Lamperth Mónika az MSZP kaposvári elnöke
Lamperth Mónika országgyűlési képviselőt választotta elnöknek a Magyar Szocialista Párt kaposvári szervezete csütörtöki, éjszakába nyúló tisztújító taggyűlésén.
Az MSZP tagsága kinyilvánította, hogy egy modern, demokratikus, egységes baloldali párt megújításában érdekelt - tudatták a tisztújításról kiadott közleményben az MTI-vel.
Az új elnök első döntéseként gyűjtést kezdeményezett a tisztújításon megjelentek között, amelynek teljes bevételét abba a szolidaritási alapba szánják, amelyet a párt országgyűlési frakciója hozott létre a borsodi árvízkárosultak megsegítésére - olvasható az elnök és az alelnök megválasztásáról szóló tájékoztatóban.
A korábbi városi elnök, Hoffmann-né Hetesi Noémi önkormányzati képviselő pénteken az MTI kérdésre elmondta: semmilyen szerepet nem vállalt a párt városi vezetésében, így az öttagú elnökségben sem, amelynek oka: "Lamperth Mónikával nem kívánok szerepet vállalni, mert a pártnak meg kell újulnia".
Az MSZP kaposvári szervezete alelnöknek Pintér Attilát, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének szocialista frakcióvezetőjét választotta meg.
Az MTI értesülése szerint a testület az elnökség négy tagjáról is döntött, az ötödik jelölt esetében összeférhetetlenség áll fenn, ezért még nem született döntés.
forrás:mti

- Borsodban újra 75 szervezete lesz a pártnak
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!


Sajnálom az MSZP-t, szükség lenne egy megújult baloldali pártra, de látom ez nem megy, talán országos szinten sikerül! Megujulás nélkül a süllyesztőbe kerül. Ezt akarja a baloldal? én nem hiszem !