Ezt olvasta már?


MSZP: a Fidesz leépíti a független igazságszolgáltatást

Az MSZP szerint a Fidesz folyamatosan támadja és építi le a független igazságszolgáltatást, Polt Péter legfőbb ügyész pedig méltatlan feladatára.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője az ügyészség napja alkalmából vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentését Polt Péter kinevezésével, az alkotmánybíróság jogköreinek "megnyírbálásával", bírók kényszernyugdíjazásával és a legfelsőbb bíróság vezetőjének leváltásával indokolta. Az MSZP szerint a legfőbb ügyészséget egy olyan ember vezeti, aki a kormánypárt volt tagja, és ezer szálon kötődik azokhoz a politikusokhoz, akik lebontják a jogállamot - mondta a politikus a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. Úgy fogalmazott, a legfőbb ügyész egyszerű pártkatona, a Fidesz politikai hatalmát szolgálja és védi az üzleti háttéremberek, a politikusok és családtagjaik által hazahordott közvagyont.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szinte megállt a drágulás Magyarországon

Az extra alacsony inflációnak, amely a KSH friss jelentése szerint júniusban alig 1,7 százalékos volt, leginkább a nyugdíjasok és az...

Megszűnt az óbudai Fidesz-frakció, miután ketten kiléptek

A párt helyi szervezete szerint a megújulás zajlik.

A horvátok szerint itt az idő benyújtani a történelmi számlát Montenegrónak

Népirtás, ellopott vitorlás, megkínzott dubrovniki katonák: amíg Montenegró nem tesz gesztusokat, Zágráb nem támogatja az EU-s...

Nagy ötlet – Ezért nem lesz zarándokhely többé Hitler szülőháza

Szerdától hivatalosan is rendőrőrsként funkcionál Adolf Hitler ausztriai szülőháza a felső-ausztriai Braunau am Inn városában. Az...

Hatalmas raktártűz Soroksáron: 1500 négyzetméteren gyulladtak ki napelemek – fotók

Egy raktárépület tetején keletkezett hatalmas tűz a Xxiii. kerületi Európa utcában. Az ezerötszáz négyzetméternyi területen a...

15 évvel a tünetek előtt mutathatja ki a szívroham kockázatát egy új MI-eszköz

Egy új, mesterséges intelligenciát használó vérvizsgálat akár 15 évvel a tünetek megjelenése előtt képes jelezni a szívbetegségeket.

Hétméteres kútba zuhant egy macska - a tűzoltók mentették ki a rémült állatot

Szerencséje volt a cicának: a mély kút száraz volt, így a tűzoltók épségben tudták kiemelni.

Elgázolták az őzgidát, majd segítség nélkül otthagyták - az életéért küzdenek az állatmentők

Egy súlyosan sérült őzgida órákig feküdt az út szélén, mire állatmentőkhöz került. Most kritikus állapotban kezelik.

Azt írták az árva cica posztja alá: Fejlövést neki!

Megdöbbentő komment érkezett egy árva kiscica fotója alá, felháborodott az állatmentő alapítvány.

Történelmi döntés Európában: betiltják a közösségi médiát a 15 év alattiaknak

Franciaország az EU-ban elsőként fogadott el olyan törvényt, amely megtiltja a 15 év alattiaknak a közösségi média használatát:...

Súlyos a helyzet Magyarországon, közölték a számokat, alig van olyan terület, amit nem érint

Az ország jelentős részén nagy fokú vagy súlyos az aszályhelyzet, jelentős javulás az érkező hidegfrontoktól sem várható.

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát

A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr

A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után

Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül

Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

0