Ezt olvasta már?


Laptopokkal jutalmazta környezettudatos fogyasztóit a DRV Zrt. - videóriport

Négy szerencsés, E-számla szolgáltatásra regisztrált fogyasztó térhetett haza új laptoppal a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) ünnepélyes kampányzáró nyereményátadójáról.

A DRV Zrt. négy hónapig tartó nyereményjátéka végén így köszönte meg az új, gyors és kényelmes számlafogadásra áttért fogyasztóinak, hogy környezettudatos szolgáltatásukat választották. Az ország elsőszámú víziközmű-szolgáltatója tavaly ősszel indította útjára elektronikus számla szolgáltatását, mely nem várt sikert hozott: az azóta eltelt időszakban már több mint háromezren regisztráltak a szolgáltatásra. A DRV Zrt. az elmúlt másfél évben, az E-számla rendszer mellett, számos olyan sikeres megoldást vezetetett be, mely könnyebbé és kényelmesebbé tette az ügyintézést. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig ezeknek az ügyfélbarát eszközöknek a száma idén is tovább bővül.

Ünnepélyes keretek között vehette át nyereményét az a négy szerencsés fogyasztó, akik részt vettek a DRV Zrt. 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. között meghirdetett nagysikerű nyereményakcióján. A kampány során a szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben elektronikus számlára váltók közül havonta egy-egy szerencsés fogyasztó laptopot nyerhetett. A közjegyző jelenlétében lezajlott sorsolást 2012. január 12-én tartották, ennek eredményeként Bakos Éva, balatonalmádi-, Kitipov János, sukorói-, Füleki Szabolcs, budapesti- és Szabó Zoltán, dunaújvárosi lakos örülhetett új laptopjának. A nyereményeket Winkler Tamás, a DRV Zrt. vezérigazgatója, és Veigl Gábor, értékesítési igazgató adta át a társaság székházában tartott, csütörtöki eseményen.

A DRV Zrt. tavaly ősszel indította útjára az E-számla szolgáltatását, melynek segítségével a fogyasztók elektronikus úton is fogadhatják számlájukat. A szolgáltató ezzel a lépésével nem csak a fogyasztóknak kínál egy új, kényelmes, biztonságos és XXI. századi megoldást, de felelős vízgazdálkodóként sokat tesz a környezet védelme érdekében is.

 

 









0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter bejelentette: börtönbe mehetnek ezek a közéleti szereplők

Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek - jelentette be Magyar Péter a közösségi oldalán. Börtön...

Egy késelés után zavargások törtek ki több észak-ír városban

Zavargások törtek ki Észak-Írország több városában egy késeléses támadás után. A gyújtogatásokkal és

Magyar Péter személyesen adhat át valami újdonságot Sulyok Tamásnak

Vajon mi lehet az? Egy biztos, újabb fordulat van kilátásban egy interjú alapján.

Megérkezett a nagy uniós csomag: szigorúbb vagyonnyilatkozatok, erősebb Integritás Hatóság és megszűnő alapítványok

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az uniós forrásokhoz való hozzáféréshez szükséges törvénycsomagot Ruff Bálint, a...

Bennfentes tálalt ki Donald Trump különös hálószobai titkairól

Kiderült, miért hívták „Ördög műhelyének” Trump hálószobáját a Fehér Házban.

Közel 700 millió forintos támogatást kapnak a magyar önkéntes tűzoltók

Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között -...

Olasz űrhajós lesz a pilótája a NASA új Artemis-missziójának

Az Artemis-3 a holdraszállást készíti majd elő, a tervek szerint 2027-ben indulhat.

Hátránynak hiszed, de a munkádban profitálhatsz belőle, ha ilyen a személyiséged

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a munkahelyen az boldogul igazán, aki hangos, gyorsan reagál, könnyen kapcsolódik, és minden helyzetben...

Ne féljen, teljesen természetes, ha Pityukája önkielégít

A madarak sem vetik meg a magányos szexet, de ki hibáztatná őket ezért?

Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól

A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben....

Kertészek, menzák, parkolók: hogyan burjánzott el a Fidesz idejében az önkormányzati korrupció?

Nagymesterek, dörgölőző vállalkozók és más kijáróemberek uralták le a közbeszerzések világát az elmúlt évtizedekben – ez...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

0