Magyarország is vásárolt a politikusok megfigyelésére alkalmas kémszoftverből
Magyarország is vett abból az izraeli kémszoftverből, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál.
Hírek szerint olyan hatalmak társaságába került ily módon, mint Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr – írja a Népszava a Bloombergre hivatkozva.
A leleplezést a Torontói Egyetem tette közzé a Microsoft jelzése alapján. Eszerint tíz ország több mint 100 ellenzékinek minősített célszemély számítógépére, okos telefonjára, illetve olyan egyéb készülékére állt rá, amelyhez internet kell – hála az izraeli Candiru nevű vállalat portékájának. A program kihasználta a Windows több gyenge pontját. Hogy kik voltak az áldozatok, azt nem árulta el a Microsoft biztonsági illetékese.
Mindenesetre az érintett kormányok, illetve autoriter vezetők ily módon betekintést nyertek magánszemélyek, valamint a politikai ellenzék digitális levelezésébe. Előzőleg egy másik izraeli társaságról, az NSO-ról is kiderült, hogy hasonló termékben utazik, de az azt állította, hogy amit ő előállított, az csakis a terrorizmus és a bűnüldözés céljait szolgálja. Ennek megfelelően, 55 országnak nem is adta el, továbbá lépéseket tett, hogy a vevők közül senki se élhessen vissza a rendszerrel.
Ugyanakkor a kanadai egyetem arra figyelmeztet, hogy a tekintélyuralmi rendszerek egész digitális arzenálból válogathatnak. A Candiru szoftvere 16 millió euróba kerül, de azzal egyidejűleg csak legfeljebb tíz ember számítógépes postájára lehet rákapcsolódni. De ha még rászánnak 1,5 milliót, akkor már további 15-tel lehet növelni a megfigyeltek számát.
A vásárlók egyébként kötelezték magukat, hogy az USÁ-ban, Oroszországban, Kínában, Izraelben és Iránban nem használják a rendszert, ám kiderült, hogy ezt nem mindig tartották be.
Forrás: Népszava
hírek innen, onnan
Kína beültette egy ember agyába az újfajta chipet, és ez Elon Musknak is fájhat
NEO, de nem a Mátrixból: a kínai Neuracle jelentős előrelépést tett egy olyan agyi chip megalkotása felé, amely – részben – képes...
Tóth Gabinak elege lett a politikából és a „bazári majom” szerepekből, felhagy a tévézéssel – videón a bejelentés
Nemrégiben jelentette be Tóth Gabi, hogy új saját vállalkozást indít, amelynek célja, hogy az amatőr tehetségeket gondozza....
Váratlan lépés: Schiffer Andrást jelöli a Mi Hazánk alkotmánybírónak
A Mi Hazánk vasárnap este bejelentette, hogy Schiffer Andrást javasolja a megüresedett alkotmánybírói tisztségre. A jelölés egy nappal a...
Szakértő: drogfüggőket nevelt ki a NER, az elszámoltatáshoz viszont kell még öt-tíz év
Tíz évbe is beletelhet, mire a jogi elszámoltatásoknak végső megoldása lesz és a felelősök megkapják a méltó büntetést, pedig a...
Putyin: Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna előbb-utóbb elveszíti a nyugati területeket
Történelmi értelemben minden a helyére kerül – tette hozzá.
Kiderült, mi György herceg kedvenc étele – a választás sokakat meglephet
A királyi család mindennapjai mindig izgalmas részleteket tartogatnak. Ezúttal György hercegről derült ki egy meglepő érdekesség,...
Vége a hajtóvadászatnak: lelőtték a berlini Pride-on történt támadás elkövetőjét
A férfi késsel támadt a rendőrökre.
„Az egyik legostobább dolog, amit valaha láttam” – Piastri teljesen kiakadt Sainzra a hungarorongi ütközés után
Oscar Piastri nem rejtette véka alá a véleményét a Magyar Nagydíjon történt ütközése után, amivel gyakorlatilag elszálltak a győzelmi...
A hajtóvadászatnak vége, kommandósok végeztek a Berlin Pride merénylőjével
Amikor felszólították, hogy adja meg magát, Abdul Ballout egy szúrófegyverrel elkezdett rohanni a kommandósok felé. Válaszul inkább...
Erdélyben járt a Tisza-kormány minisztere
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni...
Elborult az agya Elon Musknak, aki tudja, hogy sokan utálják – „Nem vagyok rasszista”
Elon Musk a The Economistnak adott interjújában azt állította, hogy a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül alapjaiban alakíthatja...
Először mondta ki egy nagybank, hogy túlértékelt a SpaceX!
Először adott az aktuális piaci árnál alacsonyabb célárat a SpaceX részvényeire egy nagy nemzetközi befektetési bank. Az HSBC szerint a...
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Nem USA, nem Szaúd-Arábia: ide igazol Mohamed Szalah
Ez vaskos meglepetés.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Bulvár
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek
Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult
40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban
Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.
A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
A fülzúgás okai és kezelése
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról
Az állásinterjú sokaknak stresszes helyzet, de vannak, akik számára egy-egy beszélgetés inkább emlékezetes, mintsem motiváló élmény.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


