Ezt olvasta már?

0

Lakást vennél, de egy filléred sincs? Havi ötvenezer megoldás lehet

Alig ismerik a magyarok ezt a lehetőséget, pedig akár így is lehet ingatlanhoz jutni, ráadásul jót is teszünk valakivel: tartási szerződéssel vagy életjáradéki szerződéssel már havi 50 ezer forintból is megoldódhat a lakáskérdés.

Amennyiben vállaljuk, hogy gondoskodunk egy idős embertársunkról. Egyelőre viszont azt sem ismerik az emberek, hogy mit várhatnak el gondoskodás jogcímen.

A magyarok szinte egyáltalán nem rendelkeznek tartási vagy életjáradéki szerződéssel, és nem is terveznek ilyet kötni – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő országos reprezentatív kutatásából, amelynek eredményét közölték a Privátbankárral is.

A 4Life Direct felmérésében arra kereste a választ, hogy mennyire népszerű és ismert az 50 év felettiek körében a tartási és életjáradéki szerződések jogintézménye, illetve életjáradékként mekkora összeget tartanának megfelelőnek a megkérdezettek.

 

A kutatásból kiderült, hogy a tartási és életjáradéki szerződések száma elenyésző Magyarországon, a megkérdezett ezer alanyból mindössze két fő rendelkezett ilyen típusú szerződéssel, továbbá rendkívül alacsony – mindössze négy százalék – azok aránya is, akik tervezik ilyen szerződés megkötését a jövőben.

 

Az időskori ellátást megkönnyítő jogintézmények alacsony népszerűségének egyik kiváltó oka a kutatás alapján az lehet, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége (88 százaléka) nincsen tisztában a tartási és az életjáradéki szerződés közötti különbségekkel. A válaszadók 43 százaléka pedig azt sem ismeri pontosan, hogy a tartási szerződés milyen szolgáltatásokat biztosítana számukra kötelezően.

 

A megfelelő ápolás, élelmezés és lakhatás biztosításának jogával a többség tisztában van (92, illetve 86%), azt azonban már jóval kevesebben tudták, hogy a tartási szerződés alapján orvosi kezelés és gyógyszerek is járnának nekik (68%), sőt a tartásra kötelezettnek illő eltemettetésükről is gondoskodnia kellene.

 

A válaszadók többsége (43%) havi 100 ezer forintot várna el életjáradékként, 10 százalékuk ugyanakkor már egy 50 ezer forint alatti összeggel is megelégedne, 12 százalékuk 50 ezer forintot várna el, míg 13 százalékuk szerint 150 ezer forint lenne ideális. Ennél többet mindössze a válaszadók 1 százaléka tartana reálisnak. Érdekesség, hogy a nyugdíjasok nagyjából 9 százalékkal magasabb összeget várnának el, mint azok, akik még aktívak.

 

A kutatás alapján életjáradéki szerződés keretében havi maximum 100 ezer forintos életjáradékért nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is hozzá lehetne jutni egy ingatlanhoz, a budapesti válaszadók 78, a vidéki városokban élők 84, míg a községekben élők 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ekkora vagy ennél kisebb összegre tartana igényt életjáradékként. 150 ezer forintnál többet a budapestieknek is csak a 19 százaléka kérne, a fővárosiak negyede (24%) pedig 50 ezer forint, vagy az alatti összeggel is elégedett lenne.

 

Nem csak a járadék a járható út

 

Az elvárt összeg egyébként egyáltalán nem áll távol a valóságtól – a 99 százalékban ingatlanért cserébe adott –, életjáradékként itthon a havi százezer forint körüli vagy annál valamivel kisebb összeg a jellemző, ez az ingatlan értékétől függően lehet magasabb vagy alacsonyabb is.

 

A tartási és életjáradéki szerződések mellett/helyett ugyanakkor egyre jellemzőbb az úgynevezett öröklési szerződés, amelynek előnye, hogy a tartásért/életjáradékért cserébe adott vagyontárgy tulajdonjoga csak a tartásra jogosult halálával száll át a kedvezményezettre. Az öröklési szerződés preferálásának elsősorban érzelmi okai vannak, az időseket ugyanis erős érzelmi kötelék fűzi a lakásukhoz, amelynek tulajdonjogától nehezen válnak meg.

 

Ha valamitől rettegnek, az az idősotthon

 

A magyarok körében egyébként nem csak a tartási szerződések, az idősotthonok sem igazán népszerűek, az 1,8 millió magyar 65 év feletti mindössze 3,1 százaléka (55 ezer fő) él tartós, illetve átmeneti elhelyezést nyújtó idősek otthonában vagy időskorúak gondozóházában, és mindössze a magyarok 10 százaléka lát arra valós esélyt, hogy időskorára otthonba költözzön.

 

Egyre többen kötnek viszont halálesetre szóló biztosítást Magyarországon, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai szerint 2010-2015 között 143 százalékkal (16 milliárdról 39 milliárd forintra) növekedtek az ehhez a biztosítási típushoz kapcsolódó díjbevételek hazánkban. A haláleseti életbiztosítások a biztosítást kötő halála esetén annak családtagjai, rokonai, vagy bármely megjelölt kedvezményezett számára jelentenek előre meghatározott összegű anyagi segítséget – például hagyatéki, temetési költségek, vagy bankkölcsön megfizetésének fedezésére.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jönnek a részletek, Litvániában orosz szabotázsra gyanakodnak

Litvánia szerint az ukrán katonai képességek meggyengítését célzó orosz szabotázs történt Vilnius mellett egy Starlink-állomásnál.

Ilyen még soha, de soha nem fordult elő: a mesterséges intelligencia is beszáll az amerikai választásokba

Az Anthropic választási információkkal bővíti a Claude chatbotot az amerikai félidős választások előtt.

Magyar Péter fontos bejelentést tett a közösségi oldalán

Magyar Péter miniszterelnök a határvédelemmel és a migrációval kapcsolatban fogalmazott meg egy fontos állítást.

Ő volt a viktoriánus kor legnagyobb csalója: szépségelixírként adta el az arzént Madame Rachel

A 19. századi London elegáns negyedében nyitotta meg szalonját az az asszony, aki a viktoriánus kor arisztokrata nőinek legféltettebb...

Heti szerelmi horoszkóp: az Oroszlán elvarázsolja a párt, a Nyilas tüzes kalandba keveredik, az Ikrek lezárja a múltbéli tévedéseket

A csillagok ezen a héten igazi érzelmi hullámvasutat ígérnek a szerelmi életünkben! A bolygók szenvedélyt, váratlan fordulatokat és...

Chips helyett ezt válaszd estére, reggel hálás lehet érte az emésztésed

Ha esténként chips helyett egy marék csicseriborsót választasz, az emésztésed is hálás lehet érte. A rostban gazdag nassolnivaló...

Egy marék magból értékes táplálék: ezt érdemes kipróbálni ősszel

A csíráztatás során a magokban fontos élettani folyamatok indulnak el, amelyek megváltoztatják tápanyag-összetételüket. A különböző...

Embernagyságú humanoid robot érkezett a magyar piacra, 17 millió forintért már megvehető

A Unitree H2 modell 182 centi magas, hetven kilót nyom, és a legerősebb változatában saját AI-modelleket is futtathat.

Nagyot estek az AI-részvények: vége a nagy pénzkeresetnek, vagy csak újabb riadalom?

Komoly eladási hullám söpört végig a technológiai részvényeken: a mesterséges intelligenciát kiszolgáló egyes vállalatok tőzsdei...

Régóta Trump bögyében van a progresszív demokrata képviselőnő, akinél házkutatást tartottak

Amerikai lapok szerint Trumpék célja, hogy megfosszák a szomáliai származású Ilham Omart az állampolgárságától, ami után...

Magyar Péterre tüzelt Havasi Bertalan: bűncselekményt követett el a miniszterelnök, hogy nem jelentette fel azonnal Orbán Viktort

Magyar Péter ma felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor fegyveres lázadásra való megjegyzésével bűncselekményt követett el, Havasi...

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Időzített bombán ül Hszi Csin-ping, súlyos katasztrófa felé tart Kína

Megbénulhat Peking, benyújtotta a számlát az egykepolitika.

0