekben tapasztalható változást, így a fertőzöttek száma már korábban csökkenni fog. A fertőzöttek becsült – tehát nem a teszttel megerősített esetek – számát az IHME január végén megközelítőleg 2,5 millióra tette világszerte és naponta, ez már április elejére 2 millió alá süllyedhet, még a legkedvezőtlenebb esetben is. Amennyiben viszont – mint az várható – egyre többen részesülnek majd világszerte valamilyen Covid-ellenes védőoltásban, május elejére egy milliónál is kevesebb új fertőzöttel kell számolni.

 

Mindez kedvezően hathat az egészségügyi intézmények leterheltségére, az előrevetítések szerint körülbelül ennek a hónapnak a közepe tájától mérséklődik globálisan a kórházakra nehezedő Covid-ellátási teher.

 

Ami Magyarországot illeti, a washingtoni központ itt is egyre kevesebb áldozattal számol: folyamatos csökkenés mellett április végére a Covid-19 miatti halálozás a nullához közelíthet, de még a kedvezőtlen szcenárió mellett sem fogja meghaladni a napi húszat. (Az utóbbi napokban már naponta száznál kevesebb emberéletet követelt idehaza a járvány, pedig a legrosszabb, decemberi napokban ez már majdnem megközelítette a kétszázat.)

 

Az év ötödik hónapjára a legjobb esetben 13,5 és 16,5 ezer között lesz itthon halálos áldozatok száma, a legrosszabb verzió pedig 17,5 ezer elhunyttal számol. (Mostanáig több mint 12,5 ezren haltak meg Covid-19 fertőzés következtében.)

 

Az új fertőzöttek száma ugyanakkorra napi 100 és 700 között alakulhat, az optimista, illetve a pesszimista verziók szerint. (Tavaly év végén volt, hogy a 7 ezerhez közelített a napi új regisztrált esetszám, az utóbbi hetekben azonban már jellemzően inkább 1500 alatt volt.)

novekedes.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

Magyar Péter teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel az erőszakos tüntetések miatt.

A Fradi előtt csak a BL-címvédője: A DVSC-nek és a Paksnak is szerepe volt a zöld-fehérek üldözőinek teljesítményében

A Ferencváros sorozatban 10. mérkőzésén sem szenvedett vereséget a nemzetközi kupaporondon. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak...

Kirúgták a tanártnőt, mert az OnlyFansen pózolt – pedig egyre többen élnek kettős életet

Egy amerikai iskolakerület kirúgta a 42 éves tanárnőt, miután kiderült, hogy az OnlyFansen keres pénzt. Itthon a pályakezdő pedagógusok...

Japán gyaloglás: napi 30 perc is elég lehet ahhoz, hogy javuljon az állóképessége és csökkenjen a vérnyomása

Nem feltétlenül kell futnia vagy órákat töltenie az edzőteremben ahhoz, hogy javítson az egészségén. Egy Japánból származó...

Elszabadult a pokol a főúton: Kifolyt gázolaj, szirénázó mentők és tűzoltók a debreceni baleset helyszínén

Közlekedési baleset történt vasárnap reggel Debrecen térségében, a 481-es főúton. Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, majd...

Mindenki látott már egy képet a pripjatyi vidámpark óriáskerekéről, de a történetét kevesen tudják - elmeséljük

Pripjaty elhagyatott vidámparkja a csernobili atomkatasztrófa egyik legismertebb jelképévé vált. A sárga óriáskereket 1986. május 1-jén,...

Új szabályozás az angliai kórházakban a transznemű betegek elhelyezésénél

A betegek elhelyezésénél a biológiai nemet kell figyelembe venni. A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb...

Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken

Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög a részletekben van.

Udvaros Dorottya a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin bőrébe bújik – fotó

Színpadra viszik Karikó Katalin életútját, Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót a darabban

Azonnali riasztást adtak ki Litvániában – NATO-vadászgépek szálltak fel ismeretlen eszköz elfogására

Azonnali óvóhelyre vonulást rendeltek el Litvánia középső és északi részén egy azonosítatlan repülő tárgy miatt.

Feketében az ország: elhunyt a legendás Ybl-díjas építész, az országgyűlés egykori tagja

Gyászol a magyar építészszakma: életének 95. évében elhunyt Getto József Ybl Miklós-díjas építész, oktató és egykori...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0