Ezt olvasta már?

0

Magyar Kupa - Pénteken rajtol a megújult sorozat

Pénteken 20 órakor az SC Sopron - BVSC-Zugló mérkőzéssel rajtol a megújult labdarúgó MOL Magyar Kupa 2020/21-es idényének főtáblája.

Az idei kiírásra összesen 480 csapat nevezett. A megyei selejtezőkből 47 együttes került a főtáblára, hozzájuk csatlakozott 49 NB III-as, húsz másodosztályú és 12 élvonalbeli csapat, így alakult ki a 128-as mezőny. A lebonyolítás annyiban változott, hogy amíg az előző kiírásban a nyolcaddöntőtől kétmérkőzéses párharcokat rendeztek, addig mostantól egészen a fináléig egyetlen találkozó dönt.

A megyei selejtezőket - 1-5. forduló - követő 6. körben az élvonalbeli csapatok mellett az NB II-ben szereplő együttesek is kiemeltek voltak, a következő két fordulóban viszont már csak az NB I-es klubok nem kerülhetnek össze egymással. Amennyiben az összesorsolt gárdák között osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb ligában szereplő csapat a pályaválasztó.

A bajnoki címvédő Ferencváros, amely már biztosan csoportkörös lesz a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, a múlt csütörtöki sorsoláson megkapta a 128 versenyben lévő klub közül az egyetlen megyei másodosztályban érdekelt gárdát, a Ráckevét. A címvédő Budapest Honvéd az NB III-as Tiszaújváros vendége lesz. A sorozat győztese az elmúlt évekhez hasonlóan indulási jogot szerez az Európa-liga selejtezőjére.

Szintén újítást jelent, hogy a MOL Nyrt. július végén jelentette be, névadó támogatóként csatlakozik a 111 éves férfi Magyar Kupa-sorozathoz. Ennek jegyében megújult a kupa arculata és saját indulót is kapott.

Magyar Kupa, 6. forduló (a 64 közé jutásért), élvonalbeli csapatok mérkőzései:

szombat:

Ráckeve VAFC (megyei II.)-Ferencvárosi TC 13.00

43. sz. Építők SK (megyei I.)-MTK Budapest, III. ker TVE utánpótlásképző központ 15.00

Mohácsi TE 1888 (megyei I.)-Budafoki MTE 15.00

Mezőkeresztes VSE (megyei I.)-ZTE FC 15.00

Balassagyarmati VSE (NB III)-Diósgyőri VTK 15.00

WATI-Kecskéd KSK (megyei I.) - Kisvárda Master Good 15.00

Iváncsa KSE (NB III)-Újpest FC 15.00

vasárnap:

Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III)-Budapest Honvéd 12.30 (+Fotó)

Toponár SE (megyei I.)-Puskás Akadémia FC 15.00

Tiszaföldvár VSE (megyei I.)-MOL Fehérvár FC 15.00

Mándok VSE (megyei I.)-Mezőkövesd Zsóry FC 15.00

FC Hatvan (NB III)-Paksi FC 15.00







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél

Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő...

Fésűs Nelly kisebb lánya ebben a sorozatban debütál

Vajtó Elza mindössze 11 éves, de máris megkapta első filmes szerepét az RTL drámasorozatában.

Orbánék titokban migránstábort szerettek volna építeni, de beijedhettek a népharagtól – most előkerülhet a titkos határozat róla

Az Orbán-kormányok belügyi vezetése mindent tagadott, pedig a helyi polgármester már akkor érdekes adatokat közölt a tervről. #migránsok...

Zelenszkij elárulta, hogy Ukrajna miért támadja drónokkal Moszkvát és Szentpétervárt

Beszélt arról is az ukrán elnök, hogy szerinte mit jelent a győzelem ebben a háborúban.

Súlyos égési sérüléseket okozott egy elektromos robbanás a Debreceni Egyetemen

Az elektromos robbanás a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében történt, a folyamat egy szerelés alatt lévő transzformátoregységben ment...

Az ADAC nagy gyerekülés-tesztje: az egyik modell teljesen megbukott, ezt kell tudniuk a szülőknek

Az ADAC német autós szövetség átfogó tesztje ismét rámutatott arra, hogy a gyerekülések kiválasztásakor nem feltétlenül a...

Lesz nemulass az állampapírpiacon: már megint csökkennek a kamatok

Alig telt el három hét az előző kamatcsökkentés óta, és máris újra mérsékli a fix kamatozású állampapírok kamatait az...

Védőfelszerelés nélkül küzdenek az ebolával a kongói egészségügyi dolgozók

Súlyos hiány alakult ki a védőfelszerelésekből a kongói ebolajárvány közepén, az egészségügyiek is fertőződnek.

Vészfrissítést kapott a Google Chrome: súlyos biztonsági hiba miatt jött a riasztás

Ismét kritikus sebezhetőséget találtak a Google böngészőjében, a Chrome-ban: a most kiadott vészfrissítés ezt a biztonsági rést...

Havasi Bertalan Biró Ferencnek: „Szánalmas előremenekülési kísérlet a saját korrupciós ügye miatt”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Integritás Hatóság elnöke vagdalkozik és rágalmaz.

Ő volt Hugh Jackman kislánya az X-Men filmben: Dafnee Keen ma bikinis bombázó az Instán

Dafnee Keen alakította Hugh Jackman karakterének kislányát az X-Men filmben. Ma már felnőtt bombanő.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

0