Ezt olvasta már?

0

Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál

Ma kezdődik a tizedik Ördögkatlan Fesztivál, amely augusztus 5-ig Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett jubileumi programokkal is várja a vendégeket.

A fesztivál öt napja alatt levetítik és színházban is előadják majd Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, új regényéből olvas fel Krasznahorkai László, öt előadással érkezik a Szkéné Színház, a Fonó Budai Zeneház pedig Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart, valamint Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet viszi el a fesztiválra.

Beremenden augusztus 3-án Verdi-operagálát tartanak, másnap pedig Verdi Requiemjét a Nemzeti Filharmonikusok zenekara és kórusa adja elő, augusztus 5-én Cseh Tamás-Leonard Cohen-emlékkoncert lesz a nagyharsányi szoborparkban, itt fellép mások mellett Másik János, Alexander Balanescu, Lovasi András, Víg Mihály, a francia Wombo Orchestra, Kiss Tibor, a Budapest Bár és a 30Y is.

A színházi programok között a Szkéné mellett az Orlai Produkció, a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetem előadásait is megtekinthetik a nézők.

A k2 vándorszínház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását; A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabot.

Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, de lesz opera- és dalírás workshop, börtönrádiósokkal egészül ki a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, a gyereket pedig Halász Judit, Rutkai Bori és Szalóki Ági várja majd.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Autóba rejtett bomba végzett egy orosz tábornokkal Moszkva mellett

Damir Davidov a hadsereg nehézfegyver- és lőszerszállításaiért volt felelős.

Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása a politikai bosszúhadjárat része

A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét...

Egyetlen kanál ebből a konyhai alapanyagból a cserépbe, és valóságos csodát látsz majd a leandereiden

Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a...

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hallottál már a thalasszofóbiáról? Az irracionális félelem nyáron fokozódik, és sokan némán szenvednek tőle

Szakértők egy láthatatlan fóbiára hívják fel a figyelmet, amely szorongást, de akár pánikrohamot is okozhat. A érintettek kerülnek...

Riasztás: ha ebben a 3 vármegyében élsz mindent zárj be, mert rendkívüli ami bekövetkezik

Most érkezett a legújabb előrejelzés, az egész országban kemény időre kell készülni.

Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál

A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...

Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje

Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...

Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén

Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...

Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek

Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...

Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott

Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

0