Ezt olvasta már?


Koronavírus-járvány: lassul a kór terjedése Európában

Bár a járvány lassulásáról szóló hírek érkeznek a nyugat-európai országokból, de még várat magár az áttörés a koronavírus-elleni harcban. Olaszországban eddig már csaknem 20 ezren, míg Spanyolországban több 17 ezren haltak meg koronavírusban.

járvány miatt. Lassult a vírus terjedése Franciaországban és Németországban is. Mindkét országban mintegy 130 ezer fertőzöttről tudnak, de míg Franciaországban 14 ezren, addig Németországban csak 3 ezren vesztették életüket, ami az egyik legalacsonyabb halálozási arány a világon. Súlyosabb a helyzet Nagy-Britanniában, ahol csökkent ugyan az áldozatok száma a hétvégén, de így is több mint tízezren hunytak már el a járvány miatt. Ugyanakkor továbbra sem csökken a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon

Továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az exponenciális vagy robbanásszerű növekedés azonban elmaradt, ami az illetékesek szerint jó hír a térség számára.

Észak-Macedóniában 760-ról 828-ra nőtt a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában, a járvány kitörése óta 34 halálesetet regisztráltak a fertőzéssel összefüggésben. Az egészségügyi miniszter bejelentette:a kormány hétfőn dönt arról, hogy az ortodox húsvétra teljes hétvégi kijárási tilalmat vezessen be.

Ez azt jelenti, hogy péntek délutántól jövő kedd reggelig mindenkinek tilos lenne az utcára lépni. Hozzátette, az intézkedés a következő hétvégéken is érvényben maradhat, ha szükség lesz rá. Mint mondta, a járvány április végén tetőzhet az országban, azután enyhíthetnek az intézkedések szigorán.

Szerbiában is hasonló intézkedésekre lehet számítani a pravoszláv húsvét alkalmából. Erről azonban még nem érkezett hivatalos bejelentés.

A mostani hétvégén már teljes kijárási tilalom volt érvényben péntek 17 óra és hétfő reggel 5 óra között.

Várhatóan a következő hétvégén is hasonló vagy szigorúbb intézkedés várható. Vasárnapról hétfőre 3380-ról 3630-ra nőtt az igazolt fertőzöttek, és 74-ről 80-ra a Covid-19 betegség következtében elhunytak száma.

Montenegróban kilenccel, 263-ról 272-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma hétfőre. Három halálos áldozata van a Covid-19 betegségnek. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy a járványt követő gazdasági mentőintézkedések miatt újra kell tárgyalni az idei évi költségvetési tervet, az átütemezésről májusban vagy júniusban dönthetnek.

Koszovóban egy nap alatt 283-ról 362-re nőtt a SARS-CoV-2 vírus fertőzöttjeinek a száma. A kormány közölte, hogy ezentúl az egészségügyi minisztérium - a többi tárcával folytatott tárgyalások után - hozza meg az elővigyázatossági intézkedéseket. A kormány ezt azt követően jelentette be, hogy az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, Albin Kurti távozó miniszterelnök kabinetje alkotmányellenesen döntött a kijárási tilalom bevezetéséről.

Bosznia-Hercegovinában a járvány kezdete óta 60 százalékkal visszaesett az autópályák forgalma - közölték az illetékesek. A nyugat-balkáni országban egy nap alatt 946-ról 1014-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Eddig 39-en haltak bele a betegség szövődményeibe.

 

Forrás: Hír TV/MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A gazdasági csoda, amire nem irigy a világ

Az elmúlt években nagyot nőhetett az észak-koreai gazdaság, ez dél-koreai elemzők szerint sem puszta propaganda. De Kim Dzsongun rezsimje...

Tóth Vera meghódítja Budapestet: ezúttal üzletasszonyként lép a színre Újbudán

Megvan a hivatalos időpont: június 13-án nyit a „Verás by Palkonyha” a főváros 11. kerületében. A pékműhelyként, cukrászdaként és...

Hogyan változott az önbizalmunk az elmúlt 10 évben?

Széles körben érzékelhető az a változás, amely az elmúlt tíz évben végbement a nők önbizalmának növekedésében.

Kellett ez nekem?. Sosem sportoltam, mégis elindultam életem első futóversenyén

„Hallod, amúgy mit csinálunk mi itt?” – fordult felém Beatrix barátnőm néhány perccel a futóverseny rajtja előtt, amelybe úgy...

Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?

Az elnök kijelentése messzire vezethet.

Anyamedve és bocsa miatt int óvatosságra a nemzeti park

Barnamedvéket láttak kedden az Aggteleki Nemzeti Park területén Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében – közölte a nemzeti...

Elárulta Pachert Balázs, miért kellett valójában bezárni a Balazs Kicks flagship store-ját

Másfél hétre bezárt a Balázs Kicks Kiskörúton található flagship üzlete.

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint...

Ettől eláll a lélegzeted: ennek a filmnek ez előzetesében egy bálna lenyel egy búvárt

Whalefall címmel film készült Daniel Kraus azonos című, 2023-as sikerkönyvéből, melynek az első trailere szó szerint fojtogató. Nekünk...

Wagneres zsoldosok őrzik Putyin titkos flottáját

Géppisztolyos zsoldosok tartják rettegésben az orosz szankciótörő tankerhajók legénységét – derül ki egy hatalmas adatszivárgásból,...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0