Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
A Levegő Munkacsoport szerint továbbfejlesztésre szorul az Új Széchenyi Terv. A szervezet javaslatait eljuttatta Orbán Viktor miniszterelnöknek, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.
A civil környezetvédelmi szervezet hétfői közleményében azt írja, hogy az Új Széchenyi Tervben érezhető előrelépés történt az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez képest, ugyanakkor "még nem sikerült megszabadulni az alapvető hibáktól".
A Levegő Munkacsoport javaslata a továbbfejlesztésre megfelel az ország érdekeinek és az Európai Unió állam- és kormányfői által egyhangúan elfogadott Európa 2020 Stratégia öt kitörési pontjának, a foglalkoztatás növelésének, kutatás-fejlesztés, éghajlatvédelem-energiapolitika, az oktatás javításának, a szegénység csökkentésének - írták a közleményben.
A környezetvédők úgy látják, ha az Új Széchenyi Terv százmilliárdokat fordít gyorsforgalmi utak építésére, egyéb közútfejlesztésekre, azzal nem emelkedik ki az európai, sőt még a szomszédos országok közül sem. Ha viszont ezt az összeget az oktatásba, a kutatásba és innovációba fektetnék be, akkor Magyarország világraszóló eredményeket érhet el - írja közleményében a szervezet.
MTI

- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Átalakítás előtt áll a panelprogram
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

