Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Palkovics: a munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe

A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért - közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Kecskeméten.

Palkovics László öt cég képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot: a soltvadkerti Autócent Kft., petőfiszállási Gazda-Tej Szövetkezet, a mélykúti Hunent Zrt, a kecskeméti Szimikron Kft, a lajosmizsei Tanya Csárda Kft. részére.

A miniszter az átadás előtt elmondta: 2019-re a foglalkoztatottak száma 4,5 millióra nőtt, a munkanélküliek aránya 3,5 százalékra csökkent. Utóbbi adat európai szinten is a legjobbak közé tartozott - közölte. A koronavírus és annak gazdasági következményei azonban súlyos hatással vannak a munkaerőpiacra is - folytatta. Hangsúlyozta: az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni. A kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit a vírus mégis elpusztít, annyi újat kell létrehozni. A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a gazdasági akcióterv végrehajtásáról, amely a jegybank által indított programokat is ideértve a GDP mintegy 20 százalékát csoportosítja át - mondta a miniszter. A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, új munkahelyek teremtése - emelte ki. Palkovics László ismertetése szerint az elmúlt másfél hónapban csaknem negyedmillió ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatás és a versenyképesség-növelő bértámogatási program keretén belül. Hozzátette, hogy áprilishoz képest májusban harmadával kevesebb új álláskeresőt regisztráltak. A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült 125 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. Bács-Kiskun megyében eddig a kormány 6500 munkavállalónak segített munkahelye megőrzésében. A cégek talpon maradása érdekében a teljes vállalati szektor likviditását biztosítják a hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek -közölte. Salacz László fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a kormány gyors, hatékony intézkedéseinek köszönhetően Bács-Kiskun megyében 534 céget és 6560 munkahelyet sikerült megmenteni. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy megbecsülik a munkavállalókat ilyen válságos helyzetben is, szavai szerint nemcsak akkor van szükség a munkavállalókra, amikor profitot termelnek, válság idején is kell gondoskodni róluk. Hangsúlyozta, hogy optimistán tekintenek a jövőbe.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0