Kaposváron tempózik a pillangó királynője, Kapás Boglárka
Kaposváron edzőtáborozik Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok, rövid pályás Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszónő.
A nemrég átadott Csik Ferenc Versenyuszodában készül másfél héten keresztül Kapás Boglárka, valamint Lakatos Dávid, az UTE két kiváló úszója. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen Virth Balázs a női 200 méteres pillangóúszás friss világbajnokának edzője a somogyi megyeszékhelyről származik. A Kvangdzsuban rendezett vb után egy hónap pihenés várt Kapás Boglárkára, aki már gőzerővel edz.
– Jól telt a pihenőidő, csak rövid volt – jegyezte meg Kapás Boglárka. – Az egy hónapnyi szünetet aktív pihenéssel töltöttem, hiszen voltam édesapámnál Erdélyben, valamint a párommal Balatonlellén és Londonban. Úgy érzem, hogy sikerült feltöltődnöm.
– Még a felkészülés elején járunk, hiszen csak három hét van mögöttünk – folytatta a világbajnok úszónő. – Egy négyhetes kihagyás után nyolc–tíz hét mire visszajutok oda, ahol abbahagytam. Ilyenkor nem könnyű visszaszokni az edzésekhez, a vízérzékelést is nehéz visszaszerezni, egyszóval nehéz a visszaállás.
Kapás Boglárka és edzője, Virth Balázs a Csik Ferenc Versenyuszodában készül a jövő heti világkupára, ahol még biztosan nem lesz csúcsformában.
– Még csak pár napja vagyunk Kaposváron, de nagyon tetszik a város, a szállás és az uszoda is – tette hozzá az úszó. – Az új tízpályás, ötvenméteres medence nagyszerű, hiszen olyan rajtkövek vannak, amelyeket az olimpián is használnak.
Fontos év lesz 2020 Kapás Boglárka számára, hiszen az olimpia mellett lesz egy hazai rendezésű Európa-bajnokság is a Duna Arénában.
– A Duna Arénában egyszer már volt szerencsém egy világbajnokságon részt venni – folytatta az úszó. – A hangulat fantasztikus volt, de a verseny annyira nem sikerült jól, de erről nem a helyszín tehetett. Várom az Európa-bajnokságot, de nem leszek csúcsformában, hiszen az időpont nem a legjobb, mivel akkor már az olimpiára készülünk. Nem fogom életem legjobbját nyújtani, de egy remek felkészülés lesz az olimpiára és biztos, hogy fantasztikus élmény lesz magyar közönség előtt versenyezni. A tokiói olimpia előtti egy évnek úgy mentem neki, hogy a 200 pillangó a fő számom és arra fogok igazán készülni. 400 gyorson indulok még, de a 800 és az 1500 méteres távot szerintem kihagyom. A pillangóba teszem bele a szívemet és a lelkemet, mivel úgy érzem ott van esélyem az éremre.
A kaposvári születésű mesteredző, Virth Balázs már több éve dolgozik az úszósportban, szülővárosában mégis ezen a héten tartott először edzést.
– Nagyon jó érzés edzést tartani ebben az új uszodában – fogalmazott Virth Balázs. – Amikor épült, már láttam, de így, hogy a helyén van minden, nagyszerű. Boginak is nagyon tetszik, elégedettek vagyunk a helyszínnel.
Kapás Boglárka négy éve készül Virth Balázzsal, s jelenleg egy szeptembertől decemberig tartó alapozó időszakban járnak. – Bogival nagyon jó együtt dolgozni, hiszen egy maximalista versenyző – nyilatkozta Virth Balázs. – Nemrég kezdtük el az alapozást, még az elején járunk, hiszen ez még csak a negyedik hét. Három hét felkészülés előzte meg ezt az edzőtábort, amelynek végén következik egy világkupa. Még nagyon félkészek vagyunk, hiszen az alapozó időszak decemberben fog befejeződni.
2020 fontos év lesz, hiszen a hazai Európa-bajnokságon és olimpián is rajthoz áll Kapás Boglárka.
– Az Eb-szereplés nehéz kérdés, bár a riói olimpia előtt már túl vagyunk egy ilyenen, hiszen akkor májusban, egy rossz időpontban volt a kontinensviadal – mondta arra a kérdésre válaszolva Virth Balázs, hogy mit vár ezektől a versenyektől. – Az Eb-szereplés most annyiból nehezebb, hogy hazai rendezésű a torna, nyilván lesznek elvárások, de ezeket ki akarjuk zárni. Félkész állapotban fogunk elindulni, nem lesz csúcsformában Bogi, de próbálunk majd egy jó idővel minél jobb helyezést elérni. A magyar bajnokság az olimpia szempontjából fontosabb, hiszen a legjobb kettőbe kell végezni. Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána és Jakabos Zsuzsanna is esélyes a 200 pillangóra, de szeretnénk megtartani a kvalifikációs helyünket.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Allianz Globális Biztosítási Jelentés: „a biztosítás jövője egy változó világban”
2025-ben a globális biztosítási díjbevétel 7,1 százalékkal, mintegy 456 milliárd euróval bővült; Magyarországon 16,6 százalékos...
Magyar Péter: Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtunk be az Országgyűlésnek
Döntés születhet az uniós pénzek elhelyezéséről.
Két új taggal bővül a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója
Az új képviselők Szentkirályi Alexandra és Radics Béla helyét veszik át.
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A...
Kivetette a lapokat a neves asztrológus! Ennek a 3 csillagjegynek sorsfordító lesz a június
A nyár első hónapja több csillagjegy számára is jelentős változásokat tartogathat, de három jegy különösen fontos időszak elé néz....
Alig mozdult kedden a forint árfolyama
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Ilyen lehet Fenyő Miklós szobra, amely a kommentelők 100%-a szerint nem hasonlít Fenyő Miklósra
Kern András, Komár László, Flipper Öcsi, Mickey Rourke is előbb jut eszükbe az embereknek a szobrot látva, mint Fenyő Miklós.
Kapaszkodnak az amerikai tőzsdék a nagy leszúrás után
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-vezetők milliárdos részvényügyletei ügyében
Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon...
Új szóvivője van a mentőknek, be is mutatták Győrfi Pál utódját
Szűcs Brigitta mentőtiszt fog felelni az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáért.
Florentino Pérez 300 millió eurót rakott ki az asztalra, két világsztárt igazolhat a Real Madrid
Enzo Fernández és Julian Álvarez is csatlakozhat a csapathoz.
Marco Rossi váratlant húzott: debütál a 20 éves védő a magyar válogatottban.
Marco Rossi több helyen is átalakította a magyar válogatott kezdőcsapatát a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésre. A legnagyobb...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


