Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Palkovics: nyelvvizsga nélkül is megkapják a hallgatók a diplomájukat

Ma 75 ezer nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítjük a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

 

A nyelvvizsgamentesség minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatta az MTI-t.

Palkovics László az online sajtótájékoztatón a munkahelyvédelmet nevezte a gazdaságvédelmi akcióterv egyik legfontosabb szempontjának. Ennek megfelelően a munkák leállásának idejére a munkabért az állam 3 hónapig 70 százalékban átvállalja, de a kormány azt szeretné, ha a munkavállalók erre az időre is hasznos feladatokat végeznének a munkaadó cégük érdekében. A kutatási és fejlesztési munkakörben dolgozók után 3 hónapra 40 százalékos bértámogatás jár.

Csökkennek az adminisztrációs és az adóterhek, a gazdasági élet és a kormány közötti kommunikáció megkönnyítésére vállalkozói információs portál létesült a vali.ifka.hu honlapcímen. A kormány nem lép vissza a korábban kötött megállapodásoktól, így a szociális hozzájárulási adó 2 százalékponttal csökken júliustól - hangsúlyozta a tárcavezető. Az adóbevallási határidő szeptember 30-ra tolódik, az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben (ekáer) bevezetik a biztosíték alóli mentességet. Felgyorsítják az áfavisszaigényléseket, ami normál adózók esetében 75 napról 30 napra, megbízható adózóknál 30 napról 20 napra csökken. Különleges fizetési könnyítések, részletfizetési, fizetéshalasztási és adómérséklési lehetőségek lépnek életbe, a nyomtatványok egyszerűsödnek. A veszélyhelyzeti időszak mulasztásai miatt az adózói minősítésben az adózókat nem érheti hátrány. A betegszabadság dokumentumait elektronikus másolatban is be lehet nyújtani. A fizetés nélküli szabadságra küldött munkavállalók biztosítási jogviszonya nem szűnik meg.

A munkavállalóikat megtartó cégek számára technológiafejlesztésre, környezetvédelmi és energiahatékonysági beruházásra összesen több százmilliárd forintnyi keretösszeggel jelennek meg pályázatok. A vállalati leállásokra reagálva online képzések kezdődnek. A szabad munkaerő továbbképzéseken és átképzéseken vehet részt távoktatási formában. Palkovics László szerint különösen informatikai területeken lehet szükség új munkavállalókra. A képzések tandíjainak 95 százalékát átvállalja az állam, az állást keresők kamatmentes felnőttképzési diákhitelre jogosultak. Az egyetemi hallgatók egyszeri, szabad felhasználású, 500 ezer forint összegű, kamatmentes diákhitelt igényelhetnek.

Többletforrásra számíthatnak a vírustól legjobban érintett, valamint a Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkező ágazatok. Ennek megfelelően az építőipar, a közlekedés, a logisztika, az idegenforgalom, a kreatív ipar, az egészségipar, és az élelmiszeripar beruházási és fejlesztési támogatásokban, adócsökkentésben részesül, kedvező hiteleket és tőkeprogramokat kap. A turizmus támogatására 600 milliárd forint jut. Az idegenforgalmi adót a kormány az év végéig felfüggeszti, június végéig a SZÉP-kártya után a szociális hozzájárulási adó 4 százalékra csökken és megemelkedik a hozzá tartozó összeghatár is. A vendégforgalom visszaesése kedvez a korszerűsítési munkáknak, ezért felújítási és fejlesztési programok várhatók. Az egészségipar minden eddiginél jelentősebb támogatásban részesül, hogy a belföldi gyógyszer- és eszközgyártók termékei nagyobb arányban jelenjenek meg a magyar egészségügyben. Támogatásban részesülnek mind az egyetemi, mind a vállalati kutatóintézetek, munkájukat az Egészségipari Innovációs Ügynökség fogja koordinálni.

Palkovics László a munkaadók védelmében vállalati likviditást segítő hitelgarancia- és tőkeprogramokat hirdetett. A támogatások - tette hozzá - nem csak a gazdasági visszaeséstől, hanem a külföldi felvásárlásoktól is megvédhetik a magyar tulajdonú vállalatokat. A kedvező kamatozású vállalati hitelek összege csaknem 2 ezer milliárd forint, 500 milliárd forintos állami garanciavállalással.

Meghosszabbodnak a gyermekek otthongondozási díjához (GYOD) kapcsolódó határidők, valamint a tartósan beteg gyermeket nevelő szülők jogosultságai a magasabb összegű családi pótlékra. A tanév vége helyett a vészhelyzet végéhez igazodik az idei jogosultság családi pótlékra. Kedvezően módosulnak a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátások szabályai és határidői is - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az összesen csaknem 9200 milliárd forint értékű gazdaságvédelmi költségvetés nem külső segítségre épít, tehát nem növeli az ország kitettségét. Mint fogalmazott, az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy az önálló gazdaságpolitika ellenállóbb gazdaságot eredményez. Magyarország 2010 óta minden válsághelyzetből megerősödve került ki, és most sem szabad elfelejteni, hogy a kihívásokkal együtt lehetőségek is adódhatnak. Amelyik ország ezeket kihasználja, képes változtatni és jó válaszokat találni, a gazdaságát is gyorsabban helyre tudja állítani - jelentette ki Palkovics László.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Karácsony Gergely: jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok bérlakásépítésre és -felújításra

Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra – közölte a...

Pont az ünnepek előtt robbanhat fel a cukor ára: érdemes lehet belőle még most betárazni?

Romló terméskilátások, emelkedő világpiaci árak és korábbi jelzik, hogy egyre feszültebbé válik a cukorpiac.

Magyar Péter reagált Orbán Viktor lakiteleki kijelentésére: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény

A miniszterelnök Facebook-posztban bírálta elődje lakitelki felszólalását. Magyar Péter szerint Orbán Viktor a fizetős DPK táborban...

Horvátországban kapták lencsevégre Varga Juditot és Windisch Lászlót

A volt igazságügyi miniszter fia focimeccsén vett részt.

Zsírrá alakul az izom, ha nem mozogsz? Szakértő tisztázza a tévhiteket

A Leicesteri Egyetem professzora évtizedes tévhitet oszlatott el. A testedzés feladásával ugyanis nem alakul át zsírrá az izmunk.

Magyar Péter arra utalt, hogy Orbán Viktor DPK-beszéde Btk.-ba ütközhet

A kormányfő idézte a Büntető Törvénykönyv 254. paragrafusát az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról.

Egy év után végelszámolás alá került Sarka Kata férjének cége

Bessenyei István két alapítótársával a paksi atomerőmű bővítése kapcsán kerestek üzleti lehetőségeket.

Eltűnt a radarokról a kisrepülőgép, amit utána a hegyek között talált a kereső csapat, arra nincsenek szavak

Tragikus véget ért egy kisrepülőgép útja, amely Kanadából tartott az Egyesült Államokba.

A zodiákus leghíresebb csábítói: kiderült, melyik csillagjegy kergeti leginkább őrületbe az ellenkező nemet!

Letehetetlen vonzerő, elképesztő kisugárzás és felkorbácsolt vágyak: egy népszerű nemzetközi társkereső oldal nagyszabású...

Nem mond le a balkáni miniszterelnök: nagy veszélyre figyelmeztet a zavargások kapcsán

Edi Rama albán miniszterelnök vasárnap visszautasította a lemondását követelő tüntetők követeléseit, és úgy fogalmazott, hogy a...

Mennyire bíznak meg másokban az egyes csillagjegyek? Ebből a listából kiderül!

Van, akinél egy őszinte mondat is elég, van, akinél évek kellenek ahhoz, hogy valaki igazán beengedje az életébe.

Nádai Anikó párjának megrázó posztját nem lehet könnyek nélkül végigolvasni

Sokkoló és egyben elgondolkodtató vallomással jelentkezett a közösségi oldalán Hajmásy Péter.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

0