Ezt olvasta már?

0

KézenFogva Ballagunk - Kevesebb virág, több figyelmesség!

Ballagó középiskolások mutatnak példát az összefogásra.

32 középiskola mintegy 1000 diákja a napokban arra kéri rokonaikat, barátaikat, hogy a ballagásra szánt virágok árának egy részét fordítsák inkább maradandó, jótékony célra, és segítsék közösen a fogyatékos fiatalokat. Az akció neve KézenFogva Ballagunk, amely idén már harmadik alkalommal indul el!

Évente közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban. Vajon mennyit költünk ilyenkor virágcsokrokra, lufikra, amit néhány napon belül kidobunk, elfelejtünk?! A KézenFogva Alapítvány hagyományteremtő kezdeményezése felelősen gondolkozó diákok számára indult, akik a ballagást megelőző napokban, hetekben rokonaiktól, ismerőseiktől azt kérik, hogy a ballagásukra szánt csokrok legyenek 2-3 szállal kisebbek. A meg nem vásárolt virágok árával pedig támogassák a KézenFogva Alapítványon keresztül azokat a fogyatékos fiatalokat, akiknek továbbtanulásához vagy nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez különleges/egyedi képzésre van szükségük.

Az alapítvány 25 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos fiatalokat képzésekkel és egyéb felkészítő programmal segítsék munkához jutni, és így önálló életet kezdeni. A továbbtanulás vagy éppen a munkakeresés egy egészséges fiatalnak is kihívás, a fogyatékos fiatalok számára viszont egy mérhetetlenül nehéz küldetés. Tízből nyolcuknak nem is jut ma munka Magyarországon. A KézenFogva Alapítvány azért dolgozik, hogy ez ne így legyen. Ebben segítenek most a ballagó diákok és a támogató személyek is, akik melléjük és az alapítvány mellé állnak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Akkorát megy idén az arany, hogy még az AI-részvények is csak pislognak

Az aranyipari részvények idén jelentősen felülmúlták a mesterséges intelligencia körüli hype-ból profitáló félvezetőgyártók...

Túl puha vagy Trummpal! - Mérgesek az emberek az európai ország kormányára

Egy friss lakossági felmérés szerint a svájci kormány túlzottan engedékenyen viselkedik a Donald Trump vezette amerikai kabinettel -...

Mészáros Lőrinc nyolcvanszor jobban teljesített, mint a magyar gazdaság

Nincs meglepetés a Forbes gazdaglistájának első helyén, ha csak az nem számít annak, hogy a miniszterelnök felcsúti barátja elképesztő...

„Nőként nehezebb volt, mint keletnémetként” – Egész Európa sorsát meséli el Angela Merkel memoárja

Angela Merkel volt német kancellár a héten Budapesten mutatta be Szabadság című memoárját. A több mint hatszáz oldalas könyvben...

Végveszélyben az egri Cherry étterem – egy esély maradt a túlélésre

Habár még nincs ott a nyomatékosító pont a Cherry étterem sorsát meghatározó mondat végén, mély krízisben az ikonikus egri...

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy...

Pánik a filmiparban: az új „üstökös” felvillantotta a legrosszabb forgatókönyvet

A hollywoodi színészek egyre jobban aggódnak a mesterséges intelligencia által generált pályatársak felbukkanásától és filmipari...

Miért fordulhat elő, hogy a szívünk másképp dobban télen?

Sokszor legyintünk rá, hogy „biztos csak egy kis stressz” vagy „most fáradtabb vagyok”, pedig a szívritmuszavar komolyabb figyelmet is...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Bulvár

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0