Ezt olvasta már?

Brit Nagydíj - Hamiltont a defekt sem tudta megállítani

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az elő...


MSZP: tegye ingyenessé a balatoni strandokat a kormány!

A fizetős balatoni strandok idei ingyenessé tételére szólította fel a kormányt Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Orbán Viktor kormányfő pénteki rádióinterjújában ismét arról beszélt, hogy "több Balaton, kevesebb Adria" - emlékeztetett a politikus.

Ezért tenni is kellene, ugyanis magyar családok százezreinek szűnt meg a lehetősége, hogy elmenjenek a Balatonra pihenni, mivel "a Balatont és környékét átjátszották kormány közeli vállalkozóknak" - mondta.

Hozzátette: a családok belföldi nyaralásra készülnek a koronavírus-járvány miatt, de az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy ne legyen lehetőségük a tó mellett pihenniük a "brutális árak" miatt.

A szabadstrandokat "lassan már nagyítóval sem lehet megtalálni", a strandbelépők 800-2000 forint között vannak, és sok helyen fizetni kell a parkolásért is - közölte.

Követeljük, hogy a kormány tegye lehetővé, hogy a jelenleg fizetős vízparti strandok ingyenesek legyenek ebben az idényben, hasonlóan a korábban bevezetett ingyenes parkoláshoz és közterület-használathoz azzal a különbséggel, hogy ezúttal a kabinet kompenzálja a járvány miatt nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat - tette hozzá Komjáthi Imre.

Megjegyezte: az MSZP szemére vetették, hogy javaslatuk visszavetné a Balaton piaci alapú fejlesztését, a korszerű pihenő- és üdülőövezetek létrehozását. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a Fidesz "felső elitje" az elmúlt öt évben "kisgömböcként elkezdte megvenni a magyar tengert", jelenleg 42 projekthelyszínen vannak jelen, országos összesítésben övék a szálloda- és mólófejlesztésre szánt 138 milliárd forint kétharmada.

Komjáthi Imre felidézte: aláírásgyűjtést indítottak a Balaton védelmében, valamint három népszavazási kérdést adnak be hitelesítésre "a szabad vízpartok megmentése érdekében".

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Villamos ütött el egy férfit a Szent László téren

A rendőrök még vizsgálják a baleset körülményeit.

Üzletasszony csipkében még sosem volt ennyire kemény

Az énekesnőből sikeres üzletasszonnyá avanzsált Rihanna nem ismer viccet, ha egy modellje magatartásával megsért másokat.

Mint a filmekben: lepedőket összecsomózva szökött meg a börtönből egy gyilkos Amerikában

A tizenkettedik emeletről mászott le a sajátos kötélen, ám a filmbe illő szökésnek nem lett happy endje, miután társa a lábát törte.

Hihetetlen összeget bukott a Barcelona

A klubelnök szerint évekig tart, amíg egyenesbe kerülne. Neymarról és Lautaro Martinezről is beszélt.

Fának csapódott és meghalt egy autós Gyomaendrődnél

Hétfő délután történt a baleset.

Az adatvédelmi biztos szerint olyat ne töröljön a Facebook, ami egy ?ország alkotmányos hagyományai alapján? belefér a szólásszabadságba

Péterfalvi Attila amellett érvelt, hogy a személyes profilok felfüggesztésének felülvizsgálata egy magyar hatóság kompetenciája lehessen.

Színdarab-ajánló: lehet-e vegytisztán és úgy általában gyűlölni az embert?

Sokakat fogalkoztató kérdésekre próbál választ adni Molire: A mizantróp című darabja

Klímaügyi "közösségi gyűlésre" hív 10 ezer budapestit a Fővárosi Önkormányzat

Az állampolgári csoport meghívásánál és a résztvevők végső kiválasztásánál figyelembe veszik az életkort, a nemet, az iskolai...

Sport

A szexi kézilabdázó imád a strandon pózolni - képek

Még a víz alatt is csinált magáról fürdőruhás felvételeket.

26 évesen visszavonul a magyar válogatott kézilabdázó

Utánpótlás technikai vezetőként dolgozik tovább.

Ronaldo Instagram-posztja után nem kérdés, hol folytatja karrierjét

Az elmúlt hetekben lehetett olyan pletykákat olvasni, nem biztos, hogy marad a Juventusnál Cristiano Ronaldo.

A leghíresebb költő idézetével vallott szerelmet Benedek Tibornak felesége

Megható üzenetet posztolt a legendás vízilabdázó özvegye.

Hamilton elárulta, szerinte mi okozta a defektjét a Brit Nagydíjon

Lewis Hamilton a Forma-1-es Brit-nagydíj győztese kis híján elvesztette az első helyett Silverstoneban egy defekt miatt, amit szerinte törmelékek okoztak.

Hamilton: "Soha nem tapasztaltam ilyet, majdnem megállt a szívem."

A brit pilóta csak a fékezéskor győződött meg arról, hogy defektje van. A körülmények ellenére nyugodt volt az utolsó kanyarokban.

Mi történt? Vettel összeomlott

?Ennél már nem lehet rosszabb? ? Sebastian Vettel (33) tömören így foglalta össze az idei szenvedését a vasárnapi Forma?1-es Brit Nagydíjat követően.

Már az első fordulóban pontokat veszített a Vasas az NB II-ben

A Kazincbarcika óriási meglepetésre döntetlent játszott az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Sepsi elleni vereség után lemondott a román legenda

Korábban bajnokságot, kupát és szuperkupát is nyert a csapat edzőjeként.

Szoboszlai Dominik bombagóllal kezdte a felkészülést - videó

A magyar válogatott középpályása már a Salzburg első felkészülési meccsén betalált.

Bulvár

Megfagyott benne a vér, mikor meglátta, mi ölte meg a szarvast

A tapasztalt zoológus sem látott még ehhez hasonló esetet.

Koronavírus: egy családi rendezvény miatt 127 fő van hatósági karanténban

Egy júliusi Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényről szó szerint az ország másik felébe is elvitték a koronavírust.

Koronavírus oltás: ősszel kezdődhetnek az ingyenes tömeges oltások az oroszoknál

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a Taszsz hírügynökségnek nyilatkozva.

Rákkeltőnek minősítették, mégis tele van vele a lakás: 4 mérgező anyag, amitől óvakodni kellene

Több rákkeltő is ott lehet a lakásban, a veszélyesebb anyagok mennyiségét minimalizálni kellene.

Komoly csökkenés jön az üzemanyagok árában

A hét közepétől a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

16 év után válik a magyar énekesnő - Évekkel ezelőtt elhidegültek férjével

Sebestyén Katja és férje 16 év után barátságban válnak el.

Titokzatos kék lyukat találtak Florida partjainál

Kutatóexpedíciót indítanak a 130 méter mélyen lévő képződmény vizsgálatára.

Megvan a koronavírus ellenszere? Ez a farmer lehet az

Bizonyítottan hatásos módszer.

A szexi kézilabdázó imád a strandon pózolni - képek

Még a víz alatt is csinált magáról fürdőruhás felvételeket.

Elnyelte a Bermuda-háromszög a hajót, iszonyú teremtmény végezhetett a legénységgel

A Cyclops nevű hadihajó 1918 márciusában futott ki utoljára a tengerre. Soha többé nem látták.

Mennyire jó ötlet a kovácsoltvas kerítés? Pró-kontra listánk segít eldönteni

Kerítésvásárlás előtt állsz, és nem tudod, mi lenne a jó választás? Eljátszottál a kovácsoltvas kerítés gondolatával? Pro és kontra listánk segít meghozni a jó döntést.

blogmorzsák

Amikor a titokzatos növényember arcát Kádár-címerre cserélték

Az Országház boltíves bejárata fölött a kommunizmus idején valami megváltozott. De tulajdonképpen mit ábrázolnak ezek a fura figurák?

Húsz éves a Hybrid Theory

Különleges meglepetéssel készül a lemez megjelenésének huszadik évfordulójára a Linkin Park.

Mi fán terem a szinopszis?

Kezdő íróként nem csak azt kell tudnod, hogyan írj meg egy történetet...

Világok, ha találkoznak

Generációs ütközések.

Túlfogyasztás egy világjárvány tükrében

Milyen hatással volt a világjárvány a természet fellélegzésére?

Rakparti benyomások

Bringázni remekül lehet a pesti alsó rakparton, de hol vannak a beigért food track-ek?

Belgium: tiltólistán a legfertőzöttebb spanyol régiók

Tilos a beutazás Aragóniába, Navarrába és két katalán régióba. Közben újabb spanyol városok kerültek karanténba.

Magyarázat, majdnem mindenre

Sokan nem értik, hogyan lehet egy szabadság- és vendég­szere­tő ország lakosságának jelentős részét éveken át megtéveszteni.

Zsámbéki és a józsik

„Értem, hogy most nem erről kellene írni, mert helyzet van.“

„Miért kell engem folyton hülyének nézni?”

Vajon mennyire kell gátlástalan­nak lenni egy átveréshez?

Csúcstechnika a Nagy Fal mögött

A kínai ipar látványos fejlődése a hadiiparra is kiterjedt, ennek egyik reprezentánsa a Csengdu J-10 vadászbombázó.

A macskák tényleg folyé­kony halmazállapotúak!

Ki ne látta volna már vicces pózban aludni a cicáját? 5x10 fotót mutatunk, amitől te is elolvadsz!

0