Ezt olvasta már?

0

Két hajléktalan társát felgyújtotta, egyiket mellbe szúrta egy szombathelyi férfi

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki két hajléktalan társát felgyújtotta, szobatársát pedig egy vita hevében mellkason szúrta - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedt, másod- és harmadfokú égési sérüléseket okozott. A sértett a kórházban később meghalt.

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett - olvasható a közleményében.

A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt - ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni - írták.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Elszabadultak az üzemanyagárak az Egyesült Államokban – Ennek Trump is megissza a levét

Rekordmagasságba emelkedtek az üzemanyagárak az Egyesült Államokban az iráni konfliktus következtében, miközben a Trump-kormányzat egy...

Veszélyben a kínai autóipar titkos fegyvere: be kell húzniuk a féket

Túlságosan felgyorsult a kínai autógyártás, és a hatóságok aggódnak, hogy mi lesz a rohamtempó következménye. Az utóbbi időszakban...

Elfogyott a türelem: gigacéget dob ki az elnök az országból, ez az oka

William Ruto kenyai elnök felszólította az indiai Tata Chemicals vállalatot az ország elhagyására, mivel szerinte a cég nem teremtett...

Nyári Dia megmutatta ritka betegséggel született kisbabáját és a kisfiát - édes fotókon Emma és Zétény

Nyári Dia ritkán oszt meg képeket gyermekeiről a közösségi médiában, ám most kivételt tett, és olyan szívmelengető fotókat mutatott,...

Barabás Évi 25 év tévézés után kitálalt: többször is ott akarta már hagyni a műsorvezetést

Barabás Évi elárulta, hogy több mint két évtizedes televíziós karrierje során nemegyszer komolyan megfordult a fejében a pályaváltás...

Őrizetbe vették a Soroksári úti halálos baleset gyanúsítottját

A balesetet okozó 34 éves sofőr kábítószer-gyorstesztje pozitív lett.

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is...

Baka András a legfőbb ügyészi jelöltállításról egyeztetett

A köztársasági elnök Havasi Dezsővel, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökével, majd az Ügyészek Országos Egyesületének elnökével,...

Bár a kórházak fertőzési adatai összehasonlításra kevésbé alkalmasak, azért így is kiderülnek belőlük érdekességek

Csütörtök késő este nyilvánossá és kereshetővé vált a kórházi fertőzések adatbázisa az Nngyk honlapján. Összesen 92 hazai aktív...

Még csak 35 éves lenne a 2021-ben elhunyt magyar énekes: így emlékezik rá a zenekara – fotó

Megható bejegyzéssel emlékezett meg egykori frontemberéről az AWS. Siklósi Örs szeptember 4-én ünnepelné 35. születésnapját,...

Matolcsy György szerint az MNB pénze nem adóforintokból származik

Újabb videóval jelentkezett Matolcsy György volt jegybankelnök, aki ezúttal azt igyekezett tisztázni, hogy az MNB alapítványaiba került...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Bugyogni kezdett a medence a XI. kerületi uszodában, egy férfit azonnal kórházba szállítottak

Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak toxi

Halálos baleset a jakuzziban, a pezsgőfürdő ölte meg a szerelmeseket

Elképesztő részletek derültek ki a balesetről, ilyen még sosem történt jakuzziban.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta

A nő menekülés közben kiugrott egy taxis elé, és beugrott a kocsiba.

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

Szörnyeteggé duzzadt az El Niño - Brutális időjárási anomália csap le ránk, kiadták a riasztást 2027-ig

Az ENSZ sosem látott riasztást adott ki a felduzzadó szuper El Niño miatt. Extrém időjárás, pusztító aszályok és áradások fenyegetik a bolygót egészen 2027-ig.

0