Ezt olvasta már?


Kezdődik a tanszerek szezonja - jelentős forgalomra készül idén a SPAR

A vírusjárvány miatt átmenetileg bevezetett otthoni tanulás tavaly ugyan mérsékelte a tanszerek keresletét, azonban az áruházlánc így is több mint félmilliárd forintos forgalmat valósított meg ezen az áruterületen.

A vállalat idén fokozottabb vásárlói érdeklődésre számít, ezért 33 hipermarket áruházában megújult kínálattal várja a szülőket, illetve szupermarketjeiben is megtalálható lesz minden fontos iskolai kellék.

 

„A SPAR évről évre hagyományosan széles iskolai tanszer- és eszközkínálattal fogadja a szülőket. A forgalom a pandémia miatt tavaly visszafogottabb volt, de a 2020-as záróeredményünk azt mutatja, hogy a helyzet normalizálódásával 2021-ben jelentősen nagyobb érdeklődésre számíthatunk. Ezért a 2021. július 21-től érvényes, idei iskolakezdéssel kapcsolatos katalógus a szokásosnál is szélesebb választékot ajánl a vásárlóknak a 33 INTERSPAR áruházunkban és a SPAR szupermarketekben. Várakozásaink szerint idén főleg az árskála két végpontja lesz hangsúlyosabb: a kedvezőbb árú, illetve a prémium kategóriás termékek kereslete fog lényegesen növekedni” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállalat ebben az évben is úgy készül, hogy a szülők az iskolakezdés előtt a tanulás minden eszközét megtalálják a hipermarketekben, de a szupermarketek polcain is ott legyenek a legalapvetőbb tanszerek. A SPAR idén ismét megújította a választékát, például nagyobb arányban jelennek meg a kedvezőbb árú taneszközök a főbb termékkategóriákban, amelyek közé a füzetek, tolltartók, íróeszközök és a kötelező iskolaszerek tartoznak. Július közepétől szeptember derekáig az őszi becsengetés árucikkei kitüntetett helyet kapnak a teljes hipermarket-hálózat kínálatában, az iskolafüzetektől kezdve a mappákon, rajzkellékeken, tollakon és ceruzákon át a számítástechnikai eszközökig. A szupermarketekben az alapválaszték és egyes dizájn-termékek lesznek beszerezhetők. A SPAR online shop felületén is elérhető néhány, az iskolakezdéssel kapcsolatos áru, ezek jellemzően saját márkás termékek, illetve fénymásoló papírok.

 

A járványügyi készültség fenntartására tekintettel a SPAR ebben az évben is speciális termékekkel segíti a tanulókat és a tanárokat. A továbbra is a készleten található tisztasági csomagok, fertőtlenítők, egyéb egészségügyi árucikkek mellett a cég bővítette antibakteriális toll és filctoll kínálatát. Az üzletlánc a speciális író- és rajzeszközökre külön kommunikációval is felhívja a vásárlók figyelmét. Különösképpen, hogy a termékek műanyag alkatrészei védelmet biztosító, a környezetre ártalmatlan ezüstionokat rejtenek, melyek igazoltan baktériumölők: a külső felületekre telepedett kórokozókat 24 óra leforgása alatt 99,9%-os hatásfokkal elpusztítják. A vállalat az esetleges otthoni tanulást – és tanítást – ezen túlmenően laptopokkal, bluetooth hangszórókkal, fülhallgatókkal, monitorokkal és más számítástechnikai termékekkel, illetve ergonomikus székekkel is segíti.

forrás: spar







0
0
0

hírek innen, onnan

Ruszin-Szendi Romulusz: Magyarországnak lesz lézerfegyvere

A miniszter megmutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver talált el.

Álarcos telepesek palesztinokra és nyugati diplomatákra támadtak Ciszjordániában

Álarcos telepesek az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában palesztinokra, katolikus tisztségviselőkre és nyugati diplomatákra...

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Különleges mozdony járja az országot, így tisztelegnek 1956 hősei előtt

Az 1956-os forradalom 70. évfordulójára díszített Taurus szombaton Szeged, vasárnap Békéscsaba és Lőkösháza felé közlekedő vonatok...

Megszólalt Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozatáról

Forsthoffer Ágnes visszautasította a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos híreszteléseket, és közölte, hogy fenntartja az abban szereplő...

Hirtelen lett rosszul Cooky, kiderült, mi történt a műsorvezetővel

A hűvösebb őszi időben sokan kívánják meg a laktatóbb, szénhidrátban gazdag fogásokat, de Cooky igyekszik ilyenkor is odafigyelni az...

Lengyel külügyminiszter: pénzutalások és felvételek bizonyítják Orbánék és Moszkva együttműködését

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint pénzügyi tranzakciók és felvételek is bizonyítják, hogy az oroszok szorosan...

Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?

Imádom az őszi kávézós különlegességeket, de egy idő után rájöttem, hogy egyre inkább csak fogyasztom az évszakot, ahelyett hogy...

Danny DeVito fia piszkosul sármos férfi: a 39 éves Jake szintén szakmabeli

Danny DeVito 39 éves fiának, Jake-nek nagyon jól áll a vörös szőnyeg.

Fotógaléria: tüntetők és rendőrök csaptak össze Párizs utcáin, autókat gyújtottak fel, kirakatokat zúztak be

A République tér környékén sötétedés után vált kaotikussá a helyzet. Radikális tüntetők autókat és szemeteseket borítottak fel és...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0