Ezt olvasta már?


Magyarországon a házasságkötés reneszánszát éli

Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum amfiteátrumában tartott ceremónián az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte: az idén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest.

Az államtitkár köszönetet mondott a NOE-nak, amely több mint harminc éve dolgozik a magyar családokért határokon innen és túl, és megköszönte annak az öt fiatal párnak a bátorságát, akik vállalták, hogy megosztják örömüket, boldogságukat a közösséggel.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a házasságkötés, a gyermekvállalás, a családalapítás a legszemélyesebb közügy, hiszen olyan magánügy, amelynek értéke van a közösség számára. Ezért indította el a kormány a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot - folytatta -, és segíti a férfiakat és a nőket abban, hogy házasságot köthessenek egymással, ezért védi a férfi és nő házasságát, a családokat és gyermekeket Magyarországon.

A maga is nagycsaládos Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere (Fidesz) Kölcsey Ferencet idézte: "Aki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít", és arra hívta fel a figyelmet, hogy nagycsaládosnak lenni gondolkodásmódot jelent.

Bereczki Ibolya, a Skanzen főigazgató-helyettese arra emlékeztetett, hogy a múzeum számtalan programot, eseményt, tematikát szervez a gyerekek, családok számára, a magyar múzeumoknak pedig tavaly családbarát múzeumi programot készített.

A NOE az év elején hirdetett jegyespároknak pályázatot, amelynek nyereménye a NOE által szervezett polgári szertartás és esküvő.







0
0
0

hírek innen, onnan

Allianz Globális Biztosítási Jelentés: „a biztosítás jövője egy változó világban”

2025-ben a globális biztosítási díjbevétel 7,1 százalékkal, mintegy 456 milliárd euróval bővült; Magyarországon 16,6 százalékos...

Két új taggal bővül a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója

Az új képviselők Szentkirályi Alexandra és Radics Béla helyét veszik át.

Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét

Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A...

Kivetette a lapokat a neves asztrológus! Ennek a 3 csillagjegynek sorsfordító lesz a június

A nyár első hónapja több csillagjegy számára is jelentős változásokat tartogathat, de három jegy különösen fontos időszak elé néz....

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

Ilyen lehet Fenyő Miklós szobra, amely a kommentelők 100%-a szerint nem hasonlít Fenyő Miklósra

Kern András, Komár László, Flipper Öcsi, Mickey Rourke is előbb jut eszükbe az embereknek a szobrot látva, mint Fenyő Miklós.

Kapaszkodnak az amerikai tőzsdék a nagy leszúrás után

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-vezetők milliárdos részvényügyletei ügyében

Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon...

Új szóvivője van a mentőknek, be is mutatták Győrfi Pál utódját

Szűcs Brigitta mentőtiszt fog felelni az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáért.

Marco Rossi váratlant húzott: debütál a 20 éves védő a magyar válogatottban.

Marco Rossi több helyen is átalakította a magyar válogatott kezdőcsapatát a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésre. A legnagyobb...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

0