Ezt olvasta már?

0

Kilencvenhat gyanúsítottja van egy 1,2 milliárd forintos csalásnak

Felszámolt a budapesti rendőrség egy "számlaváltós szervezetet", amely csaknem 1,2 milliárd forintot csalt ki önkormányzatoktól, intézményektől. Kilencvenhat ember ellen indítottak eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

Azt írták: 43 csalás és 51 csalási kísérlet írható a számlájára annak a bűnözői hálózatnak, amelynek irányítói elsősorban kórházakat, önkormányzatokat, sportegyesületeket és színházakat károsítottak meg úgynevezett számlaváltós csalásokkal. A strómanok mögé bújt elkövetői kör tevékenységét 2016-ig követték vissza a fővárosi nyomozók.

A szervezet tagjai megszerezték azokat a nyilvánosan is hozzáférhető adatokat, amelyeket egy - későbbi sértett - intézmény által kezdeményezett közbeszerzési eljárás eredményéről tudni lehetett. Ezután telefonon felhívták a megbízást elnyerő céget és elhitették, hogy a pályázat kiírójának informatikai rendszere meghibásodott, emiatt nem állnak rendelkezésre a kifizetéshez szükséges információk, például a kiállított számla száma, a teljesítés határideje és összege. Az így megkapott adatok birtokában, az érintett cég nevében felhívták a pályázat kiíróját és közölték vele, hogy megváltozott az a bankszámlaszám, ahová a pénzt utalnia kell.

A számlaszámváltozás tényét - általában az eredetihez megtévesztésig hasonló címről - e-mailben is megerősítették, felhasználva az adott vállalkozás logóját, bélyegzőjét és ügyvezetőjének nevét. Az ilyen e-mailcímek létrehozásához szükséges domain-nevekért kriptovalutával fizettek, IP-címük elrejtéséhez pedig titkosítást használtak, hogy ezzel is elrejtsék digitális nyomaikat. A csalóknak kifizetett pénz így végül szinte nyom nélkül landolt olyan bankszámlákon, amelyeket a bűnöző csoport főszervezői strómanokkal nyittattak különböző bankfiókokban - írták.

A strómanok saját nevükre nyitották meg a számlákat, de a teljes hozzáférést, az internetbank-eléréssel együtt átadták a szervezőknek, és a számlákhoz rendelt hívószámok is a szervezet felső köreihez kapcsolódtak. A strómanok feladata volt még, hogy a bankszámlákra érkező összegeket vagy készpénzben, vagy több kisebb összegben, utalásokkal juttassák el beszervezőiknek - tették hozzá.

A sértettek akkor jöttek rá, hogy eltűnt az átutalt pénzük, amikor az elmaradt kifizetéseket egyeztették a cégekkel; ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a számlaszám nem változott meg és a megbízó a szerződés szerinti összeget másnak utalta át.

A BRFK-n 2019 áprilisában alakult két nyomozócsoport a bűncselekmények felderítésére, majd az ország többi megyéjében hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények felderítését is összehangolták. A BRFK nyomozását támogatta a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom, a Nógrád, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Baranya megyei rendőr-főkapitányság, valamint a Magyarországra delegált szlovák belügyi attasé és az Europol is.

A rendőrök kiderítették, hogy a számlaváltós csalásokat különböző nemzetiségű, de egyazon csoporthoz köthető emberek irányítják, és egymás után azonosították őket. 2020 októberében megkezdődött a hálózat felszámolása, a rendőrök összehangoltan, egyszerre több helyszínen ütöttek rajta a strómanokon és a szervezet felsőbb szintjén helyet foglaló szervezőkön, főszervezőkön.

A BRFK a 2016. október 17. és 2020. október 9. között elkövetett bűncselekmény-sorozatban különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás, valamint közokirat-hamisítás miatt folytat eljárást.

A gyanúsítottak 43 sértettől csaltak ki csaknem 1,2 milliárd forintot. Jóval több intézménynél próbálkoztak, de 51 esetben nem jártak sikerrel. A nyomozók az eljárásban számos strómant, szervezőt, köztük a főszervezőket is elfogták; 95 embert hallgattak ki gyanúsítottként, az irányító ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak 92 emailcímet, 51 telefonszámot és 59 magyar bankszámlát használtak. A csalás sértettjei között kórház, színház, múzeum, önkormányzat, sportegyesület, oktatási és egyházi intézmény, közműszolgáltató és nemzeti park is van.

A nyomozás alatt eddig 262 millió forintot foglaltak le a rendőrök - írták.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Shygys sztárja 24 éve él boldog házasságban: feleségét nem a rajongói között találta meg

Hiába telik-múlik az idő, a Shygys felejthetetlen és örök a magyar zenekedvelők számára. A kilencvenes években alakult legendás...

Magyar Péter hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetést – Erre költene többet a kormány

Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést az Országgyűlésben. A miniszterelnök a családoknak, a nyugdíjasoknak és az...

Légiósok: Öngólt vétett, mégis nagyon örülhetett a magyar játékos; Sallói és Gruber is betalált - videó

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában. Kocsis Gergő öngólt vétett Finnországban. Betalált a csereként beállt Sallói...

A szentpétervári olajterminált támadták az ukrán drónok

A tartomány felett 135 drónt lőttek le az éjjel.

Kötéltánc a Római-parton

Romos épületek és zsúfolt bisztrók között járhatjuk be a Duna-parti sávot.

Kamu Chrome előzte meg az igazit a Google Playben, százezernél járt a letöltések száma, mire kiderült

A jól ismert Google Chrome böngésző helyett ismétlődő reklámokat kaptak a letöltők.

Egyre ijesztőbb mértékben fogy a magyar lakosság?

Európai viszonylatban is kiemelkedő.

Kim Kardashian lánya, North West élő őzgidát kér karácsonyra: az anyja reakciója mindent elárul

Egy igazi, ritka állatra fáj a foga karácsonyra Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lányának. A 13 éves North West egy TikTok Live...

Albán és marokkói zászlókkal vonult utcára a tömeg az olasz nagyvárosokban

Milánó, Torino, Bologna és Bergamo utcáin is összecsaptak a nagyrészt fiatalkorú tüntetők a rendőrökkel szombaton.

Gombnyomással enyhíthetik a szülési fájdalmat a nők – egyre több dán kórház kínálja az új lehetőséget

Dániában egyre több kórház vezeti be a remifentanil nevű gyógyszeren alapuló eljárást, amely az epidurális érzéstelenítés...

Ferencz Orsolya szerint kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül

A volt űrbiztos ezért úgy döntött, hogy így nincs értelme részt vennie a rendezvényen.

„Ember tervez, szavazó végez" – Orbán Viktor a DPK táborában

A Fidesz pártelnökével a digitális polgári körök táborában beszélgettek.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0