Ezt olvasta már?


Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten

A Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan érkezése miatt lezárások és forgalomkorlátozások lesznek ma és holnap a fővárosban.


hirdetés

A török delegáció érkezése miatt elsősorban a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.

Lezárják hétfőn kora reggeltől késő délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg.

Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat, ezért akinek a repülőgépe hétfőn 11 és 14 óra között, illetve kedden délután indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról

A delegáció miatt hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret.

Vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás van érvényben, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti, sok helyen tilos megállni.

Szakaszosan és időszakosan lezárnak több utat, útvonalat: hétfő délelőtt 11-től délután 2-ig például a 4-es főutat, az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hősök terét és az Andrássy utat érinti az intézkedés.

Recep Tayyip Erdogan védelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el.







0
0

hírek innen, onnan

Újra jelentkezhettek arra a pályázatra, amellyel körbeutazhatjátok Európát

Novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program, tizenkétezer fiatal utazhatja körbe Európát.

Visszatérésében bízik Törőcsik Mari

Újabb hírek érkeztek az otthonában lábadozó színésznő egészségi állapotáról.

Újságíró-gyilkosság: újra átkutatták a helyszínelők a szaúdi főkonzulátust

The Washington Post megjelentette Hasogdzsi utolsó cikkét.

Kiszűrhető a depresszió már a Facebookon is

A közösségimédia-használat nagyon sok mindent elárul a felhasználó lelkiállapotáról.

Zsebre rakta az Alba Fehérvár a Portót a férfi kosárlabda Európa Kupában

Hatalmas bravúrral kezdtek az első fordulóban a székesfehérváriak.

Bajnai Gordon aggódik

Azok a népek, amelyek nem értik és értelmezik helyesen a világot, védtelenné válnak a következő válság ellen, "végtelen...

Edzés a szabadban: a legjobb outdoor gyakorlatok felszerelés nélkül

A szabadtéri edzés a testnek és a léleknek is jót tesz.

Ltp-kompenzációs csomagot készített a BKIK

De hogy ez mit takar, az még nem derült ki.

Húszra nőtt a kercsi iskolai mészárlás halottainak száma

Az áldozatok közül hatan kiskorúak voltak.

Simonka György: Magam sem értem

A fideszes képviselő Facebookon reagált arra, hogy Polt Péterék a mentelmi jogának felfüggesztését kérték egy csalásról,...

0

Sport

Különleges 50 forintos érkezik

Összesen kétmillió példány készül belőle.

A Real Madrid korábbi edzője tudja, ki pótolhatná Cristiano Ronaldót

Fabio Capello egy argentin leigazolását sürgeti a királyi gárda vezetőségénél.

Jegelte az Atlético világsztár kapusát, távozik a szövetségi kapitány

A szlovén válogatott még nem nyert mérkőzést a Nemzetek Ligájában.

Itt az aranygeneráció? Ők a magyar futball legnagyobb reménységei

Telki Van mibe kapaszkodniuk a magyar focidrukkereknek!

Lothar Matthäus: a legenda, aki pályamunkás sem lehet Münchenben

Magyar szövetségi kapitányként kinevették, pedig a brazilokat is Budapestre hozta. Egy meg nem értett zseni élete.

Neymar megbánta, hogy a PSG-be igazolt, vissza akar térni a Barcába

Hiányoznak neki a régi csapattársak és az sem tetszik neki, hogy Kylian Mbappé ellopja előle a show-t.

Gibraltári futballcsoda: olyat produkáltak, amire a magyar válogatott már két éve nem képes

Gibraltár Nem kellett sokat várnia története második tétmeccsen elért győzelmére a gibraltári labdarúgó-válogatottnak.

Harmincöt millió eurót fizet az AC Milan az Kakáért

De sokan hasonlítják Luca Modrichoz is a 21 éves brazil tehetséget.

Sergio Ramos mégsem volt akkora tapló, mint amekkorának látszott? - videó

A spanyol védő által posztolt videó más megvilágításba helyezi a dolgokat.

93. percben szerzett góllal verte Brazília a legnagyobb rivális Argentínát

A Messi nélküli Argentína az utolsó pillanatokban kikapott barátságos meccsen Neymaréktól.

Nem akármilyen érmet szereztünk az ifjúsági olimpián

Kerékpársportban ritkán állhatnak magyarok világversenyen dobogóra, de most ott vannak.

Bulvár

Fotókon Pataky Attila otthona - Elámulsz, hol él az EDDA frontembere

Less be te is Pataky Attila budajenői otthonába!

Ha romlik a szeme, ezt olvassa el.

A szem, a látás gyengülése az öregedéssel járó tényező, amely előbb-utóbb mindenkit érint, kisebb-nagyobb mértékben. Lássuk, mit tehetünk látásunk élességének megőrzése érdekében!

Kiszivárgott, mi lesz a 9 ezer kirúgott dolgozóval

Többpontos intézkedéscsomagot tartalmaz az a kormányzati előterjesztés, amely 9 ezer, államigazgatásból elküldött dolgozó újbóli elhelyezkedését segíti.

Élve kezdték feldarabolni az eltűnt szaúdi újságírót

Megkínozták és kegyetlenül meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, miután október 2-án belépett Isztambulban a szaúdi főkonzulátus ajtaján - írta szerdán a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap egy, a külképviseleten készült hangfelvételre hivatkozva.

Ez nem Törökország, hanem egy nógrádi falu széle: a magyar Kappadókia festői látvány

A Kazár melletti riolittufás képződményt furcsa kinézete miatt a magyar Kappadókiának is nevezik.

Óriási cégbirodalom áll az Orbán-kormány mögött

A kormányhoz közeli üzletembereknek már szinte minden területen vannak érdekeltségeik.

Egy 22 éves diák vérengzett a kercsi iskolában - 18 halott, több mint 50 sebesült - videó

Terrortámadásból többszörös emberöléssé minősítette át a Krím félszigeti Kercs műszaki szakiskolájában szerdán elkövetett, több emberéletet követelő támadást a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője közölte, hogy a támadó, egy fiatalember, Vlagyiszlav Roszljakov több embert agyonlőtt a tanintézményben, és magával is végzett. 112 , . 8 12- , 150 : https://t.co/jc84xdSHWT pic.twitter.com/4yvyVEUdMf (@tvrain) 2018. október 17. Korábban az SZK és több más szakhatóság pokolgép felrobbantásáról is beszámolt. Szergej Akszjonov, a Krím köztársaság vezetője a Rosszija 24...

A kormány azért véreztette ki rekordsebességgel a lakástakarékokat, nehogy még többen kössenek szerződést

Az állami támogatásokra fordított 70 milliárd forintot a CSOK keretében használják majd fel.

Beadta lemondását Balog Zoltán

A volt emberierőforrás-miniszter szerda reggel jelentette be, hogy egy órán belül visszaadja parlamenti mandátumát. A közélettől nem szakad el.

blogmorzsák

6 ötletes praktika, hogy minden kéznél legyen a fürdőben

Megoldások felújítás előtt és után.

Jövő kedden új mozgalmat indít Hadházy és Márki-Zay

Magyar György szervezi a Mindenki Magyarországát.

Szilícium-völgyi milliárdosok álma a fizikai halhatatlanságról

Első lépésben a várható 120 év maximális élet­tartamot terjesztenék ki 1000-re, vagy többre.

A GDPR és a teljes jogtalanság

"A GDPR egyáltalán nem a jelenlegi kiberhelyzetre íródott, alighanem informatikus sem volt az épületben, amikor megalkották."

"Egy plafon választott el Paul McCartney-tól"

Hazánkfia első kézből szerzett tapasztalatokat az ex-Beatle-ről.

Mit dugjunk először és hova?

Számít, hogy hova csatlakoztatjuk először a töltőt, nevezetesen az eszközbe vagy a hálózati áramforrásra?

Lánczi András is tagja lesz az MTA intézeteit átvilágító bizottságnak

Lánczi András 1986-ban még a marxizmus felsőbbrendűségét hirdette a Világosság című kommunista lapban.

Mit menthet meg a Földből egy 1,5 fokos felmelegedés?

Ha felmelegedés 2 fokra emelkedik, többszáz millió ember esik csak a klíma és a szegénység áldozatául.

Elképesztő panoráma egy 60-as évekbeli lakásból

Előtte-utána képekkel. A váratlan panoráma és a váratlan vécécsésze esete.

Közlekedési paradoxonok Újbudán

A leghülyébb forgalmi megoldási kísérletek.

Ha futni szeretnél, de kevés az időd, akkor ez a te módszered

Szinte bárki futhat fartleket, aki tud pár száz métert futni egyhuzamban.

9 időtálló alapdarab, aminek ott a helye a szekrényedben

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek.

0