Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Orbán: az első csatát megnyertük a vírussal szemben

Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben, de a szakemberek szerint a vírus várhatóan októberben, novemberben második hullámban újra támad majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A vírus nem szabadult el, sikerült kialakítani a védekezés módszereit, "időt nyertünk", és sikerült felkészíteni az egészségügyet a védekezésre, így ha mostantól bármilyen okból hirtelen nagy hullámban támadna a járvány, akkor sem maradna ellátás nélkül senki - fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az egészségügyben most egyszerre kell járványügyi készenlétet tartani és végezni a normális gyógyítási munkát.

A vírus nem ment el - folytatta -, csak "felkészültünk a vírus következő támadásának kivédésére", mert a szakemberek szerint "lesz második hullám" - egy nyári lassulás után - várhatóan október-november környékén.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a védekezés következő szakaszában is fenn kell tartani az időseket védő szabályokat, és külön előírások kellenek a legfertőzöttebb Budapestre és Pest megyére, az elhunytak 80 százaléka ugyanis innen származik. Így az ország központjában a kijárási korlátozások fennmaradnak, viszont a többi helyen új, könnyebb szabályokat, védelmi intézkedéseket vezetnek be.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ha Budapesten sikerül a halálozási arányt csökkenteni, nem fognak habozni, hogy a fővárosiaknak is újraindulhasson a normális élet.

A következő napok legfontosabb kifejezése a szigorú menetrend és a fokozatosság - mondta, megismételve: a kormány az osztrák tapasztalatokat is figyelve jár el, de a cseh lépéseknek is vannak hasznos következtetései Magyarországra nézve.

A különleges jogrendet a miniszterelnök úgy értékelte: annak éppen az az előnye, hogy - nem különleges jogokat ad, hanem - különleges gyorsaságra ad lehetőséget a kormánynak. Új döntéseket kéthetente érdemes hozni, ennyi idő alatt lehet felmérni a változtatások következményeit - jegyezte meg.

A különleges jogrend miatti külföldi támadásokról azt mondta: miután kiderült, a járványt nem sikerül lokalizálni a gócpontokban, biztos volt benne, hogy megjelennek a pénzügyi spekulánsok válságfinanszírozásra vonatkozó javaslatai, amelyeknek a haszonélvezői a pénzügyi befektetők.

"Ha ezek között a befektetők között nem tűnt volna föl hazánk egyik legtehetségesebb fia, Soros György, na, azon aztán végképp nagyon meglepődtem volna" - fogalmazott.

A migráció esetében is megjelent egy "Soros-terv", az volt az első, majd a járványnál is jöttek a pénzügyi befektetők és Soros György "kettes számú terve", amely úgy kínál pénzt az európaiaknak, hogy a tőkét nem is kell visszafizetni, "elég, ha a kamatot", de azt "hetedíziglen" - fejtette ki a kormányfő, aki arra is számított: a spekulánsok tervét ellenző Magyarország szavának gyengítéséért meg fogják támadni a magyarokat, úgy, hogy diktatórikus módszerek alkalmazásával vádolják meg az országot. Így akarták kikapcsolni a magyarokat és a szintén a sarkukra álló lengyeleket is - mondta.

Ám a magyar rendkívüli jogrend sorról sorra elolvasása után nem találtak benne semmit, ami szembemenne az EU-s civilizációs hagyományokkal - emelte ki, megjegyezve: normális esetben most óránként kellene fogadnia Magyarországnak az elnézést kérő leveleket, ám nem számít ezek nagy tömegére.

Azt is mondta, a "Soros-féle hálózatnak" a liberálisok körében van a legerősebb hídfőállása, ők, akik "azon a köldökzsinóron lógnak, amelybe Soros György pumpálja az életnedveket", világkormányzást akarnak teremteni.

Hozzátette: a magyar ellenzék tagjai között is látott olyan parlamenti képviselőt, aki szégyellte magát, miközben támadta a kormányt, és ezt meg is érti.

A járvány miatti gazdasági helyzetről azt mondta, az összkép "nem lelkesítő", de mint a 2008-09-es gazdasági válság kezelésekor, most is a munkahelykérdés a legfontosabb szempont, mert ha van munka, van esély.

Annyi munkahelyet fognak létrehozni - amiért személyes garanciát vállal -, amennyit a vírus megszüntet - ismételte meg.

A munkanélküli segély 3 hónapra szól, az ezt követő jövedelempótló támogatásból pedig valóban nem lehet megélni, de e mellett, illetve helyett kínálnak majd fizetett képzést, közmunkát, állami cégek is növelhetnek létszámot bizonyos munkákra, az életerős fiatalokat pedig szívesen látják a hadseregben is - fejtette ki.

Hozzátette, a válságkezelésben a gazdasági összefogás kulcskérdés, hogy az ország visszatérhessen a teljes foglalkoztatottság körüli állapotba.

Az interjúban szó volt a román elnök minapi nyilatkozatáról is - amelyben Klaus Iohannis az ellenzéki szociáldemokratákat "Erdély magyaroknak adásával" vádolta -, amelyről Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elnök személyében egy tiszteletreméltó embert ismert meg, aki kiáll az elvei mellett, így Magyarország tiszteli Romániát és elnökét. Ezért is értetlenséggel figyeli a történteket, mert ilyen mondatokat "a legrosszabb antidemokratikus, zavaros időszakokban sem hallottunk Romániából".

"Várok egy kicsit, hogy letisztuljon a helyzet, és megértsük, mi történt. (...) Ha persze rákényszerülünk, majd felvesszük a kesztyűt, de most nem javaslom, hogy az elénk dobott kesztyűért lehajoljunk" - mondta, jelezve: nem tudni, provokációról, "balesetről" vagy egy hosszabb távú román nemzetstratégia első mozzanatairól van-e szó.

A miniszterelnök azt javasolta, várjunk, hogy ez kiderüljön, és Magyarország inkább törekedjen a jószomszédi kapcsolatra, adja meg a tiszteletet a románoknak, de ugyanezt elvárja a Romániában élő magyarok, a magyarországi magyarok és a magyar államiság iránt is.

Végül a közelgő anyák napjáról azt mondta: azt kívánja mindenkinek, találja meg a módját, hogy "az édesanyja érezhesse, hogy van fia", a fiúk pedig, hogy van édesanyjuk.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

Magyar Péter teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel az erőszakos tüntetések miatt.

A Fradi előtt csak a BL-címvédője: A DVSC-nek és a Paksnak is szerepe volt a zöld-fehérek üldözőinek teljesítményében

A Ferencváros sorozatban 10. mérkőzésén sem szenvedett vereséget a nemzetközi kupaporondon. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak...

Kirúgták a tanártnőt, mert az OnlyFansen pózolt – pedig egyre többen élnek kettős életet

Egy amerikai iskolakerület kirúgta a 42 éves tanárnőt, miután kiderült, hogy az OnlyFansen keres pénzt. Itthon a pályakezdő pedagógusok...

Japán gyaloglás: napi 30 perc is elég lehet ahhoz, hogy javuljon az állóképessége és csökkenjen a vérnyomása

Nem feltétlenül kell futnia vagy órákat töltenie az edzőteremben ahhoz, hogy javítson az egészségén. Egy Japánból származó...

Elszabadult a pokol a főúton: Kifolyt gázolaj, szirénázó mentők és tűzoltók a debreceni baleset helyszínén

Közlekedési baleset történt vasárnap reggel Debrecen térségében, a 481-es főúton. Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, majd...

Mindenki látott már egy képet a pripjatyi vidámpark óriáskerekéről, de a történetét kevesen tudják - elmeséljük

Pripjaty elhagyatott vidámparkja a csernobili atomkatasztrófa egyik legismertebb jelképévé vált. A sárga óriáskereket 1986. május 1-jén,...

Új szabályozás az angliai kórházakban a transznemű betegek elhelyezésénél

A betegek elhelyezésénél a biológiai nemet kell figyelembe venni. A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb...

Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken

Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög a részletekben van.

Udvaros Dorottya a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin bőrébe bújik – fotó

Színpadra viszik Karikó Katalin életútját, Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót a darabban

Azonnali riasztást adtak ki Litvániában – NATO-vadászgépek szálltak fel ismeretlen eszköz elfogására

Azonnali óvóhelyre vonulást rendeltek el Litvánia középső és északi részén egy azonosítatlan repülő tárgy miatt.

Feketében az ország: elhunyt a legendás Ybl-díjas építész, az országgyűlés egykori tagja

Gyászol a magyar építészszakma: életének 95. évében elhunyt Getto József Ybl Miklós-díjas építész, oktató és egykori...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0