Ezt olvasta már?


Két év: legalább három választás

Míg a Köztársasági Elnök április 8-ra tűzte ki a magyarországi országgyűlési választások időpontját, az EU-parlamenti választások várhatóan 2019 májusában, majd fél évvel később pedig önkormányzati választások lesznek.

Az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete azt javasolja, hogy az Európai Parlament tagjainak következő választását 2019. május 23. és 26. között tartsák - közölte Jaume Duch, az Európai Parlament szóvivője pénteken.

A dátumok véglegesítéséhez a tagállamok kormányaiból álló tanács beleegyezése is szükséges. Az európai polgárok ötévente határoznak arról, ki képviselje őket az Európai Parlamentben, az EU egyetlen közvetlenül választott intézményében.

A választást a tanács hozzájárulásával kijelölt időpontok között bonyolítják le az Európai Unió tagállamaiban, az egyes országok azonban szabadon dönthettek arról, hogy ezen belül melyik napon. Az EP magyar képviselőinek megválasztásának időpontját a meghatározott időkereten belül a köztársasági elnök írja ki. Mivel a törvény szerint Magyarországon csak vasárnap lehet választást tartani, így az Elnökök Értekezletének javaslata alapján jövő év május 26-án lenne a magyarországi választás.

Az EP tagjainak választásán csak az a magyar állampolgár vehet részt, akinek Magyarországon lakóhelye van. Akiknek azonban közülük uniós tagállamban van a állandó lakhelyük, az ottani EP-listákra voksolhatnak. A bejutási küszöb a magyar EP-választáson 5 százalék.

Az EP tagjait 1979 óta választják közvetlenül. A 2014-es EP-választás előtt az európai pártok először jelentették be úgynevezett csúcsjelöltjeiket, vagyis, hogy a legtöbb mandátumot szerző párt indíthasson jelöltet, hogy ki legyen az ugyanabban az évben, ősszel hivatalba Európai Bizottság következő elnöke. A bizottság elnökét az uniós alapszerződés értelmében az EP választja meg, de a testület egészét az EP jóváhagyását követően az állam- illetve kormányfőkből álló Európai Tanács nevezi ki.

Forrás: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon

Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...

Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett

A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.

Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság

A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...

Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó

Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...

Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod

Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...

Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”

Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...

Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott

Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...

Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét

Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.

A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája

Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.

„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert

A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...

Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik

A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0