Koronavírus - Harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók
A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból nem az derül ki, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon, a genetikai különbségek mértéke teljesen természetes - tájékoztatott Jakab Ferenc.
A szakember írásos tájékoztatójában arra hívta fel a figyelmet: a minták egyértelműen mutatják, hogy az ország több pontján márciusban "lokális terjedési láncolatok" indultak már el, a vírusok pedig eredetüket tekintve az európai kládokhoz, azaz csoportokhoz tartoznak.
Jakab Ferenc azt írta: az elemzés segít megérteni a hazai járvány alapját képező folyamatokat, a vírus terjedését, és támpontokat nyújt a jövőre vonatkozó becslésekhez, intézkedésekhez is.
Kemenesi Gábor, a kutatás koordinátora úgy vélekedett, sem az általuk elemzett mintákból, sem a világban terjedő többiből nem látják azt, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon. A genetikai különbségek mértéke meglátása szerint teljesen természetes és nem azt jelenti, hogy ezek különböző vírustörzsek lennének. Érdemes helyükön kezelni a megfelelő fogalmakat - tette hozzá -, igyekezve eloszlatni néhány, a közelmúltban felbukkant tévhitet a vírussal kapcsolatban.
A gyakorlatban ez azért fontos a kutató szerint, mert a napokban megjelenő hírekkel ellentétben a minták elemzéséből egyelőre nem látszik, hogy a jelenleg Magyarországon terjedő vírus olyan eltérést vagy tipizálódást mutatna, amely érintené a vakcina- és gyógyszerfejlesztési törekvéseket.
Ezt támasztja alá a vírus eddig megismert mutációs rátájából történő nemzetközi becslés is a virológus szerint, így egyelőre elképzelhetetlen, hogy az influenzavírushoz hasonló sűrűséggel kelljen alkalmazkodni a vírus változásaihoz.
Jakab Ferenc jelezte: a csoport a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgozik a hatóanyagteszteken is, ebbe a munkában több, a témával foglakozó hazai kutatóintézettel működnek együtt. Utalt rá: a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjának segítségével más szervezeteknek is lehetőségük nyílt további genetikai vizsgálatokra.
Jakab Ferenc korábban közölte azt is, hogy a pécsi kutatóknak sikerült több mintából is izolálniuk a vírust, valamint meghatározni a teljes genetikai kódját, közvetlenül betegek torokváladékából. Európában elsőként PTE virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták továbbá a koronavírust egy beteg székletmintájából.
A professzor által vezetett kutatócsoport célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése.
hírek innen, onnan
Ébredéskor neked is ez az első mozdulatod? Nagy problémát jelezhet
A túlzott képernyőhasználatnak súlyos következményei vannak, lehet tenni ellene.
Orbán Viktor élőben beszél
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában ad élő interjút, a beszélgetés fontosabb...
„Folytatjuk.” – Putyin kimondta, ennyit a békéről?
Újabb kemény üzenetet küldött Moszkvából Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint az ukrajnai háború nem más, mint annak...
Borbély Alexandrát a nyílt utcán gyalázták és fenyegették meg: Nagy Ervin kifakadt
Így reagált Nagy Ervin arra, hogy Borbély Alexandrát komoly támadás érte.
Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
Kiszabadításán a kormány szorosan együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is.
Elképesztő ámokfutást rendezett a békési „Bonnie és Clyde”: nem semmi két napjuk volt
Két nap alatt bűncselekmények sorozatát követte el egy békési páros: autót tulajdonítottak el, fizetés nélkül tankoltak, majd...
Indoklás nélkül nem megy – Miért magyarázzuk meg az érzéseinket, ahelyett, hogy megélnénk őket?
Gyakran magyarázatot keresünk érzéseinkre, ahelyett, hogy egyszerűen megélnénk őket. Miért érezzük szükségét annak, hogy igazoljuk...
Évtizedeket vártunk erre a magyar éremre, megérte – de mire lesz ez elég az olimpián?
Ebben a szakágban utoljára 1957-ben állhatott magyar egység a dobogón.
Flick beérte Guardiola Barcelonáját, majd választ adott a nagy kérdésre
A német szakembernek a legnehezebb feladat még hátravan.
Mit kell felírni a növényvédelmi megfigyelések során?
A táblaazonosítótól a fertőzés mértékéig több adat is szükséges a szabályos nyilvántartáshoz.
Kegyetlen hideg lesz a hétvégén, és a széllel is meggyűlhet a bajunk
Markáns lehűlés várható a hétvégén, a hét elején pedig akár mínusz 20 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. A szél is megnehezíti...
Orbán Viktor: Magyarország kiállta a hópróbát
A miniszterelnök idén először ad interjút a közmédiának.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál
Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.
Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső
Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.
A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában
A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka
Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka
Egy 77 éves férfi halálra gázolt egy embert az Üllői úton, három óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök
Az idős férfi segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


